Nem tesz le a Hamász felszámolásáról Netanjahu, és elutasítja Biden bírálatait

•  Fotó: Facebook/Benjamin Netanjahu

Fotó: Facebook/Benjamin Netanjahu

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök nem számít gyors fegyverszünetre a gázai övezeti háborúban.

Hírösszefoglaló

2024. március 11., 08:012024. március 11., 08:01

A tárgyalásokról a követek üres kezekkel tértek vissza – mondta Netanjahu a Bild és a Politico kiadványoknak, valamint a Welt-TV-nek nyilatkozva vasárnap. Mint mondta, úgy véli, a radikális iszlamista Hamász jelenleg nem akar megállapodásra jutni.

Netanjahu egyben elutasította politikája Joe Biden amerikai elnök általi bírálatát.

Kijelentette, hogy az izraeliek túlnyomó többsége kiáll mellette.

„Ha az amerikai elnök úgy véli, hogy magánpolitikát folytatok az izraeliek többségének kívánságai ellenére és ártok Izrael érdekeinek, akkor mindkét pontban téved” – hangsúlyozta a zsidó állam kormányfője.

Kijelentette, hogy az izraeliek támogatják a megmaradt Hamász-zászlóaljak megsemmisítését célzó intézkedéseit. Leszögezte: mindenképpen meg kell akadályozni, hogy az október 7-i mészárlás megismétlődhessen.

Biden szombaton az MSNBC amerikai televíziónak adott interjújában Netanjahura utalva kijelentette, hogy „azt gondolom, több rosszat tett, mint jót.”

„Joga van megvédeni Izraelt, és joga van folytatni a Hamász elleni műveleteket. Mindazonáltal muszáj nagyobb gondot fordítania a műveletei miatt elveszett ártatlan életekre” – fogalmazott Biden.

Az izraeli miniszterelnök mindazonáltal

eltökéltnek mutatkozott, hogy a nemzetközi figyelmeztetések ellenére megindíthassa offenzíváját a radikálisok ellen a palesztinok lakta térség déli részén található Rafahban.

„Közel állunk a győzelemhez” – húzta alá Netanjahu.

Mint mondta, az utolsó Hamász-zászlóaljak elleni offenzíva megkezdését követően a harcok intenzív fázisa négy, vagy akár hat hétig is eltarthat. Hangsúlyozta, hogy a Hamász-zászlóaljak háromnegyedét már megsemmisítették, s most feladni a küzdelmet abszurd lenne.

Netanjahu szerint a terrorszervezet stratégiája arra épít, hogy növeljék a nemzetközi nyomást Izraelre eltántorítva attól, hogy végső vereséget mérjen a Hamász erőire.

Az izraeli kormányfő egyben cáfolta a Hamász ellenőrzése alatt álló gázai hatóságok adatait az áldozatokról.

Kijelentette, hogy a megölt civilek száma jóval alacsonyabb az általuk közölt 31 ezernél. Netanjahu szerint az izraeli hadsereg ugyanis legalább 13 ezer terroristával végzett. „Ezzel a civil áldozatok számának aránya valószínűleg 1,5 az 1-hez. Most már azonban csak 1 az 1-hez” – fűzte hozzá.

Joe Biden amerikai elnök az iszlám szent hónap kezdete alkalmából kiadott vasárnapi nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy a gázai humanitárius válság kezelése elsődleges fontosságú a ramadán során.

„Ahogy a muszlimok az elkövetkező napokban és hetekben világszerte összegyűlnek, hogy megtörjék böjtjüket, sokaknak a palesztin nép szenvedése lesz az első helyen. Számomra is elsődleges fontosságú” – mondta Biden a nyilatkozatban.

„Idén ez egy nagyon fájdalmas pillanatban zajlik. A gázai háború szörnyű szenvedést okozott a palesztin népnek. Több mint 30 000 palesztint öltek meg, többségük civil, köztük több ezer gyermeket” – fogalmazott Biden, a hivatalos palesztin adatokat idézve.

Nyilatkozatában

Biden ígéretet tett arra, hogy az Egyesült Államok „továbbra is a nemzetközi erőfeszítések élére áll, hogy több humanitárius segélyt juttassanak Gázába”,

és „megállás nélkül dolgozik azon, hogy azonnali és tartós tűzszünetet hozzanak létre legalább hat hétre egy olyan megállapodás részeként, amely kiszabadítja a túszokat”.

A Hamász küldöttsége csütörtökön távozott Kairóból, miután a napokig tartó tárgyalásokon nem született egyértelmű áttörés.

Izrael figyelmeztetett, hogy ha a Gázában fogva tartott túszok nem térnek haza a ramadánig, katonai offenzívát indítanak Rafahban, ahol több mint egymillió kitelepített embernek nyújtanak menedéket.

A Biden-kormányzat azonban nem számol azzal, hogy az izraeli erők azonnal kiterjesztik katonai műveleteiket a Gázai övezet déli részében fekvő városra – mondta két amerikai tisztségviselő a CNN-nek.

Iszmail Haníje, a Hamász politikai vezetője eközben kijelentette, hogy a terrorszervezet továbbra is nyitott az Izraellel folytatott tárgyalások folytatására, miután a felek nem jutottak tűzszüneti megállapodásra a ramadán előtt.

