Elmondta a véleményét egymásról a NATO-főtitkári tisztségért versengő Iohannis és Rutte

Sem Iohannis, sem Rutte nem kívánja latolgatni vetélytársa esélyeit •  Fotó: Presidency.ro

Sem Iohannis, sem Rutte nem kívánja latolgatni vetélytársa esélyeit

Fotó: Presidency.ro

Klaus Iohannis államfő az Európai Tanács csütörtöki ülése előtt kijelentette, hogy a NATO jövőjével kapcsolatos elképzelése némileg eltér a katonai szövetség főtitkári tisztségére szintén pályázó Mark Ruttéétól.

Hírösszefoglaló

2024. március 21., 16:382024. március 21., 16:38

2024. március 21., 16:402024. március 21., 16:40

Az újságírók egyebek mellett arról faggatták az elnököt, hogy szerinte mi különbözteti meg ellenjelöltjétől, Mark Rutte holland kormányfőtől. „Úgy gondolom, hogy az eltérő földrajzi és történelmi háttér mellett a NATO jövőjével kapcsolatos elképzeléseink is enyhén különböznek. Egyaránt konstruktívak, de némileg különbözőek” – válaszolt Iohannis.

A román államfő azt is elmondta, hogy Ruttéval „normális” a kapcsolata, és a kettejük közötti versengés „építő jellegű”.

Arra a kérdésre, hogy tárgyalt-e a Rutte NATO-főtitkári jelöltségét támogató államok képviselőivel is, Iohannis azt válaszolta, hogy az érintett államok és képviselőik maguk fogják majd kifejteni az álláspontjukat, nem az ő tiszte beszélni erről. Hozzátette: ezekben a kérdésekben csak a NATO keretében szokás nyilatkozni – írja az Agerpres.

Az újságírók arra is kíváncsiak voltak, hogy Iohannisnak szándékában áll-e valamely más vezetői tisztséget megpályázni az Európai Unióban.

„Én a NATO-tisztségre koncentrálok” – válaszolta a román államfő. Ezzel egy időben Brüsszelben Ruttét is reagáltatták arra, hogy a román elnök is megpályázza a NATO-főtitkári tisztséget. A holland kormányfő „csodálatos embernek” nevezte Iohannist, de nem kívánt véleményt nyilvánítani arról, hogy vetélytársának mekkorák az esélyei a katonai szövetség vezetői posztjának megszerzéséhez.

„Tíz éve tölti be Románia államelnöki tisztségét, és szinte mindig kiválóan dolgoztam együtt vele. Hiteles vezető az országa számára. