Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI
Elkezdődött az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) járványának harmadik hulláma Németországban, jelentette ki a Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) vezetője.
2021. március 11., 15:102021. március 11., 15:10
A német hírportálok beszámolói szerint Lothar Wieler az ENSZ-nél akkreditált tudósítók szövetségének (ACANU) egy rendezvényén elmondta: egyértelmű jelek mutatják, hogy már elkezdődött a harmadik fertőzéshullám Németországban.
Az RKI vezetője nagyon aggasztónak nevezte a járványhelyzetet, és hangsúlyozta, hogy az oltási kampány beindulásától függetlenül továbbra is a legnagyobb következetességgel be kell tartani az alapvető fertőzéshigiéniai óvintézkedéseket.
Példaként említette a társas távolságtartás szabályait és a maszkviselést, amellyel kapcsolatban már januárban bevezették, hogy a közösségi közlekedésben és az üzletekben kötelező az úgynevezett orvosi vagy műtéti maszk, vagy az FFP2 védelmi osztályú, illetve KN95/N95 jelzésű részecskeszűrő maszk viselése. Lothar Wieler az ACANU tagjaival folytatott beszélgetésen
A célvonal már látszik, és ha nem kell megszakítani a kampányt oltóanyag-termelési fennakadások vagy más gondok miatt, őszre a lakosság 80 százaléka megszerezheti a védettséget. Amint ez sikerül, az összes korlátozó intézkedést vissza lehet vonni.
Az RKI csütörtöki adatai szerint az utóbbi 24 órában országszerte 14 356 fertőződést szűrtek ki tesztekkel. Ez 20 százalékos növekedés az egy héttel korábbi 11 912-höz képest. Az új regisztrált fertőződésekkel együtt 2 532 947 ember szervezetében mutatták ki a SARS-CoV-2-t. A hétnapi fertőzésgyakoriság – az előző hét napon regisztrált új fertőzöttek százezer lakosra vetített száma – 69,10. Egy héttel korábban 64,70 volt.
Ugyanakkor a vírus okozta betegséggel (Covid-19) összefüggésben egy nap alatt regisztrált halálesetek száma 321-re csökkent az egy héttel korábbi 358-ról. Az új halálesetekkel 72 810-re emelkedett a járvány áldozatainak száma Németországban.
A szövetségi kormány csütörtöki adatai szerint legalább egy adagot 5 756 572 ember, a lakosság 6,9 százaléka kapott, és közülük 2 674 692 ember, azaz a lakosság 3,2 százaléka mindkét adagot megkapta.
Ukrajna háború utáni újjáépítéséről, főként az energetikai létesítmények helyreállításáról folyatott eszmecserét Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Giorgia Meloni olasz kormányfővel szombaton az olaszországi Cernobbióban, az Ambrosetti fórum alkalmával.
Robert Fico szerint az ellene elkövetett merénylettel kapcsolatban elsősorban annak hátterét és az elkövető indítékait kell megvizsgálni, mivel a merénylő csak „eszköz” volt valakinek a kezében.
Magyarország mindent megtesz a soros európai uniós elnökség alatt a bővítés felgyorsítása érdekében, és minden támogatást megad ahhoz is, hogy Moldova minél hamarabb csatlakozhasson a közösséghez – közölte Szijjártó Péter Chișinăuban.
Már korábban a rendőrség látókörében volt a Georgia állambeli iskolai lövöldözés tizenéves elkövetője – közölte a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) csütörtökön az egy nappal korábban elkövetett, négy halálos áldozatot követelő erőszak részleteiről.
Oroszország nem utasítja el a gáz tranzitját Ukrajnán keresztül, ám ha Kijev ezt megtagadja, Moszkva nem kényszerítheti rá – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a vlagyivosztoki Keleti Gazdasági Fórum csütörtöki plenáris ülésén.
Románia határozottan elítéli az Izrael elleni terrortámadásokat, és felszólítja az összes érintett felet, hogy járuljon hozzá a biztonság helyreállításához és a tűzszüneti megállapodás megkötéséhez a régióban.
Egy diák nyitott tüzet társaira és tanáraira egy Georgia állambeli középiskolánál szerdán, a lövöldözésben négyen meghaltak, legkevesebb kilenc ember megsebesült – közölték a hatóságok.
Benyújtotta lemondását Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter – jelentette be szerdán a kijevi parlament elnöke, Ruszlan Sztefancsuk.
Az eddigi adatok szerint 41-en meghaltak, és több mint 180-an megsebesültek abban a támadásban, amelyet kedden hajtott végre Oroszország a közép-ukrajnai Poltava városa ellen – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Telegramon.
A határon túli egyéni választókerületek létrehozása ellen indít online aláírásgyűjtést a Demokratikus Koalíció (DK) – közölte a párt frakcióvezető-helyettese. A magyar kormány többször cáfolta, hogy ilyen lépésre készülne.
szóljon hozzá!