Mark Rutte
Fotó: ANP
Megerősítették Mark Rutte holland ügyvivő kormányfő biztonsági kíséretét, mivel az érintett szervek aggodalmai szerint a miniszterelnök támadás vagy akár emberrablás célpontja is lehet – értesült a helyi sajtó hétfőn.
2021. szeptember 27., 10:512021. szeptember 27., 10:51
A De Telegraaf című holland napilap magát megnevezni nem kívánó forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy Ruttét a Királyi és Diplomáciai Biztonsági Szolgálat (DKDB) speciálisan kiképzett rendőrei védik, mert közelében a Mocro maffia néven ismert bűnszervezethez köthető gyanús személyeket láttak feltűnni. A Mocro maffia Hollandiában és Belgiumban tevékenykedő – marokkói, antillai és holland származású bűnözőkből álló – bűnszövetkezet, amely elsősorban kábítószer-kereskedelemmel foglalkozik.
A sajtó megkeresésére hivatalosan sem a nemzeti ügyészség, sem a kormány információs szolgálata nem nyilatkozott a kormányfő megerősített személyi biztonságával kapcsolatban, csupán annyit közöltek, hogy ilyen témáról soha nem adnak ki információkat.
Öt év vizsgálati fogság után szabadon engedték a brit hatóságok Julian Assange-t, a WikiLeaks kiszivárogtató portál alapítóját, akinek kiadatásáról az amerikai hatóságok vádalku alapján lemondtak.
Bekérette Lynne Tracy amerikai nagykövetet hétfőn az orosz külügyminisztérium, és tiltakozását fejezte ki nála az amerikai rakétákkal Szevasztopol ellen végrehajtott, civil áldozatokat követelő vasárnapi rakétacsapás miatt.
Már hat halálos áldozata van a görögországi kánikulának, három eltűnt személyt keresnek a hatóságok.
Az Európai Unió Külügyek Tanácsa az Ukrajna ellen folytatódó háborúra tekintettel elfogadta tizennegyedik szankciós csomagját.
A rendfenntartó erők több mint 15 tagja, valamint több civil vált terrortámadás áldozatává Dagesztánban – jelentette be Szergej Melikov, a régió vezetője hétfőre virradóra a Telegram-csatornáján közzétett videófelhívásban.
Egy holttestet találtak vasárnap a Natisone folyóban, annak a folyómedernek a közelében, ahol a három romániai fiatal balesete történt – írja a Rai News.
Az ukrán haditengerészeti erők műholdas felvételeket tettek közzé vasárnap, amelyek megerősítik a Sahid-136/Geranium-2 rakéták tároló és előkészítő helyeinek megsemmisítését az oroszországi Krasznodari területen.
A Románia–Belgium labdarúgó-mérkőzést követően a belga Rijkevorsel városában élő románok egy csoportját megtámadta egy csapat fiatal – jelentette a Het Laatste Nieuws és a Staandard című helyi lap.
Már csak kutyás kutatóegységekkel folytatják a keresést Cristian Molnarnak, annak a 25 éves, Szatmár megyei román fiatalembernek a holtteste után, akit két barátnőjével együtt május 31-én sodort el a Natisone folyó észak-Olaszországban.
Izraelben szombaton este hetven helyszínen követeltek túszalkut, fegyverszünetet és kormányváltást a tömegtüntetéseken részt vevők.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)