Donald Trump hivatalban lévő elnök azt állítja, széles körű csalások történtek, s valójában ő nyerte az elnökválasztást
Fotó: Fehér Ház/Facebook
Tucatnyi republikánus szenátor, köztük a befolyásos Ted Cruz texasi politikus kifogást fog emelni január 6-án a novemberi elnökválasztás eredménye, Joe Biden győzelmének jóváhagyása ellen – jelentették be szombaton közös közleményben, amelyet több hírportál is ismertetett.
2021. január 02., 23:422021. január 02., 23:42
2021. január 02., 23:432021. január 02., 23:43
Az elnököt formálisan decemberben választotta meg az úgynevezett elektori kollégium, amelynek tagjai minden államban az ottani győztes alapján adják le voksukat, amit a szövetségi törvényhozás, a Kongresszus két házának együttes ülésen kell jóváhagynia. Ezt a szavazást jövő szerdán tartják. Ha egy állam szavazatai ellen egy szenátor és egy képviselő is kifogást emel, akkor a képviselőház és a szenátus külön-külön vitát folytat és szavaz arról, hogy helyt adjanak-e a kifogásnak.
Emiatt több helyen is bíróságon támadta meg az elnökválasztás eredményét, amelyet azonban jogi úton nem sikerült megváltoztatnia, és az általa vitatott államok választási tisztviselői is azt állítják, hogy nem történt választási csalás, valamint a szövetségi igazságügyi miniszter is úgy nyilatkozott, hogy nem találtak olyan, csalásra utaló bizonyítékot, amely érdemben meg tudná változtatni a voksolás kimenetelét.
Cruz és a többi republikánus szenátor ennek ellenére azt javasolja, hogy a kongresszus sürgősséggel állítson fel választási vizsgálóbizottságot, amely tíz napon belül világítsa át a választás eredményét a „vitatott” államokban, és a bizottság megállapításainak függvényében az államok dönthessenek arról, hogy a helyi törvényhozások felülvizsgálják-e a helyi elektori voksokat.
A republikánus szenátorok kikötik, hogy mindaddig nem hajlandóak hozzájárulni a választás eredményének megerősítéséhez, míg a sürgősségi vizsgálat le nem zárul, mert megítélésük szerint az érintett államokból érkező elektori szavazatok nem tekinthetőek szabályosan leadottnak és jogszerűen jóváhagyottnak, amíg ez meg nem történik. Ez a két kitétel a jogi követelmény ahhoz, hogy a szövetségi kongresszus jóváhagyja az elektori választás eredményét.
Megsebesült a román zsoldosokból álló, ukrán oldalon harcoló Getica harccsoport két katonája a frontvonalban egy orosz dróntámadásban.
Az a magyar–ukrán kettős állampolgár, akit Ukrajnában a napokban kényszersorozás közben agyonvertek, egy közülünk, ezt komolyan kell venni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.
Izraeli légicsapás ért palesztinokat egy gázai egészségügyi központ közelében csütörtökön, tíz gyermek és hat felnőtt meghalt – közölték a helyi egészségügyi hatóságok, miközben a tűzszüneti tárgyalások elhúzódnak, és nem várható azonnali megállapodás.
A romániai mezőgazdasági termelők támogatása együtt jár az Ukrajnának nyújtott támogatással – közölte a román külügyminisztérium az ukrajnai mezőgazdasági termékek európai uniós importja kapcsán.
Donald Trump elnök csütörtökön az NBC-nek azt mondta, hogy megállapodást kötött a NATO-val arról, hogy az Egyesült Államok a szövetségen keresztül fegyvereket küld Ukrajnának, és hogy a NATO „száz százalékban” fizetni fogja ezeket a fegyvereket.
Nem bántalmazástól bekövetkezett tüdőembólia okozta az ukrán hadseregben szolgált Sebestyén József kárpátaljai magyar férfi halálát – közölte az ukrán szárazföldi erők parancsnoksága csütörtökön a hivatalos Facebook-oldalán.
Az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosának őshonos kisebbségek ügyében tapasztalható tétlenségét bírálta, illetve a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés kapcsán a jogalkotás megindítását sürgette Vincze Loránt.
Bírálja Romániát az elnökválasztás körüli botrányok miatt egy, az Egyesült Államok külügyminisztériumának honlapján olvasható elemzés, amely ugyanakkor Magyarországhoz empatikusan viszonyul.
Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.
Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.
szóljon hozzá!