Németh Zsolt az államközi viszonyokról: most kell összefogni a jövő Európájáért

•  Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Most kell összefogni a közös európai jövőkép kidolgozásért – mondta az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke pénteken Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) tartott konferencián.

MTI

2022. április 22., 14:392022. április 22., 14:39

Az NKE Stratégiai Tanulmányok Intézete és a Habsburg Ottó Alapítvány rendezvényét „Közös érdekek, közös értékek? – Németország és a Visegrádi Négyek kapcsolata új kihívások idején” címmel szervezték meg. Németh Zsolt nyitóelőadásában három külpolitikai – a közép-európai (elsősorban lengyel), az orosz-ukrán, valamint a német-európai – viszonylatról szólt.

Úgy értékelt: mindhárom esetében az „útkeresés” fázisa figyelhető meg, ami külön aktualitást ad a konferenciának.

A kormánypárti politikus hangsúlyozta: a visegrádi együttműködés (Csehország, Szlovákia, Lengyelország, Magyarország) az elmúlt tíz évben politikai és gazdasági sikereket is elért.

A V4-ek és Németország közötti kereskedelmi kapcsolat tíz éve még átlagosnak volt mondható. Majd elérték a francia-német szintet, később annak dupláját, s mostanra már ezt is meghaladta – tette hozzá, kiemelve: nem csak a V4-ek számára fontos Németország, ez fordítva is igaz.

Németh Zsolt szerint a V4 sikerét az adta, hogy azokra a kérdésekre koncentráltak, amelyekben egyetértettek.

Távol tartották maguktól azokat a témákat, amelyekben nézetkülönbség volt köztük, mint például az Oroszországhoz fűződő viszony. Azt mondta: Magyarország az ukrajnai háború tekintetében következetes álláspontot képvisel.

Ez – mint mondta – közelebb áll a német állásponthoz, a lengyeltől, valamint az angolszásztól viszont távolabb. A fideszes politikus kiemelte: Orbán Viktor miniszterelnök már a háború első napján azt mondta:

az orosz agresszió „megmagyarázhatatlan és igazolhatatlan”, s hogy a kormány félre is teszi az ukrajnai magyarok miatt kialakult fenntartásait és segíti Ukrajnát.

Példaként említette, hogy Magyarország 100 ezer liter üzemanyagot adott Ukrajnának, majd összekapcsolták a magyar és az ukrán elektromos rendszert is. Ukrajna Magyarországtól kapja áramellátásának jelentős részét – emelte ki.

Mindemellett az Európai Unió által létrehozott európai békekeret nyomán Magyarország anyagi eszközökkel is támogatja Ukrajnát. A fegyverszállítással, a direkt katonai beavatkozással viszont nem értenek egyet, ahogy a teljes orosz gáz- és olajembergóval sem.

Ezzel közvetlenül és más érintett országok miatt közvetetten is sérülne a magyar gazdaság
 
– mutatott rá.

Németh Zsolt azt is kiemelte: most, hogy a gazdasági képességeihez képest korábban katonailag gyengének tekintett Németország kinyilvánította: nélküle a jövőben elképzelhetetlen Európa biztonságának garantálása, alapvetően alakítja majd át Európa biztonságpolitikai szerkezetét.

A politikus a problémák között említette a tagállamok közötti vitákat is. Azt hangsúlyozta, nem mindegy „hogyan” vitatkoznak az olyan kérdésekről, amelyekről eltérő álláspontot képviselnek, mint például miként vizionálják a jövő Európáját.

Németh Zsolt szerint az elmúlt másfél hónapban, az ukrajnai háború kezdete óta olyan egység alakult ki Európában, amely az elmúlt években, évtizedekben elképzelhetetlen lett volna.

A kormánypárti politikus szerint meg kellene ragadni ezt a lehetőséget, hogy a közös érdekekre és a kölcsönös tiszteletre alapozva dolgozzák ki a közös európai jövőképet. Ez szerinte mindhárom „érzékeny” külpolitikai viszonylat „összerendeződését” is segítené.

Deli Gergely, az NKE rektora kiemelte: Magyarország 2021. július elsejétől 2022. június 30-áig tartó V4-es elnökségének kiemelt célja a gazdasági és társadalmi élet pandémia utáni újraindításában való aktív szerepvállalás. Európa újraélesztése viszont elképzelhetetlen az országok együttműködése nélkül.

A V4-es országokat megszámlálhatatlan szál fűzi össze, és mostanra a V4-ek és Németország közötti gazdasági kapcsolatok is egyre fontosabbá váltak.

Ennek az együttműködésének a gazdasági lehetőségei és pozíciói viszont nagyban függenek a kapcsolat intenzitásától, a különböző kihívásokra adott közös válaszok hatékonyságától – fogalmazott.

Prőhle Gergely – az NKE Stratégiai Tanulmányok Intézetének igazgatója, az alapítvány vezetője – azt mondta: a V4-eket és Németországot geopolitikai, kereskedelmi érdekek is összekötik.

Fontosnak nevezte, hogy a jelenlegi válságos helyzetben világosan és őszintén beszéljenek a régió helyzetéről, a V4-ek belső állapotáról és Németországhoz fűződő viszonyáról.

Markus Meckel, az NDK volt külügyminisztere, korábbi Bundestag-képviselő előadásában azt mondta: a visegrádi együttműködés nem lenne elképzelhető a rendszerváltozások nélkül, a kommunista rendszert elsöprő országok nélkül, mint például Magyarország és Lengyelország.

Kiemelte: mindig is fontosnak tartotta, hogy azon közép-európai országok, amelyek megharcoltak a szabadságért és a demokráciáért, szintén tagjai lehessenek az euro-atlanti közösségnek, méghozzá alanyi jogon.

