Izraeli vadászgép száll le a Nabatim légibázisra
Fotó: Izraeli Védelmi Minisztérium
Izrael vasárnap reggel megnyitotta légterét az éjszakai, sikeresen kivédett légitámadás után – jelentette a reptéri hatóság. A magyar és a román hivatalosságok is szolidaritásukat fejezték ki Izrael mellett.
2024. április 14., 11:122024. április 14., 11:12
2024. április 14., 11:592024. április 14., 11:59
Izrael helyi idő szerint reggel hét óra harminc perckor megnyitotta légterét a mintegy hét órás zárlatot követően. A légiközlekedési hatóság közleménye szerint a kiesés miatt változások várhatóak a menetrendben, az utazóközönségnek tájékozódnia kell a légitársaságoknál járataik indulásáról és érkezéséről.
Daniel Hagari, az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője vasárnap reggel bejelentette, hogy az Izrael ellen indított rakéták és drónok kilencvenkilenc százalékát elfogták.
Hagari hangsúlyozta, hogy a bázis továbbra is működik, a vadászgépek onnan továbbra is indulnak küldetéseikre.
Izrael és szövetségeseinek felderítő és elfogó rendszerei szinte teljesen felszámolták az Izraelbe indított rakéták és drónok százainak tömeges támadását, a mindössze 12 perces repülési idő alatt Izraelbe érő ballisztikus rakéta közül is csak néhány jutott át az izraeli határon. A mintegy kétszáz drón vagy robotrepülőgép közül egy sem jutott el Izraelbe.
Az amerikaiak és szövetségeseik körülbelül hetven drónt tartóztattak fel, a többit pedig az izraeli légierő gépei fogták el. A ballisztikus rakétákat a Nyíl és a Varázspálca légvédelmi rendszerek ellenrakétái fogták el. A legtöbb indítás Iránból történt, de kis részüket Irakból, Jemenből és Libanonból bocsájtották útra.
Az IDF szóvivője kiemelte a kivételes együttműködést Izrael és szövetségesei között, de hangsúlyozta, hogy ,,az incidens még nem ért véget. További fenyegetések vannak folyamatban. A vezérkari főnök jóváhagyta a további lépések terveit”.
,,Elfogtuk. Megfékeztük. Együtt győzünk” – írta Benjamin Netanjahu miniszterelnök vasárnap reggeli bejegyzésében az X közösségi médiában. A miniszterelnöki hivatal jelentése szerint törölték a vasárnap délelőttre tervezett kormányülést, mert a biztonságpolitikai kabinet egész éjszaka ülésezett az iráni támadás miatt.
Magyarország határozottan elítéli az Izrael ellen indított rakétatámadást. Ez az akció a közel-keleti konfliktus eszkalációjának veszélyét hozza magával, mely súlyos fenyegetést jelent a globális biztonságra – fogalmazott Szijjártó Péter magyar külügyminiszter vasárnap reggeli Facebook-bejegyzésében.
,,Románia teljes mértékben szolidáris az izraeli néppel” – közölte Marcel Ciolacu miniszterelnök Irán Izrael elleni támadása után. ,,Határozottan elítéljük ezt a támadást, és támogatjuk Izrael jogát, hogy szavatolja polgárai biztonságát” – írta az X közösségimédia-platformon a kormányfő.
Klaus Iohannis román államfő szintén az X közösségimédia-platformon foglalt állást, határozottan elítélve Irán Izrael elleni támadását, és a konfliktus eszkalálódásának elkerülésére szólított fel a térségben. ,,Teljes mértékben szolidárisak vagyunk az izraeli néppel ezekben a nehéz időkben” – írta bejegyzésében a román államfő.
Irán több mint 200 drónt, illetve rakétát lőtt ki Izrael ellen szombat éjszaka óta. Az akció válaszlépés volt Irán damaszkuszi konzulátusa ellen két hete végrehajtott – Izraelnek tulajdonított – légicsapásra, amelyben 12-en vesztették életüket.
A légvédelem ellenrakétái elfogták az Izraelre kilőtt több tucat iráni ballisztikus rakétát – jelentette az izraeli 12-es televízió magas rangú izraeli tisztségviselőkre hivatkozva.
Iránból több tucat drónt indítottak Izrael irányába szombat éjszaka – jelentette az izraeli 12-es televízió. A hírt az izraeli hadsereg szóvivője, Daniel Hagari is megerősítette televíziós sajtótájékoztatóján.
A feszültséget növelik Ursula Von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének arra vonatkozó tervei, hogy az EU-t védelmi unióvá alakítsa – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője csütörtökön újságíróknak.
Öt nappal a Donald Trump volt amerikai elnök elleni merényletkísérlet után továbbra is rejtély övezi, milyen ideológia vezérelte a merénylőt, és miért lőtt rá a republikánus elnökjelöltre.
Újabb mandátumra szavazott bizalmat az Európai Parlament Ursula von der Leyennek az Európai Bizottság élén.
Oroszország fenyegetésnek tekint minden olyan tervet, amely a NATO állandó haditengerészeti jelenlétére irányul a Fekete-tengeren, tekintettel a szövetségnek az ukrajnai konfliktusban való részvételére – közölte a Kreml csütörtökön.
Az izraeli parlament nyilatkozatot fogadott el szerda éjjel, és ebben állást foglalt a független palesztin állam létrejötte ellen.
Kivezettette az ülésvezető Diana Şoşoacă újdonsült román képviselőt az Európai parlament csütörtöki üléséről, miután az SOS Románia párt elnöke a bukaresti törvényhozásban megszokott stílusában botrányt okozott.
Újabb 95 ukrán katonát hoztak haza, köztük a fegyveres erők, a Nemzeti Gárda és a határőrség tagjait – jelentette be Volodimir Zelenszkij elnök szerdán.
Az amerikai Kongresszus két házának demokrata vezetője a Demokrata Párt elnökjelölő konvenciójának elhalasztását sürgeti, miközben Adam Schiff befolyásos demokrata képviselő visszalépésre kérte Joe Bident a jelöltségtől szerdán.
„Békeszeretetből” vízummentességet vezet be Fehéroroszország 35 európai ország – közöttük Magyarország – állampolgárai számára 2024. július 21-től december 31-ig – közölte a fehérorosz külügyminisztérium, amelyet az RBK orosz hírportál idézett szerdán.
A héten megalakult új Európai Parlament szerdai strasbourgi plenáris ülése elfogadta első hivatalos állásfoglalását, amelyben a testület képviselőinek többsége továbbra is Ukrajna határozott támogatását szorgalmazza.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)