Kövér László, az Országgyűlés elnöke megtekinti a szabadkai Népszínház épületét
Fotó: MTI/Rosta Tibor
Miként az utóbbi tíz évben, úgy az elkövetkező időszakban is számíthat a vajdasági magyarság az anyaország támogatására – hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke csütörtökön Szabadkán.
2020. június 11., 19:022020. június 11., 19:02
2020. június 11., 19:042020. június 11., 19:04
Emlékeztetett arra, hogy a magyar kormány iskolafelújításokkal, gazdasági programmal, politikai-diplomáciai segítséggel is igyekezett megkönnyíteni a szülőföldön történő boldogulást. Kiemelte: a június 21-i szerbiai választás sorsdöntő a vajdasági magyarság számára, ahogyan a korábbi választások is azok voltak. A legfontosabb feladatok között van most a választás, és arra szólította fel a vajdasági magyarokat, hogy a választás napján minél többen menjenek el szavazni, és voksoljanak a Vajdasági Magyar Szövetségre.
Kövér László beszédében – amelyet a szabadkai Népszínház épülete előtt mondott el – elhangzott, hogy az utóbbi napokban, amikor a trianoni békeszerződés aláírásának 100. évfordulójáról emlékeztek meg a magyarok, egyebek mellett az is cél volt, hogy egy tágabb, közép-európai keretbe helyezve bemutassák: az önazonosság megőrzéséért zajló százesztendős törekvés, az itteni magyarok önszerveződése, a nyelv és kultúra megőrzéséért zajló küzdelem „nem valaki ellenében, hanem a közös érdekeink jegyében történik”.
„Mi az elmúlt száz év értékelését fel fogjuk arra használni, hogy arra a sorsközösségre hívjuk fel a figyelmet, amely a 20. század beköszöntét megelőzően természetes élmény volt multikulturális városaink számára. Ezt a sorsközösséget szeretnénk 21. századi tartalommal megtölteni, hiszen abban több volt a pozitív, mint a negatív elem, csak az emberi gondolkodás és a történetírás inkább a konfliktusokra helyezi a hangsúlyt, mellőzve azt a közös építkező munkát, amely például Szabadka központjában is testet öltött” – húzta alá. Rámutatott: Magyarország arra törekszik, hogy a 21. század az építkezés korszaka legyen. „Teljesen nyilvánvaló, hogy ebben a pillanatban, legyen bármennyire is kritikus a véleményünk az Európai Unió intézményrendszerének a működéséről, mégiscsak ez biztosítja számunkra a legkedvezőbb terepet nemzeti érdekeink érvényesítésére” – emelte ki. Majd úgy folytatta, hogy ebben az együttműködési keretben szeretné Budapest mihamarabb Belgrádot is látni, de addig is, a korábbiakhoz hasonlóan minden baráti támogatást megad neki, hogy a teljes jogú tagságig vezető utat lerövidítse.
Kövér László történelminek nevezte a jelen pillanatot a Közép-európaiság a XXI. században című kerekasztal-beszélgetésen. Mint mondta: a szomszédos országok közül Szerbiával volt az egyik legnehezebb kapcsolata Magyarországnak korábban, az utóbbi években azonban éppen Belgráddal alakult a legjobban a viszony. Szerbia is észrevette, hogy Magyarországra mindig számíthat. Kövér László a közép-európaiság kapcsán kiemelte: ehhez elengedhetetlenül szükséges a nemzeti önazonosság. Mint mondta: az európai uniós tagság lehetőséget és veszélyt is hordoz magában. Az Európai Unió válsága bár veszélyes ugyan, de esélyt teremt arra, hogy Magyarország is elmondhassa a gondolatait, és esetleg a nyugat-európai elit is meghallgassa azokat.
A kerekasztal-beszélgetés keretében Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke megköszönte Kövér László vajdasági magyarságért végzett tevékenységét. Emellett felhívta a figyelmet arra, hogy a VMSZ egyedüli magyar pártként, önállóan indul a június 21-i választásokon, és listáján a vajdasági magyarság számos képviselője, nem csak a párt tagjai szerepelnek. Hozzátette: azt szeretnék, ha Szabadkának ismét magyar polgármestere lenne.
Az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosának őshonos kisebbségek ügyében tapasztalható tétlenségét bírálta, illetve a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés kapcsán a jogalkotás megindítását sürgette Vincze Loránt.
Bírálja Romániát az elnökválasztás körüli botrányok miatt egy, az Egyesült Államok külügyminisztériumának honlapján olvasható elemzés, amely ugyanakkor Magyarországhoz empatikusan viszonyul.
Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.
Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.
Nagy-Britannia és Franciaország megteremti annak lehetőségét, hogy szükség esetén összehangolt módon alkalmazhassa önálló nukleáris elrettentő erejét – áll a két kormány csütörtökön ismertetett új nukleáris együttműködési deklarációjában.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet szerdán közölte, hogy beleegyezett tíz túsz szabadon bocsátásába a gázai tűzszünet elérésére tett erőfeszítések keretében.
Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és mobil rakétatüzérségi rakétákat szállít Ukrajnának – közölte két amerikai tisztségviselő szerdán a Reuters hírügynökséggel, napokkal azután, hogy Donald
Románia új elnöke, Nicușor Dan egy politikai szerelmi háromszög középpontjában áll, mivel Emmanuel Macron francia elnök és Friedrich Merz német kancellár páneurópai pártjai egyaránt udvarolnak neki, hogy csatlakozzon hozzájuk – írja a Politico.
Románia nemzetbiztonsági okok miatt kitiltotta területéről Ion Cebant, Chisinău főpolgármesterét, a Nemzeti Alternatíva Mozgalom (MAN) vezetőjét és másik két moldovai állampolgárt – erősítette meg szerdán a bukaresti külügyminisztérium.
Nem reagált érdemben a Kreml Donald Trump azon kijelentésére, miszerint Vlagyimir Putyin orosz elnök ostobaságokat mondott neki Ukrajna kapcsán.
szóljon hozzá!