Stoltenberg szerint jogosak Törökország aggályai a svéd és a finn NATO-csatlakozással kapcsolatban

•  Fotó: Nato.int

Fotó: Nato.int

Törökország aggályai jogosak a svéd és a finn NATO-csatlakozással kapcsolatban, a csatlakozási folyamatban figyelembe kell venni valamennyi szövetségesünk nemzetbiztonsági álláspontját – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár, Magdalena Andersson svéd miniszterelnökkel közösen tartott hétfői brüsszeli sajtótájékoztatóján.

MTI

2022. június 27., 20:482022. június 27., 20:48

Ankara azzal vádolja Svédországot és Finnországot, hogy a török vezetés által terroristáknak tartott csoportokat támogatnak, többek között a Kurdisztáni Munkáspártot (PKK).

„Egyetlen szövetséges sem szenvedett annyit a terroristáktól, mint Törökország, többek között a PKK terrorista csoport támadásai miatt”

– hangsúlyozta a NATO főtitkára.

Stoltenberg kifejtette: a NATO aktívan dolgozik a csatlakozási folyamat következő lépésein, de fontosnak mondta Törökország aggályainak figyelembe vételét. Álláspontja szerint a NATO-nak meg kell kettőznie erőfeszítéseit a terrorizmus elleni küzdelemben. Ennek érdekében a NATO-főtitkár külön tanácskozást hívott össze a kedden kezdődő madridi csúcstalálkozón.

korábban írtuk

Török külügyminiszter: Ankarának biztonsági aggályai vannak Svédország és Finnország NATO-csatlakozása kapcsán
Török külügyminiszter: Ankarának biztonsági aggályai vannak Svédország és Finnország NATO-csatlakozása kapcsán

Törökországnak legitim biztonsági aggályai vannak azzal kapcsolatban, hogy Svédország és Finnország „terrorszervezeteket támogat”, és emiatt Ankarának fenntartásai vannak NATO-csatlakozásukat illetően – közölte Mevlüt Çavuşoğlu török külügyminiszter.

Stoltenberg üdvözölte, hogy Svédország módosította terrorizmus-ellenes törvényét, továbbá új rendőrségi nyomozást indított a PKK tagjai ellen, és vizsgálja Ankara kiadatási kérelmeit.

„Ezek a konkrét lépések paradigmaváltást jelentenek Svédország terrorizmushoz való hozzáállásában az egyre veszélyesebb és kiszámíthatatlanabb világban”

– tette hozzá. A NATO-főtitkár a hétfő reggeli  sajtótájékoztatóján úgy vélekedett: nem valószínű, hogy a madridi csúcson  megállapodás születik Törökország részéről a csatlakozási kérdésről, de reményét fejezte ki hogy a tárgyalások során „előbbre jutnak”.

Magdalena Andersson svéd miniszterelnök a délutáni sajtótájékoztatón elmondta: Svédország az ötvenes évek óta a legnagyobb katonai képességfejlesztését hajtja végre.

„Újra ezredeket hozunk létre, megerősítjük a Gotland-sziget védelmét, aktiváljuk a nemzeti katonai szolgálatot, felgyorsítjuk a védelmi felszerelések beszerzését és megerősítjük hírszerzési és kibervédelmi képességeinket” – hangoztatta. Hozzátette: mivel ez még nem elég, a svéd parlament úgy döntött májusban, hogy csatlakozni kell a NATO-hoz.

Andersson az Ankara által felvetett aggályokkal kapcsolatban elmondta: Svédország törekszik a megegyezésre. Reményét fejezte ki, hogy még a madridi csúcstalálkozó előtt egyezségre jut Törökországgal a csatlakozási folyamat mihamarabbi elindítása végett.

Hangsúlyozta: Svédország a lehető leghatározottabban elítéli a terrorizmust, és elkötelezett a minden formája és megnyilvánulása elleni küzdelem mellett.

„A PKK-val kapcsolatos álláspontunk egyértelmű, az EU-ban, így Svédországban is terrorszervezetként tartják nyilván. Országunk nem lesz a terroristák menedéke” – nyomatékosította.

A svéd miniszterelnök kiemelte továbbá, hogy országában, július elsején lép életbe a szigorított terrorizmusellenes törvény.

