Kitűzték a magyarországi országgyűlési választások időpontját

Kitűzték a magyarországi országgyűlési választások időpontját

Áder János

Fotó: MTI

Áder János, Magyarország köztársasági elnöke közleményben tudatta hogy az országgyűlési képviselők általános választását a legkorábbi, a törvény által megengedett időpontra, 2022. április 3-ára tűzte ki.

Krónika

2022. január 11., 17:322022. január 11., 17:32

2022. január 11., 18:212022. január 11., 18:21

Magyarország köztársasági elnöke a 2022. évi országgyűlési képviselők általános választásának időpontjának kapcsán kiadott közleményében arra is felhívta a figyelmet, hogy Magyarország 32 évvel ezelőtt, az első szabad választások eredményeként lett független és demokratikus ország, és egyúttal köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik a nemzet újjáépítésében részt vettek.

Az idei, 2022. április 3-ára kitűzött választás kapcsán úgy fogalmazott, hogy „Magyarország választójoggal rendelkező polgárai immár kilencedik alkalommal szabadon dönthetnek arról, hogy kikre bízzák közös ügyeink intézését”.

Az MTI által közölt elnöki dokumentum arra is rámutat, hogy az Alaptörvény és a választási eljárási törvény egyértelmű rendelkezéseket tartalmaz arra, hogy a köztársasági elnök milyen időpontra tűzheti ki az országgyűlési képviselők általános választását.

Mint ismeretes, a választáson az állandó magyarországi lakhellyel nem rendelkező határon túli magyar állampolgárok is részt vehetnek, ha előzetesen regisztráltak. Az ország­gyűlési választással egy időben tartják meg a gyermekvédelmi népszavazást is, amelyen többek között arról szavaznak majd, hogy lehessen-e kiskorú gyermekeknek köznevelési intézményben a szülő hozzájárulása nélkül szexuális irányultságokat bemutató foglalkozást tartani.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 05., péntek

Moszkvai fenyegetés: a NATO-orosz kapcsolatok a közvetlen konfrontáció szintjén vannak

Gyakorlatilag a közvetlen konfrontáció szintjére csúsztak le Oroszország és a NATO közötti kapcsolatok – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő újságíróknak csütörtökön.

Moszkvai fenyegetés: a NATO-orosz kapcsolatok a közvetlen konfrontáció szintjén vannak
2024. április 04., csütörtök

Téli vihar tombolt az Egyesült Államok északkeleti részén, halálos áldozatokat is követelt

Halálos áldozatokat követelt, valamint több mint félmillió fogyasztónál okozott áramszünetet az Egyesült Államok északkeleti államaiba érkezett, havazással járó viharzóna szerdán és csütörtökön.

Téli vihar tombolt az Egyesült Államok északkeleti részén, halálos áldozatokat is követelt
2024. április 04., csütörtök

A NATO-főtitkár szerint a szövetség nem tervez csapatokat küldeni Ukrajna területére

A NATO nem tervez csapatokat küldeni Ukrajna területére, erre vonatkozóan nem érkezett semmilyen kérés, de az ukránok felszerelést, lőszert, fegyvereket kérnek, amit mi biztosítunk – szögezte le Jens Stoltenberg.

A NATO-főtitkár szerint a szövetség nem tervez csapatokat küldeni Ukrajna területére
2024. április 04., csütörtök

Stoltenberg: a NATO ma nagyobb, erősebb és egységesebb, mint valaha

A NATO a történelem legsikeresebb szövetsége, az Egyesült Államok és Európa együtt erősebbek ennek kötelékében – jelentette ki a NATO megalapításának 75. évfordulója alkalmából csütörtökön Brüsszelben Jens Stoltenberg főtitkár.

Stoltenberg: a NATO ma nagyobb, erősebb és egységesebb, mint valaha
2024. április 04., csütörtök

Amerikai kitüntetést kap Iohannis a transzatlanti kapcsolatok szorosabbra fűzéséért

Kitünteti Klaus Iohannis román államfőt az Atlatic Council (Atlanti Tanács) nevű befolyásos egyesült államokbeli agytröszt. A kitüntetés tényéről a szervezet számolt be honlapján.

Amerikai kitüntetést kap Iohannis a transzatlanti kapcsolatok szorosabbra fűzéséért
2024. április 04., csütörtök

Zelenszkij szerint Oroszország még 300 ezer katonát akar Ukrajna ellen mozgósítani

Oroszország további 300 ezer katona mozgósítására készül június 1-jén – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán Kijevben, az Alexander Stubb finn államfővel közös sajtótájékoztatóján.

Zelenszkij szerint Oroszország még 300 ezer katonát akar Ukrajna ellen mozgósítani
2024. április 04., csütörtök

Súlyos vádak: Izrael kocsiról kocsira haladva végezhetett a külföldi segélymunkásokkal

Izrael „szisztematikusan, kocsiról kocsira” támadta segélyszervezete munkatársait – jelentette ki José Andrés, a World Central Kitchen (WCK) nonprofit szervezet alapítója, amelynek hét alkalmazottja vesztette életét segélyosztás közben.

Súlyos vádak: Izrael kocsiról kocsira haladva végezhetett a külföldi segélymunkásokkal
2024. április 04., csütörtök

Kizárta Rutte támogatását Szijjártó, aki szerint helytálló gondolat, hogy a főtitkár a NATO keleti feléből kerüljön ki

A NATO történetében még soha nem adott főtitkárt közép- vagy kelet-európai tagállam, ezért itt lenne ennek az ideje, különös tekintettel arra, hogy a fő biztonsági kihívás jelenleg ebből az irányból érkezik – jelentette ki Szijjártó Péter.

Kizárta Rutte támogatását Szijjártó, aki szerint helytálló gondolat, hogy a főtitkár a NATO keleti feléből kerüljön ki
2024. április 03., szerda

Cáfolják az oroszok, hogy Amerika tűpontos figyelmeztetést adott a készülő terrortámadásról

Dezinformációnak nevezte Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő azt az amerikai médiában megjelent közlést, amely szerint az Egyesült Államok két héttel előre figyelmeztette az Oroszországot.

Cáfolják az oroszok, hogy Amerika tűpontos figyelmeztetést adott a készülő terrortámadásról
2024. április 03., szerda

Stoltenberg: több évre szóló katonai támogatást kell nyújtani Kijevnek, az ukrán NATO-tagság nem kérdéses

A NATO-nak kiszámítható és hosszú távú katonai segítséget kell nyújtania Ukrajnának, a támogatás dinamikáját több évre szóló ígéretre kell váltania a szövetség intézményesített keretei között – jelentette ki Jens Stoltenberg.

Stoltenberg: több évre szóló katonai támogatást kell nyújtani Kijevnek, az ukrán NATO-tagság nem kérdéses