Ugyanakkor kitartott amellett, hogy a megállapodáshoz vezető egyetlen út a gázai állandó tűzszünet és az összes izraeli katona kivonása.

„Rögzítettük a megállapodás elérésének legfontosabb alapelvét, amely az átfogó tűzszünet és a Gáza elleni háború befejezése, a megszálló hadsereg teljes kivonása a Gázai övezet teljes területéről” – mondta Haníje egy vasárnapi televíziós beszédben.

Haníje azt állította, hogy Izrael „mindeddig kitért az egyértelmű garanciák és kötelezettségvállalások megadása elől, különösen a tűzszünet, vagyis a Gázai övezet elleni agresszív háború leállítása ügyében”. Azt mondta, hogy a gázai túszok nem térhetnek haza „megállapodás nélkül”.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. március 28., péntek

Ukrajna súlyos csapást mért egy Európa ellátása szempontjából fontos gázmérőállomásra Moszkva szerint

Gyakorlatilag megsemmisült az orosz-ukrán határon lévő Szudzsa gázmérőállomás, miután kelet-európai idő szerint 9 óra 20 perc körül az ukrán hadsereg, az előzetes információk szerint HIMARS rakétákkal csapást mért rá.

Ukrajna súlyos csapást mért egy Európa ellátása szempontjából fontos gázmérőállomásra Moszkva szerint
2025. március 28., péntek

Halálos áldozatokat követelt egy 7,7-es erősségű földrengés

Egy 7,7-es erősségű földrengés rázta meg Mianmart, épületek omlottak össze, a friss mérleg szerint pedig három személy életét vesztette, és 90 embert még keresnek.

Halálos áldozatokat követelt egy 7,7-es erősségű földrengés
2025. március 28., péntek

Segélyszervezetek munkatársai haltak meg Gázában, Izrael szerint a terroristák fedezékként használják a mentőautókat

Különböző segélyszervezetek több mint egy tucat munkatársa halt meg vagy tűnt el az elmúlt napokban Gázában, miután Izrael a kéthónapos tűzszünet összeomlását követően újra katonai támadást indított a palesztin enklávé ellen.

Segélyszervezetek munkatársai haltak meg Gázában, Izrael szerint a terroristák fedezékként használják a mentőautókat
2025. március 28., péntek

Orbán Viktor: Brüsszel háborúra készül

Brüsszel háborúra készül, de nem fenyeget háború, és Magyarország a béke oldalán marad – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Orbán Viktor: Brüsszel háborúra készül
Orbán Viktor: Brüsszel háborúra készül
2025. március 28., péntek

Orbán Viktor: Brüsszel háborúra készül

2025. március 28., péntek

Bírói utasításra a Trump-kormányzatnak meg kell őriznie a botrányt kiváltó Signal-üzeneteket

Egy amerikai bíró csütörtökön elrendelte, hogy Donald Trump elnök kormánya őrizze meg a Signal üzenetküldő alkalmazáson küldött üzeneteket, amelyekben a jemeni húszik elleni támadási terveket vitatták meg.

Bírói utasításra a Trump-kormányzatnak meg kell őriznie a botrányt kiváltó Signal-üzeneteket
2025. március 28., péntek

Újabb kemény hangú üzenetben figyelmeztette a románokat az amerikai nagykövetség

Egy héten belül immár harmadszor üzent közösségi oldalán a román állampolgároknak az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.

Újabb kemény hangú üzenetben figyelmeztette a románokat az amerikai nagykövetség
2025. március 28., péntek

Putyin ideiglenes közigazgatást javasol Ukrajnában

Vlagyimir Putyin orosz elnök azt javasolta, hogy Ukrajnát helyezzék egyfajta ideiglenes közigazgatás alá, hogy lehetővé tegyék az új választások megtartását és a háború rendezését célzó kulcsfontosságú megállapodások aláírását.

Putyin ideiglenes közigazgatást javasol Ukrajnában
2025. március 27., csütörtök

Megkérdezték Bolojant, küld-e Románia békefenntartókat Ukrajnába

Románia nem fog katonákat küldeni Ukrajnába, de békemegállapodás esetén az ország a kijelölt békefenntartó erők szállítási csomópontja lehet – jelentette be csütörtökön Párizsban az ügyvivő román államfő.

Megkérdezték Bolojant, küld-e Románia békefenntartókat Ukrajnába
2025. március 27., csütörtök

Sokan meghaltak, amikor elsüllyedt egy turistákat szállító tengeralattjáró Egyiptom partjainál

Legalább hat ember meghalt és kilenc megsérült, miután csütörtök reggel elsüllyedt egy turistákat szállító tengeralattjáró az egyiptomi Vörös-tenger partján fekbő Gurdaka (angolosan Hurghada) város partjainál – közölték helyi források a BBC-vel.

Sokan meghaltak, amikor elsüllyedt egy turistákat szállító tengeralattjáró Egyiptom partjainál
2025. március 27., csütörtök

Dák műkincsek: újabb házkutatások, különböző javakat foglaltak le a holland hatóságok

Házkutatást tartottak szerdán egy házban és egy üzlethelyiségben a hollandiai Heerhugowaardban, ahol letartóztatták az asseni Drents múzeum kirablásának gyanúsítottjait a romániai dák műkincsek ellopása ügyében indított nyomozás részekén.

Dák műkincsek: újabb házkutatások, különböző javakat foglaltak le a holland hatóságok