Fotó: wck.org
Izrael „szisztematikusan, kocsiról kocsira” támadta segélyszervezete munkatársait – jelentette ki José Andrés, a World Central Kitchen (WCK) nonprofit szervezet alapítója, amelynek hét alkalmazottja vesztette életét segélyosztás közben a Gázai övezetben egy légicsapásban.
2024. április 04., 09:032024. április 04., 09:03
Andrés szerdán a Reuters hírügynökségnek adott videóinterjúban elmondta: a WCK összeköttetésben állt az izraeli hadsereggel, amely így pontosan nyomon tudta követni alkalmazottai mozgását.
Ez nem egy „balszerencsés helyzet volt azzal, hogy hoppá, rossz helyre dobtuk a bombát” – húzta alá Andrés. „Még akkor is, ha nem hangoltunk volna össze az izraeli védelmi erőkkel, egyetlen demokratikus ország és egyetlen hadsereg sem támadhat civilekre és humanitárius dolgozókra” – tette hozzá.
Az izraeli hadsereg mély sajnálatát fejezte ki, Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök pedig véletlennek nevezte a történteket. Az áldozatok között ausztrál, amerikai és brit állampolgárok is voltak.
Andrés elmondta: az incidens idején elvileg a Gázai övezetben kellett volna lennie, de különböző okok miatt nem tudott elmenni.
A spanyol-amerikai sztárséf, aki kedden beszélt Joe Biden amerikai elnökkel is, kijelentette, hogy
Eközben fehér házi illetékesek szerdán leszögezték: a Fehér Ház gyors vizsgálatot vár Izraeltől a Gázai övezetben dolgozó segélymunkásokat ért halálos csapás körülményeiről és elszámoltatást, de a támogatás megvonása nem kerül szóba.
John Kirby nemzetbiztonsági szóvivő egy interjúban megismételte, hogy Washington változtatásokat vár Izraeltől a polgári áldozatok megelőzésére, és hozzátette, hogy jelenleg is tartanak a hónapokkal ezelőtt erről kezdett tárgyalások.
A Nemzetbiztonsági Tanács kommunikációs vezetője hangsúlyozta azt is, hogy
A Fehér Ház napi sajtótájékoztatóján Karine Jean-Pierre szóvivő közölte, azt várja, hogy a rafahi műveletről jövő héten személyes egyeztetések is lesznek az izraeli és amerikai fél között, miután hétfőn videókapcsolaton keresztül tartottak eszmecserét a véleménykülönbséget eredményező ügyben amerikai részről Jake Sullivan nemzetbiztonsági tanácsadó vezetésével.
Megismételte, hogy
és hozzátette, vannak már bizonyos – egyelőre nem nyilvános – részeredmények. A nyomozás végleges megállapításainak nyilvánosaknak kell lenniük, és a vizsgálat nyomán elszámoltatást várnak – fűzte még hozzá a Fehér Ház szóvivője.
A segélymunkásokat ért támadás nyomán Joe Biden elnöke kedden közleményben fejezte ki felháborodását a történtek miatt, és azt hangoztatta, hogy Izrael nem tesz meg mindent a segélymunkások védelmében, ahogy a civilek védelmében sem.
Az Egyesült Államok erős nyomást gyakorol az azonnali tűzszünet elérése érdekében egy túszokról szóló megállapodás keretében, és amerikai fél is részt vesz az erről szóló kairói tárgyalásokon – áll Joe Biden közleményében.
Az elnöki hivatal szóvivője annyit mondott, hogy az amerikai arab közösség tagjai azt kérték, hogy inkább munkacsoport-jellegű találkozót tartsanak az elnökkel, akinek kifejezhetik aggályaikat.
A találkozót kedden megtartották a Fehér Házban Joe Biden elnök és Kamala Harris alelnök, valamint több amerikai muszlim vezető részvételével, akik közül volt, aki tiltakozásként a megbeszélésről kivonult.
Az izraeli hadsereg (IDF) hétfő hajnalban megkezdte a palesztin civilek evakuálását a Gázai övezet legdélibb, még el nem foglalt városából, Rafahból.
Kína együtt akar működni Franciaországgal és a nemzetközi közösség többi tagjával az ukrajnai háború befejezése érdekében – jelentette Hszi Csin-ping kínai elnök vasárnap a Le Figaro című francia médiumnak.
Elhagyták az engedély nélkül emelt sátortábort vasárnap a Dél-Kaliforniai Egyetemen tüntető palesztinpárti aktivisták, miután a rendőrség körbevette a tiltakozás helyszínét az intézmény területén.
Gyakorlatilag felesége vezetett a rendőrség karjaiba egy nemzetközileg körözött román férfit, aki Olaszországban bujkált. Nem tudta viszont megállni, hogy az ortodox húsvétot ne a családjával töltse, és ez lett a veszte.
Tavaly a második világháború óta a legjelentősebb mértékben emelkedett az antiszemita incidensek száma világszerte, különösen az iszlamista Hamász október 7-i terrortámadása, és az azt követő gázai háború óta.
Autó ütközött a Fehér Ház egyik kapujának Washingtonban, a sofőr meghalt, az eset nem okozott biztonsági kockázatot – közölte az amerikai titkosszolgálat (Secret Service).
A NATO-nak nem áll szándékában katonákat küldeni Ukrajnába, hogy Oroszország ellen harcoljanak – szögezte le Mircea Geoană, az észak-atlanti katonai szövetség román főtitkár-helyettese.
Minősített rablás miatt tartóztattak le Olaszországban három román állampolgárt, akiket azzal vádolnak, hogy megtámadtak és kiraboltak egy 91 éves férfit. A három gyanúsított jelenleg a pármai börtönben van őrizetben.
Ukrajna 2025-ben ellentámadást kíván indítani az Egyesült Államok által jóváhagyott 61 milliárd dolláros segélycsomag, valamint további nyugati segélyek támogatásával – mondta Jake Sullivan amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó.
Méltatta az ortodox egyház és más keresztény felekezetek társadalmi szerepét Vlagyimir Putyin orosz elnök az ortodox húsvét alkalmából vasárnap a Kreml honlapján közzétett üdvözlőtáviratában.
szóljon hozzá!