Fotó: Mid.ru
Oroszország aktualizált külpolitikai koncepciója arról fog szólni, hogy véget kell vetni a Nyugat dominanciájának a nemzetközi életben – jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter szerdán a parlament alsóházában a kormányóra keretében szerdán felszólalva.
2023. február 15., 15:442023. február 15., 15:44
„Frissített külpolitikai koncepciónk már arról fog szólni, hogy véget kell vetni a Nyugat monopóliumának a nemzetközi élet kereteinek alakításában, amelyeket ezentúl nem az ő önző érdekei, hanem az érdekek igazságos, egyetemes egyensúlya alapján kell meghatározni, ahogyan azt az ENSZ alapokmánya előírja, amely minden állam szuverén egyenlőségének elvét rögzíti” – mondta a tárcavezető.
Azt is közölte, hogy Oroszország az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) rendkívüli ülését készíti elő, amelyen követelni fogja az Északi Áramlat gázvezetékek felrobbantásának kivizsgálását.
Hangsúlyozta, hogy Moszkva nem ért egyet Stéphane Dujarric, az ENSZ-főtitkár szóvivője azon kijelentésével, miszerint az ENSZ-nek nincs felhatalmazása az Északi Áramlat és az Északi Áramlat 2 vezetéken történt incidensek kivizsgálására.
Robert Fico szlovák kormányfő állapota a rajta elvégzett második, több mint két órát igénybe vevő műtétet követően stabil, de továbbra is súlyos – jelentette be Robert Kalinák védelmi miniszter a besztercebányai Roosevelt kórházban tett látogatása után.
Mintegy három órára le kellett zárni a müncheni nemzetközi repülőteret szombat reggel, miután klímaaktivisták egy csoportja bejutott a futópályákhoz.
Pénteken megindultak a Gázai övezetbe a tengeren szállított segélyek az amerikai hadsereg által kiépített móló segítségével.
Október 20-án népszavazást tartanak Moldovában az Európai Unióhoz csatlakozásról – erről döntött csütörtökön az egykori szovjet köztársaság törvényhozása.
Nem indokolatlan összefüggésbe hozni a szlovák miniszterelnök elleni merényletet a háborúval, erőteljes erőközpontok érdekeltek abban, hogy az orosz-ukrán háború folytatódjon – hangsúlyozta a magyar miniszterelnök pénteken.
Nem tenné orosz célponttá Romániát, ha Kijev kérésének engedve átadna egy Patriot légvédelmi rakétaüteget Ukrajnának vélekedik Mircea Geoană, a NATO román főtitkár-helyettese.
Néhány NATO-tagállam tárgyalja annak lehetőségét, hogy katonai kiképzőket vagy magán biztonsági csoportokat küldjenek Ukrajnába az ukrán csapatok kiképzésére és a felszerelések javításában való segítségnyújtásra – jelentette a New York Times csütörtökön.
Oroszország és Kína atomhatalmi biztonsági övezetek kialakítását szorgalmazza a különböző katonai szövetségek között abban a nyilatkozatban, amelyet a két elnök csütörtökön tett közzé közösen.
Továbbra is súlyos állapotban van Robert Fico szlovák miniszterelnök, akire szerdán délután, Nyitrabányán lőtt rá egy merénylő.
Donald Tusk lengyel miniszterelnök közzétette csütörtökön egy olyan közösségi médiás poszt másolatát, amely őt fenyegeti, miközben a szlovák hivatali kollégája, Robert Fico elleni merénylettel kapcsolatos.
szóljon hozzá!