A román–magyar határon rendszeresen találnak migránsokat a kamionok rakterében
Fotó: Politiadefrontiera.ro
Szíriai, jordániai, bolgár és moldovai állampolgárságú tagokból álló, illegális bevándorlókat Románián és Szerbián keresztül Nyugatra csempésző szervezett bűnbandára csaptak le a bolgár és a román hatóságok a bulgáriai Plovdiv városában, az akció során nyolc embert őrizetbe vettek, köztük négy bandavezért is – jelentette be szerdán az Európai Unió rendőrségi együttműködési szervezete, az Europol, amely segítséget nyújtott az akcióban.
2024. augusztus 21., 17:142024. augusztus 21., 17:14
Az augusztus 19-én végrehajtott razzia során 15 helyszínt kutattak át Plovdivban, lefoglaltak 13 mobiltelefont, fegyvert és lőszert, továbbá megtalálták több, a migránsok csempészésére szolgáló gépjármű papírjait is.
A banda szíriai és jordániai vezetői mellett bolgárok is közreműködtek az embercsempészetben, az interneten keresztül pedig moldovai sofőröket is sikerült találniuk, az ő feladatuk volt az emberek elszállítása a bolgár-szerb, illetve a bolgár-román határra
Bulgária – Törökországgal közös, szögesdrótkerítéssel védett, 259 kilométer hosszú szárazföldi határa révén – évek óta a Földközi-tenger keleti térségében húzódó migrációs útvonal egyik tranzitországa.
Hans Leijtens, az EU határ- és partvédelmi ügynökségének (Frontex) ügyvezető igazgatója februárban jelentette be, hogy a szervezet megháromszorozza a határőrök számát Bulgária Törökországgal, illetve Szerbiával közös uniós külső határain.
Szervezett bűnözői csoport létrehozásával, migránscsempészettel, a román államhatár törvénytelen átlépésével, illegális romániai tartózkodás elősegítésével és pénzmosással kapcsolatos büntetőügyben tartottak több tucat házkutatást.
Vendégmunkásokként Romániába hozott ázsiai és afrikai bevándorlókat Nyugat-Európába csempésző nemzetközi bűnszövetkezet tagjaira csaptak le a hatóságok szerdán Romániában, Olaszországban és Ausztriában.
A Hezbollah nem szándékozik feladni fegyvereit, amíg Izrael nem hagyja el teljes egészében Dél-Libanont, és nem szünteti meg légicsapásait – mondta Náim Kászem, a libanoni síita Hezbollah radikális szervezet vezetője.
Legkevesebb 51 ember halt meg, és 27 lányt továbbra is eltűntként tartanak nyilván a közép-texasi áradások miatt, amelyek péntek hajnalban sújtották Texas déli részét.
Texas déli részén a villámáradás halálos áldozatainak száma szombatra meghaladta a húszat, miközben további több mint húsz embert, főként egy gyerektábor lakóit változatlanul keresték.
Az ukrán külügyminisztériumba bekérették Magyarország kijevi nagykövetét, Heizer Antalt, a Budapestről érkező „barátságtalan nyilatkozatok” miatt – közölte a Kárpáthír portál.
Az amerikai képviselőház maratoni vita után elfogadta az adócsökkentésről, egyben kiadáscsökkentésről szóló átfogó törvényjavaslatot csütörtökön, ami szinte azonnal Donald Trump elnök elé kerülhet aláírásra.
Az Egyesült Államok nem állítja le teljesen az ukrajnai fegyverszállításokat, de gondoskodnia kell arról, hogy neki is maradjon elegendő fegyvere – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Donald Trump és Vlagyimir Putyin közel egy órán át telefonáltak az ukrajnai rendezésről, de Oroszország nem enged a céljaiból – közölte a The Guardian szerint Putyin külpolitikai tanácsadója, Jurij Usakov.
Autóból az utcán tartózkodókra nyitott tüzet egy fegyveres Chicagóban, négyen meghaltak, és 14-en megsebesültek – közölték az amerikai nagyváros hatóságai csütörtökön.
Jövő heti plenáris ülésének hétfői munkanapán vitát tarthat, csütörtökön pedig szavazhat az Európai Parlament Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke ellen beadott bizalmatlansági indítvány ügyében – közölte az RTBF
A Hamász nyitott a gázai tűzszünetre, de egyelőre nemet mondott az Egyesült Államok által támogatott fegyvernyugvási tervre, mivel a születendő megállapodásnak a háború teljes lezárását kell eredményeznie – közölte az iszlamista fegyveres szervezet.
szóljon hozzá!