Kitért arra is, hogy az újonnan belépő tagállamok saját tapasztalataikra épülve kezdtek politizálni az Európai Parlamentben, ami Nyugat-Európában „súrlódási felületet” jelentett.

Példaként említette a 2015-ös migrációs válság kezelését. Felhívta viszont a figyelmet arra, hogy a jelenlegi menekülthelyzethez máshogy áll hozzá Lengyelország és Magyarország is.

Az egykori német képviselő szerint a különböző vitáknak kulturális és történelmi okai is vannak. Most viszont a háború is indokolja, hogy az Európán belül viszonyokat újrarendezzék. Az EU egy érték- és jogi közösség, amelynek minden országnak meg kell felelni – vélekedett.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 10., szombat

Románia felé kellett kerülnie a Moszkvába tartó Ficónak, miután a litvánok nem engedték átrepülni a gépét

Robert Fico szlovák miniszterelnök csütörtökön kénytelen volt kerülőutat választani Moszkvába, hogy eljusson Vlagyimir Putyin pénteki katonai parádéjára, miután a balti államok lezárták légterüket az őt az eseményre szállító repülőgép előtt.

Románia felé kellett kerülnie a Moszkvába tartó Ficónak, miután a litvánok nem engedték átrepülni a gépét
2025. május 09., péntek

Orbán Viktor egyetért George Simionnak a nemzetek Európájáról alkotott véleményével

A magyar kormány semmilyen elszigetelést, retorziót nem támogat Romániával szemben – jelentette ki pénteken Orbán Viktor.

Orbán Viktor egyetért George Simionnak a nemzetek Európájáról alkotott véleményével
2025. május 09., péntek

Közösen emlékeztek meg az uniós intézményvezetők a Schuman-nyilatkozat 75. évfordulójáról

Az Európai Parlament, az Európai Tanács és az Európai Bizottság elnöke közös nyilatkozatban emlékezett meg az 1950. május 9-i Schuman-nyilatkozat 75. évfordulójáról. Az ünnepséget Robert Schuman szülőhelyén, Luxemburgban tartották.

Közösen emlékeztek meg az uniós intézményvezetők a Schuman-nyilatkozat 75. évfordulójáról
2025. május 09., péntek

Szijjártó: kiutasítottak Magyarországról két ukrán kémet

Magyarország kiutasított két, Ukrajna budapesti nagykövetségén diplomáciai fedésben dolgozó kémet, ugyanis a kormány nem tűri tovább a Magyarországgal szembeni folyamatos lejárató akciókat Kijev részéről – jelentette be Szijjártó Péter.

Szijjártó: kiutasítottak Magyarországról két ukrán kémet
2025. május 09., péntek

Nem csak az elnökválasztás miatt fontos május 18.: aznap tartják XIV. Leó pápa beiktatási szertartását

A romániai államfőválasztás második fordulójának napján, május 18-án tartják XIV. Leó pápa beiktatási szertartását. A beiktatási misét a hagyományokhoz híven a római Szent Péter téren tartják, helyi idő szerint délelőtt 10 órakor.

Nem csak az elnökválasztás miatt fontos május 18.: aznap tartják XIV. Leó pápa beiktatási szertartását
2025. május 09., péntek

Friedrich Merz: világossá kell tenni, hogy Európa Ukrajna oldalán áll

Választ kell adni arra, hogy Európa miként fogja kezelni az Ukrajna elleni háborút, ugyanakkor világossá kell tenni, hogy hol áll Európa: mégpedig Ukrajna oldalán – jelentette ki Friedrich Merz német kancellár Brüsszelben pénteken.

Friedrich Merz: világossá kell tenni, hogy Európa Ukrajna oldalán áll
2025. május 09., péntek

Gulyás Gergely: nincs dolgunk a román választással, de a román elnökkel majd lesz, együttműködésre törekszünk Romániával

A magyar kormány eddig is az együttműködésre törekedett Romániával, ezután is így lesz – jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken a román elnökválasztás apropóján.

Gulyás Gergely: nincs dolgunk a román választással, de a román elnökkel majd lesz, együttműködésre törekszünk Romániával
2025. május 09., péntek

Megtartotta első miséjét XIV. Leó: az egyházra ott van a legsürgetőbb szükség, ahol a mai társadalom drámái zajlanak

A krisztusi tanítást képviselő egyház missziójára ott van a legsürgetőbb szükség, ahol a mai társadalom drámái zajlanak az élet értelmének elvesztésétől a család válságáig – mondta homíliájában XIV. Leó pápa.

Megtartotta első miséjét XIV. Leó: az egyházra ott van a legsürgetőbb szükség, ahol a mai társadalom drámái zajlanak
2025. május 09., péntek

Az ukrán biztonsági szolgálat azt állítja, magyar kémhálózatot leplezett le

Új szintre lépett az Ukrajna és Magyarország között a Kárpátalján élő őshonos magyar közösség jogfosztása nyomán kialakult konfliktus: az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) pénteken azt állította, hogy magyar „kémhálózatot” leplezett le Kárpátalján.

Az ukrán biztonsági szolgálat azt állítja, magyar kémhálózatot leplezett le
2025. május 09., péntek

XIV. Leó pápa, a matematikus-szerzetes

Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új fejének, aki XIV. Leó pápa néven fog uralkodni. De mit is lehet tudni az új egyházfőről?

XIV. Leó pápa, a matematikus-szerzetes
XIV. Leó pápa, a matematikus-szerzetes
2025. május 09., péntek

XIV. Leó pápa, a matematikus-szerzetes