Fotó: Izraeli Védelmi Erők
Izrael nem fogja beszüntetni a harcot, miután az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozatot fogadott el, amelyben azonnali tűzszünetet követel a ramadán idejére – jelentette ki Jiszráel Kac izrael külügyminiszter.
2024. március 26., 08:302024. március 26., 08:30
Mint arról beszámoltunk, az amerikai tartózkodás mellett elfogadott határozat azonnali tűzszünetet követel a ramadán idejére, valamint a túszok azonnali és feltétel nélküli szabadon bocsátását, illetve „a Gázába irányuló segélyek mennyiségének sürgős növelését”.
– szögezte le Kac hétfőn az X-en.
A jeruzsálemi miniszterelnöki hivatal a szavazást követően bejelentette: Izrael nem küldi el tárgyalóküldöttségét Washingtonba, miután az Egyesült Államok nem vétózta meg az ENSZ Biztonsági Tanácsában a Gázai övezeti tűzszüneti javaslatot, hanem csak tartózkodott az arról szóló szavazáson.
Matthew Miller amerikai külügyi szóvivő meglepetésként értékelte a Washingtonba készülő izraeli delegáció utazásának lemondását.
Felhívta a figyelmet ugyanakkor arra, hogy a Biztonsági Tanács határozata nem kötelező érvényű, valamint kétségét fejezte ki azzal kapcsolatban is, hogy a Hamász palesztin szélsőséges szervezet az ENSZ tűzszüneti felhívását betartaná.
Hozzátette, hogy
A szóvivő arról is beszámolt, hogy ugyan az izraeli kormánydelegáció lemondta útját Washingtonba a rafahi katonai offenzíváról szóló egyeztetésekre, ugyanakkor Izrael külügyminisztere hétfőn az amerikai fővárosban tárgyal.
Közben az izraeli hadsereg közölte, hogy a második hete tartó rajtaütés során 180, általa terroristának nevezett személyt ölt meg a gázai es-Sífa egészségügyi komplexumban és környékén.
Daniel Hagari, az Izraeli Védelmi Erők (IDF) szóvivője hétfőn azt mondta, hogy
Azt mondta, hogy „nem sérültek meg betegek, orvosok, orvosi csapatok”, de néhány épületet a harcosok robbanószerekkel romboltak le.
Megismételte azt is, hogy 500 embert vettek őrizetbe.
Az IDF egyik magas rangú tisztje szombaton azt mondta, hogy a rajtaütés csak akkor ér véget, „amikor az utolsó terrorista is a kezünkben lesz – élve vagy holtan”.
Jaron Finkelman elmondta, hogy a múlt hétfőn kezdődött rajtaütés során a hadsereg „több száz terroristára csapott le, több száz terroristát fogott el, és jelentős operatív és hírszerzési eszközt alkalmazott”.
Egyébként
A szemtanú, aki a megtorlástól való félelmében névtelensége megőrzése mellett nyilatkozott a CNN-nek, úgy becsülte, hogy március közepén körülbelül 400-500 Hamász- és Iszlám Dzsihád-tag és családtagjaik érkeztek a kórházba. Néhányan közülük a Hamász politikai ágának tagjai, míg mások fegyveres harcosok voltak.
A rajtaütés idején több ezer civil is menedéket keresett az orvosi komplexumban, és szemtanúk szerint az orvosi személyzetet és más civileket is őrizetbe vettek az izraeli csapatok.
Több százan napokig a kórházban rekedtek – kevés élelemmel és vízzel –, és az izraeli hadsereg figyelmeztette őket, hogy lelőnék őket, ha elhagynák a kórházat anélkül, hogy előbb utasítást kapnának az evakuálásra.
Nagy-Britannia légi úton juttatott be élelmiszert a Gázai övezetbe
Nagy-Britannia több mint tíz tonna élelmiszert juttatott be légi úton a Gázai övezetbe.
A londoni védelmi minisztérium keddi tájékoztatása szerint a szállítmányt, amely lisztet, vizet, rizst, étolajat, konzerveket és csecsemőtápszert tartalmaz, a brit királyi légierő (RAF) egyik Airbus A400M típusú katonai teherszállító repülőgépe dobta le előző nap ejtőernyővel Gáza északi partvidékén.
