Képünk illusztráció
Fotó: Facebook/Tarom
A Tarom egyik repülőgépével szállítják haza a Dél-Afrikában rekedt román állampolgárokat – jelentette be vasárnap Nicolae Ciucă miniszterelnök, aki 11:15 órára rendkívüli kormányülést is összehívott.
2021. november 28., 12:312021. november 28., 12:31
2021. november 28., 16:532021. november 28., 16:53
Összesen 36 román állampolgárt kell hazahozni – köztük a bajnoki címvédő nagybányai rögbicsapatról és szakmai stábjáról. A miniszterelnök jelezte egyúttal, hogy
amelyeknek még nem sikerült hazaszállítaniuk állampolgáraikat. Mivel a gépen marad 50-55 szabad hely, azokat felajánlják más európai polgároknak, akik szintén Dél-Afrikában maradtak, miután a koronavírus új vírusváltozatának felbukkanása miatt felfüggesztették az Európába tartó repülőjáratokat.
A kormányülést követően Nicolae Ciucă ugyanakkor bejelentette, hogy Alexandru Rafila egészségügyi miniszterrel egyeztettek arról, hogy
illetve bővítik a vírusok génállományának szekvenálását lehetővé tevő kapacitást, hogy idejekorán azonosítani lehessen az új variánst.
Raed Arafat, az országos katasztrófavédelem vezetője elmondta, a külügyi, a belügyi és a szállításügyi minisztérium közösen dolgozik azoknak a román és más uniós állampolgároknak a hazahozatalán, akik a repülőjáratok felfüggesztése miatt Dél-Afrikában rekedtek.
Tizennégy napos karanténba kerülnek Romániában az Afrika déli országaiból beutazó személyek – jelentette be szombati sajtótájékoztatóján az egészségügyi miniszter.
Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új fejének, aki XIV. Leó pápa néven fog uralkodni. De mit is lehet tudni az új egyházfőről?
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök fogadkozott, hogy Izrael egyedül is megvédi magát a jemeni húszi lázadók ellen, miután Donald Trump amerikai elnök megállapodást kötött az Irán által támogatott csoporttal.
Az indiai hadsereg azt állítja, hogy az éjszaka folyamán több pakisztáni dróntámadást és egyéb lövedékekkel végrehajtott támadást is visszavertek a közös határ mentén.
Ukrajna külügyminisztere csütörtökön azt mondta, hogy Oroszország többször is megsértette saját háromnapos tűzszünetét órákkal annak kezdete után, és „bohózatnak” nevezte a kezdeményezést, míg Moszkva szerint Kijev folytatta a harcokat.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Az Orbán-kormány „őszödi beszédeként” harangozott be a napokban Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egy hangfelvételt, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra a Facebook-oldalán.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tartott szavazásán támogatta az élőhelyvédelmi irányelv módosítását célzó európai bizottsági javaslatot annak érdekében, hogy az uniós farkasvédelmi státuszt összhangba hozza a vonatkozó Berni Egyezménnyel.
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, frakcióvezetője lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul – jelentette be csütörtökön Dobrev Klára.
Az Egyesült Államok és Európa ugyanazon „civilizációs csapat” tagja, kultúrájuk szorosan összefonódik, de ez nem jelenti azt, hogy nem bírálhatják egymást – jelentette ki J. D. Vance amerikai alelnök szerdán Washingtonban.
A csütörtöki első két szavazáson sem sikerült pápát választaniuk a konklávéra összegyűlt bíborosoknak: a pápaválasztó gyűlésnek otthont adó vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből fekete füst szállt fel kelet-európai idő szerint nem sokkal egy óra előtt.
szóljon hozzá!