Hogy mi okozhatta Grósz Károly száznyolcvan fokos hirtelen fordulatát, akkoriban azzal magyarázták, hogy a pártszakadást szerette volna ezzel elkerülni. Ma már tudjuk, hogy más is történt. Grósz Károly menet közben kapta a hírt, hogy a lengyel kerekasztal valóban összeült, s ami Grósz előtt még ennél is többet nyomhatott a latban: mindez a Nagy Testvér, a gorbacsovi Szovjetunió atyai áldásával…

Frusztráció a lengyeleknél

De próbáljuk meg szétválasztani az összefonódott, néhol össze is gubancolódott szálakat, vegyük számba, főként a lengyel előzményeket. Lengyelország nemcsak a nyolcvanas, de még az ötvenes–hatvanas–hetvenes években is válságból válságba vergődött, s egy-egy kiadósabb krízis, sztrájkhullám után rendszerint az éppen regnáló pártvezérnek is mennie kellett. Utódja pedig, aki legfeljebb elodázta, mert megoldani nem tudta a súlyos problémákat, húzta, ameddig húzhatta, aztán őt is menesztették. 1981-ben, amikor már ez az időhúzó módszer sem segített, nem maradt más hátra, mint a nyílt katonai diktatúra.

Az évtized végére viszont a puccsista Wojciech Jaruzelski tábornoknak, a Lengyel Népköztársaság későbbi elnökének is be kellett látnia, hogy az ország gazdasági helyzete nem javul, sőt katasztrofálissá mélyül, magasba szökken az infláció, a sorozatos áremelések lakossági frusztrációhoz, elkeseredéshez vezetnek, nagyon könnyen társadalmi robbanás következhet be. Az 1981-ben betiltott Szolidaritás független szakszervezet újra erőre kapott, s védőernyője alatt a befolyásos katolikus egyház, személyesen az egykori krakkói érsek, új nevén II. János Pál pápa hathatós támogatásával a többi ellenzéki mozgalmat is sikeresen egyesíthette.

Wałesa emlékirataiban később leírja, hogy amikor a kormány közeledését, tárgyalási hajlandóságát először tapasztalta, már érezte, hogy ha a kicsit is megnyílt ajtóba egyszer beteszik a lábukat, azt már többé nem tudják rájuk csukni. Az a rés ezután már csak növekedhet…

Gorbacsov kódolt varsói beszéde

Ez így is történt, de a tárgyalásos rendszerváltást a Kremlben beállott fordulat, a peresztrojka is elősegítette. Jaruzelski tábornok addig az orosz medvével, az intervenció veszélyével tartotta sakkban az egyre hangosabb ellenzékét, a Brezsnyev-doktrína 1988-as feladásával többé már erre sem hivatkozhatott. Érdekes momentum, hogy

Ezt idézzük, Wałesa nyomán: „Napjainkban a jogegyenlőség, a függetlenség, az előttünk álló problémák közös megoldása kapcsolataink vitathatatlan normájává emelkedett. Kapcsolatainkat, megszabadítva a paternalizmus elemeitől, teljes mértékben az önkéntesen felvállalt partnerség, az érdekeltségeken alapuló kollegialitás vonalára helyeztük át.” Ez akkor még kissé kódolt beszédnek hangzott, a Szolidaritás hívei mégis bátorításnak vették. Gorbacsovot akkora ünneplésben részesítették érte, hogy az – ugyancsak Wałesát idézve – kijelentette, ez a látogatás teremtette meg a specifikus egyetértést a lengyel társadalom különböző rétegei és a szovjethatalom között.

Persze a júliusban megnyílt út továbbra is göröngyös és kanyargós maradt, de azért egymást követték a kölcsönös közeledés apró lépései. Egészen a lengyel állampárt decemberben elkezdett, de csak 1989 januárjában befejeződött, drámai fordulatokban sem szűkölködő plenárisáig, amikor fogcsikorgatva bár, de a politikai pluralitásba is bele kellett kényszerülniük.

Lengyel, magyar két jó barát, ezzel kezdődött egy régi ismert nóta. Varsó után két hónappal – jelen írásunk ezzel kezdődött – lényegében hasonló körülmények között, Budapesten is megtört a jég… Jégtörés után, ahogy ezekben a napokban is tapasztalhatjuk, rendszerint jégzajlás következik. Visszaemlékezéseinket a 30 évvel ezelőtti dolgokra legközelebb Románia márciusi „jégzajlásával” folytatjuk.

Krajnik-Nagy Károly