Fotó: Facebook/Izraeli hadsereg
Az izraeli erők kiterjesztik a katonai műveleteket Rafahban, ha a Hamász által fogva tartott túszokat nem adják vissza a ramadán kezdetéig – közölte Beni Ganc, a háborús kabinet minisztere vasárnap.
2024. február 19., 09:342024. február 19., 09:34
A muzulmán szent hónap március 10-én kezdődik, és Ganc megjegyzései az eddigi legegyértelműbb határidőnek tűnnek az izraeli katonai akcióra a Gázai övezet déli részén fekvő városban, ahol több mint egymillió kitelepített palesztin keres menedéket az egyiptomi határ közelében.
– mondta Ganc amerikai zsidó szervezetek jeruzsálemi összejövetelén.
„Ezt összehangoltan fogjuk tenni, megkönnyítve a civilek evakuálását az amerikai és egyiptomi partnereinkkel folytatott párbeszéd nyomán, hogy minimalizáljuk a civil áldozatok számát – tette hozzá”
Izrael közölte, hogy az október 7-i támadások után a Hamász megsemmisítésére irányuló erőfeszítések részeként tervezi szárazföldi műveleteinek kiterjesztését Rafahra, de egyre nagyobb az aggodalom, hogy az ott menedéket kereső mintegy 1,5 millió palesztinnak nem lesz hová mennie.
„Azoknak, akik azt mondják, hogy az ár túl magas, világosan megmondom: s Hamásznak van választása: megadhatják magukat, elengedhetik a túszokat, és a gázai polgárok megünnepelhetik a ramadán szent ünnepét” – mondta Ganc.
Eközben Ajman Szafadi jordániai külügyminiszter vasárnap a müncheni biztonsági konferencián azt mondta, hogy
„Amit Gázában látunk, az egy pusztító háború, tömeggyilkosság, 2 millió ember megélhetésének elpusztítása, az emberek szakadékba taszítása, kórházak lerombolása, újságírók, orvosok, humanitárius munkások megölése. A dolgokat a megfelelő kontextusba kell helyeznünk” – mondta Szafadi, amikor arról kérdezték, hogy Jordánia befogadná-e a kitelepített palesztinokat.
Azt is hangsúlyozta, hogy a palesztinoknak, beleértve a megszállt Ciszjordániában élőket is, a nemzetközi és a humanitárius jogba beágyazott jogaik vannak.
Szombaton Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök azt mondta, hogy Izraelnek be kell hatolnia Rafahba, hogy teljesen megsemmisítse a Hamászt, és azt állította, hogy
A CNN-nek a hétvégén nyilatkozó palesztinok szerint viszont sehol sincsenek biztonságban az izraeli bombázásoktól, beleértve Deir al-Balah városát is, ahol néhányan Rafah elhagyása után megpróbáltak menedéket találni.
Az Izraeli Védelmi Erők többször is kijelentették, hogy betartják a nemzetközi jogot, nem vesznek célba civileket, és hogy a Hamász emberi pajzsként használja az embereket Gázában.
Közben az áldozatokat fogadó Al-Aksza Mártírok Kórházának szóvivője azt közölte, hogy
Több tucatnyian megsebesültek – mondta a szóvivő és a kórház egy másik orvosa.
A legtöbb halott és sebesült gyermek volt – tette hozzá a két egészségügyi illetékes. Attól tartanak, hogy a halálos áldozatok száma emelkedhet, mivel sokakat még mindig eltűntként tartanak nyilván, és úgy vélik, hogy a romok alatt vannak.
A CNN birtokába jutott videón több ember látható a környéken, amint puszta kézzel ásnak a romok alatt, túlélők után kutatva. Egy másik, az Al-Aksza kórházból származó videón takarókba burkolt kisgyermekek holttestét látni, amint hordágyon viszik be őket a létesítménybe más áldozatokkal együtt.
Újabb hadköteles férfi holttestére bukkantak ukrán határőrök a Tiszában – közölte csütörtökön az ukrán határőrszolgálat a Facebookon.
Klaus Iohannis román és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön Washingtonban aláírta a két ország közötti kétoldalú biztonsági megállapodást.
A NATO ellenséges politikát folytat Oroszországgal szemben, és teljes mértékben részese az ukrajnai konfliktusnak – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő csütörtökön újságíróknak Moszkvában.
Tizenkét gyermek és a sofőr meghalt, mert az iskolába tartó kisbusz összeütközött egy másik járművel szerdán Dél-Afrikában – közölte a déli Gauteng tartomány vezetése.
Nem fogadták be az SOS Románia Pártot az újonnan alakult Szuverén Nemzetek Európája nevű európai parlamenti (EP-) frakcióba.
Egyre romlik a hangulat a Demokrata Pártban, miután az újraválasztása érdekében kampányoló elnök, Joe Biden alkalmasságát egyre többen kérdőjelezik meg, és az elmúlt egy napban tovább fajult a helyzet – derül ki a CNN háttéranyagából.
Az izraeli hadsereg kiterjesztette evakuálási parancsát egész Gázavárosra, miután a hét elején több tízezer palesztint menekítettek el a város több negyedéből.
Ukrajna útja a NATO-tagság felé visszafordíthatatlan – jelentette ki Jens Stoltenberg főtitkár szerdán Washingtonban a tagországok állam- és kormányfőit tömörítő Észak-atlanti Tanács ülése után a szervezet 75. évfordulós csúcstalálkozóján Washingtonban.
Emmanuel Macron elnök szerdán felszólította a „köztársasági” politikai erőket, hogy „hozzanak létre egy stabil és plurális többséget” az ország számára.
Románia kétoldalú biztonsági megállapodást ír alá Ukrajnával csütörtök reggel – jelentette ki Klaus Iohannis államfő Washingtonban tartott szerdai sajtótájékoztatóján.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)