A brit légierő most hajtott végre először ilyen műveletet ezzel a repülőgéptípussal.
A repülőgép Jordániából, Ammánból szállt fel.
A minisztériumi tájékoztatás szerint a szállítmány ledobására kijelölt célterületet az akció előtt és közben is megfigyelés alatt tartották annak érdekében, hogy a segélycsomag közvetlenül a polgári lakossághoz jusson el.
A műveletben a légierő mellett a brit hadsereg katonái is részt vettek.
A londoni védelmi tárca ismertetése szerint Nagy-Britannia korábban is hozzájárult gázai légi segélyműveletekhez: Jordániának és Bahreinnek nemrégiben hatszáz olyan ejtőernyőt adott át, amelyeket légi szállítmányok célba juttatásához lehet használni.
A brit kormány emellett az Egyesült Államokkal, az Európai Unióval, Ciprussal és az Egyesült Arab Emírségekkel együttműködve dolgozik azon, hogy közvetlen tengeri szállítási folyosót lehessen megnyitni Gáza felé - áll a brit védelmi minisztérium keddi tájékoztatásában.
A tárca szerint a brit hidrográfiai szolgálat a gázai partvonal felmérésének adatait megosztotta amerikai tervezőkkel, elősegítve egy ideiglenes segélykirakó móló létesítését is.
Nagy-Britannia a múlt héten több mint kétezer tonna élelmiszert juttatott szárazföldi úton a Gázai övezetbe, két hete pedig 150 tonnás segélyszállítmányt állított össze a gázai lakosság számára. Ez a csomag 13 440 takarót, 840 családi méretű sátrat, hatezer matracot és több mint háromezer női higiénés készletet tartalmazott.
A brit kormány mindemellett egy teljesen felszerelt tábori kórházat is Gázába szállított.
Tűzszünetről és a többségében palesztin lakosságú Gázai övezetbe hurcolt izraeli túszok elengedéséről szóló határozatot fogadott el az ENSZ Biztonsági Tanácsa hétfőn, az Egyesült Államok tartózkodott.
Megsebesült a román zsoldosokból álló, ukrán oldalon harcoló Getica harccsoport két katonája a frontvonalban egy orosz dróntámadásban.
Az a magyar–ukrán kettős állampolgár, akit Ukrajnában a napokban kényszersorozás közben agyonvertek, egy közülünk, ezt komolyan kell venni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.
Izraeli légicsapás ért palesztinokat egy gázai egészségügyi központ közelében csütörtökön, tíz gyermek és hat felnőtt meghalt – közölték a helyi egészségügyi hatóságok, miközben a tűzszüneti tárgyalások elhúzódnak, és nem várható azonnali megállapodás.
A romániai mezőgazdasági termelők támogatása együtt jár az Ukrajnának nyújtott támogatással – közölte a román külügyminisztérium az ukrajnai mezőgazdasági termékek európai uniós importja kapcsán.
Donald Trump elnök csütörtökön az NBC-nek azt mondta, hogy megállapodást kötött a NATO-val arról, hogy az Egyesült Államok a szövetségen keresztül fegyvereket küld Ukrajnának, és hogy a NATO „száz százalékban” fizetni fogja ezeket a fegyvereket.
Nem bántalmazástól bekövetkezett tüdőembólia okozta az ukrán hadseregben szolgált Sebestyén József kárpátaljai magyar férfi halálát – közölte az ukrán szárazföldi erők parancsnoksága csütörtökön a hivatalos Facebook-oldalán.
Az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosának őshonos kisebbségek ügyében tapasztalható tétlenségét bírálta, illetve a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés kapcsán a jogalkotás megindítását sürgette Vincze Loránt.
Bírálja Romániát az elnökválasztás körüli botrányok miatt egy, az Egyesült Államok külügyminisztériumának honlapján olvasható elemzés, amely ugyanakkor Magyarországhoz empatikusan viszonyul.
Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.
Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.
szóljon hozzá!