 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 11., péntek

Elhúzódó tűzszüneti tárgyalások közepette haltak meg újabb civilek Gázában

Izraeli légicsapás ért palesztinokat egy gázai egészségügyi központ közelében csütörtökön, tíz gyermek és hat felnőtt meghalt – közölték a helyi egészségügyi hatóságok, miközben a tűzszüneti tárgyalások elhúzódnak, és nem várható azonnali megállapodás.

Elhúzódó tűzszüneti tárgyalások közepette haltak meg újabb civilek Gázában
2025. július 11., péntek

Román külügy: Románia úgy védi a hazai gazdák érdekeit, hogy közben Ukrajnát is támogatja

A romániai mezőgazdasági termelők támogatása együtt jár az Ukrajnának nyújtott támogatással – közölte a román külügyminisztérium az ukrajnai mezőgazdasági termékek európai uniós importja kapcsán.

Román külügy: Románia úgy védi a hazai gazdák érdekeit, hogy közben Ukrajnát is támogatja
2025. július 11., péntek

Trump: Amerika a NATO-n keresztül küld fegyvereket Ukrajnának

Donald Trump elnök csütörtökön az NBC-nek azt mondta, hogy megállapodást kötött a NATO-val arról, hogy az Egyesült Államok a szövetségen keresztül fegyvereket küld Ukrajnának, és hogy a NATO „száz százalékban” fizetni fogja ezeket a fegyvereket.

Trump: Amerika a NATO-n keresztül küld fegyvereket Ukrajnának
2025. július 11., péntek

Cáfolják az ukránok, hogy bántalmazás okozta a kárpátaljai magyar katona halálát

Nem bántalmazástól bekövetkezett tüdőembólia okozta az ukrán hadseregben szolgált Sebestyén József kárpátaljai magyar férfi halálát – közölte az ukrán szárazföldi erők parancsnoksága csütörtökön a hivatalos Facebook-oldalán.

Cáfolják az ukránok, hogy bántalmazás okozta a kárpátaljai magyar katona halálát
2025. július 10., csütörtök

A jogalkotás elindítását kérték az RMDSZ EP-képviselői Brüsszeltől az SZNT régiós kezdeményezése alapján

Az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosának őshonos kisebbségek ügyében tapasztalható tétlenségét bírálta, illetve a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés kapcsán a jogalkotás megindítását sürgette Vincze Loránt.

A jogalkotás elindítását kérték az RMDSZ EP-képviselői Brüsszeltől az SZNT régiós kezdeményezése alapján
2025. július 10., csütörtök

Amerikai külügyi elemzés bírálja Romániát az elnökválasztás miatt és kiáll Magyarország mellett

Bírálja Romániát az elnökválasztás körüli botrányok miatt egy, az Egyesült Államok külügyminisztériumának honlapján olvasható elemzés, amely ugyanakkor Magyarországhoz empatikusan viszonyul.

Amerikai külügyi elemzés bírálja Romániát az elnökválasztás miatt és kiáll Magyarország mellett
2025. július 10., csütörtök

Elbukott az Ursula von der Leyen elleni bizalmatlansági indítvány, az RMDSZ tartózkodott

Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.

Elbukott az Ursula von der Leyen elleni bizalmatlansági indítvány, az RMDSZ tartózkodott
2025. július 10., csütörtök

Belehalt sérüléseibe egy kényszersorozás közben megvert kárpátaljai magyar férfi

Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.

Belehalt sérüléseibe egy kényszersorozás közben megvert kárpátaljai magyar férfi
2025. július 10., csütörtök

Közös elrettentésre készül összehangolt nukleáris haderejével Nagy-Britannia és Franciaország

Nagy-Britannia és Franciaország megteremti annak lehetőségét, hogy szükség esetén összehangolt módon alkalmazhassa önálló nukleáris elrettentő erejét – áll a két kormány csütörtökön ismertetett új nukleáris együttműködési deklarációjában.

Közös elrettentésre készül összehangolt nukleáris haderejével Nagy-Britannia és Franciaország
2025. július 10., csütörtök

Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász

A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet szerdán közölte, hogy beleegyezett tíz túsz szabadon bocsátásába a gázai tűzszünet elérésére tett erőfeszítések keretében.

Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász
Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász
2025. július 10., csütörtök

Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász