Fotó: Tóth Gödri Iringó
Olaszországban a koronavírus-járvány gazdasági és társadalmi következményeit összegzik vasárnap a betegség felbukkanásának második évfordulóján; az első olasz fertőzöttet 2020. február 20-án azonosították a lombardiai Codogno intenzív osztályán.
2022. február 20., 16:092022. február 20., 16:09
A pandémia kritikus időszakának végét Codogno kórházában pénteken jelentették be, amikor a Covid-19-osztályt felszámolták, és ismét más betegek fogadására alakították át. A kevesebb mint 16 ezer lakosú Codogno polgármestere, Francesco Palmerini úgy nyilatkozott, pozitív hatásnak tartja azt, hogy a két éve tartó járvány a várost összetartó közösséggé kovácsolta, ahol mindenki igyekszik a másiknak segíteni.
Az első olasz fertőzöttet a lombardiai város kórházában azonosították. Az azóta az egész világon ismertté vált 38 éves Mattia Maestrit napokon át súlyos állapotban kezelték, amíg egy aneszteziológus orvosnő elvégeztette rajta a koronavírustesztet. Így bizonyosodott be, hogy a SARS-CoV-2 vírus már jelen volt Olaszországban.
Február 21-én a venetói Vo' Euganeóban regisztrálták az első halálesetet, a 77 éves Adriano Trevisant, aki „sosem járt Kínában” – írták akkor a helyi napilapok.
Az országos karantént Giuseppe Conte miniszterelnök március 9-én jelentette be. A járvány két éve alatt a legtöbb halottat, 969-t, 2020. március 27-én regisztrálták, akkor voltak a legtöbben az intenzív osztályokon is, több mint négyezren. Lakosságarányosan a legtöbb haláleset a koronavírus-fertőzéssel összefüggésben Bergamóban, Alzano Lombardóban és Nembróban történt. Camillo Bertocchi, a valamivel több, mint 13 ezer lakosú Alzano Lombardo első embere kijelentette, a városnak jelenleg az a legfontosabb, hogy újraindulhasson.
A La Repubblica napilap számításai szerint a járvány eddig 24 milliárd euróba került az olaszországi egészségügynek.
Roberto Speranza egészségügyi miniszter kifejtette, hogy a két évvel ezelőtti országos zárlat elkerülhetetlen volt. Figyelmeztetett arra, hogy a csökkenő járványszámok ellenére a vírus terjedése nem állt le, és zárt térben a maszk használata továbbra is kötelező.
Szombaton mintegy félmillió teszteléssel valamivel több, mint 50 ezer új fertőzöttet szűrtek ki, és 252 beteg halt meg. Több mint 13 ezren vannak kórházban, 953-an intenzív osztályon. Az aktív betegek száma 1,3 millió.
Az olasz gyógyszerügynökség (Aifa) az immunbetegek számára engedélyezte a negyedik oltást. Vasárnaptól a stadionokban 75 százalékosra emelték a férőhelyek értékesíthetőségének arányát.
Az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosának őshonos kisebbségek ügyében tapasztalható tétlenségét bírálta, illetve a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés kapcsán a jogalkotás megindítását sürgette Vincze Loránt.
Bírálja Romániát az elnökválasztás körüli botrányok miatt egy, az Egyesült Államok külügyminisztériumának honlapján olvasható elemzés, amely ugyanakkor Magyarországhoz empatikusan viszonyul.
Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.
Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.
Nagy-Britannia és Franciaország megteremti annak lehetőségét, hogy szükség esetén összehangolt módon alkalmazhassa önálló nukleáris elrettentő erejét – áll a két kormány csütörtökön ismertetett új nukleáris együttműködési deklarációjában.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet szerdán közölte, hogy beleegyezett tíz túsz szabadon bocsátásába a gázai tűzszünet elérésére tett erőfeszítések keretében.
Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és mobil rakétatüzérségi rakétákat szállít Ukrajnának – közölte két amerikai tisztségviselő szerdán a Reuters hírügynökséggel, napokkal azután, hogy Donald
Románia új elnöke, Nicușor Dan egy politikai szerelmi háromszög középpontjában áll, mivel Emmanuel Macron francia elnök és Friedrich Merz német kancellár páneurópai pártjai egyaránt udvarolnak neki, hogy csatlakozzon hozzájuk – írja a Politico.
Románia nemzetbiztonsági okok miatt kitiltotta területéről Ion Cebant, Chisinău főpolgármesterét, a Nemzeti Alternatíva Mozgalom (MAN) vezetőjét és másik két moldovai állampolgárt – erősítette meg szerdán a bukaresti külügyminisztérium.
Nem reagált érdemben a Kreml Donald Trump azon kijelentésére, miszerint Vlagyimir Putyin orosz elnök ostobaságokat mondott neki Ukrajna kapcsán.
szóljon hozzá!