Trump tiszteletleneknek tartja a térdelve tiltakozó amerikaifocistákat
Az észak-amerikai profi amerikaifutball-liga (NFL) vezetője elrendelte, hogy a mérkőzések előtt felcsendülő himnusz alatt minden játékos köteles felállni. Az Egyesült Államokban hetek óta tart a kultúrharccá terebélyesedett vita a témában, amelyben Donald Trump is állást foglalt.
2017. október 12., 08:232017. október 12., 08:23
2017. október 12., 08:292017. október 12., 08:29
Roger Goodell főbiztos a szövetség 32 csapatának küldött szerdai körlevélben tudatta a kötelező érvényű szabályt. Goodell leszögezte: reméli, hogy ezzel sikerül véget vetni a hetek óta tartó viszálynak, és a játékosok és a szurkolók a sportra összpontosíthatnak majd. A főbiztos hangsúlyozta azt is: „tiszteletben akarjuk tartani nemzeti lobogónkat, országunkat, s a szurkolók ezt el is várják tőlünk”.
A sportvezető hangsúlyozta, hogy a himnusz körüli vita akadálya a tisztességes párbeszédnek. „Túl kell lépnünk ezen az ellentmondásos helyzeten, és ezt a játékosainkkal együtt akarjuk megtenni” – fogalmazott a körlevélben Goodell. Az egyes focicsapatok tulajdonosai a jövő héten New Yorkban tartanak találkozót a főbiztossal, hogy megvitassák a helyzet rendezésének részleteit.
Donald Trump amerikai elnök Twitter-bejegyzésben reagált Goodell állásfoglalására.
Az NFL csapatai azonban közös közleményben válaszolva azt hangoztatták, hogy a főbiztosnak „a himnusz kapcsán kialakított álláspontja nem pontos”. Az NFL szóvivője a Sports Illustrated című sportlapnak leszögezte: a labdarúgó-mérkőzések szabályzatát tartalmazó kézikönyv már amúgy is előírja, hogy a nemzeti himnusz alatt a pályán és a kispadon lévő játékosoknak kötelező állniuk.
Az Egyesült Államokban hetek óta tart az egyes elemzők szerint immár kultúrharccá szélesedő vita arról, hogy a focimeccseken felálljanak-e a játékosok, amikor felcsendül az amerikai himnusz. A vita még tavaly kezdődött, amikor Colin Kaepernick, a San Francisco 49ers akkori irányítója féltérdre ereszkedett a himnusz alatt, arra hivatkozva, hogy addig nem hajlandó vigyázzban állni a himnusz és a zászló tiszteletére, amíg az országban „elnyomják a feketéket és a színes bőrűeket”. Az ügyet Trump maga helyezte reflektorfénybe pár héttel ezelőtt, azzal, hogy támadni kezdte a térdelve tiltakozó amerikaifocistákat.
Trump szeptemberben azt javasolta, hogy rúgják ki az NFL-ből a szerinte tiszteletlenséget tanúsítókat, sőt, felvetette azt is, hogy a nézőknek bojkottálniuk kellene az NFL-mérkőzéseket. A hétvégén Indianapolisban tartott mérkőzésen Mike Pence alelnök meghallgatta a mérkőzés elején a himnuszt, aztán, mivel több sportoló letérdelt, távozott a stadionból. Donald Trump megjegyzései megosztották a csapatok tulajdonosait is, de egyre többen kezdték támogatni őt. A bojkott-felhívás sem maradt eredménytelen. Sajtójelentések szerint alaposan megcsappant az NFL-meccsek nézőinek száma, egyes stadionokban fél házzal játszották a meccseket.
Új szintre lépett az Ukrajna és Magyarország között a Kárpátalján élő őshonos magyar közösség jogfosztása nyomán kialakult konfliktus: az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) pénteken azt állította, hogy magyar „kémhálózatot” leplezett le Kárpátalján.
Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új fejének, aki XIV. Leó pápa néven fog uralkodni. De mit is lehet tudni az új egyházfőről?
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök fogadkozott, hogy Izrael egyedül is megvédi magát a jemeni húszi lázadók ellen, miután Donald Trump amerikai elnök megállapodást kötött az Irán által támogatott csoporttal.
Az indiai hadsereg azt állítja, hogy az éjszaka folyamán több pakisztáni dróntámadást és egyéb lövedékekkel végrehajtott támadást is visszavertek a közös határ mentén.
Ukrajna külügyminisztere csütörtökön azt mondta, hogy Oroszország többször is megsértette saját háromnapos tűzszünetét órákkal annak kezdete után, és „bohózatnak” nevezte a kezdeményezést, míg Moszkva szerint Kijev folytatta a harcokat.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Az Orbán-kormány „őszödi beszédeként” harangozott be a napokban Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egy hangfelvételt, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra a Facebook-oldalán.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tartott szavazásán támogatta az élőhelyvédelmi irányelv módosítását célzó európai bizottsági javaslatot annak érdekében, hogy az uniós farkasvédelmi státuszt összhangba hozza a vonatkozó Berni Egyezménnyel.
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, frakcióvezetője lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul – jelentette be csütörtökön Dobrev Klára.
Az Egyesült Államok és Európa ugyanazon „civilizációs csapat” tagja, kultúrájuk szorosan összefonódik, de ez nem jelenti azt, hogy nem bírálhatják egymást – jelentette ki J. D. Vance amerikai alelnök szerdán Washingtonban.
szóljon hozzá!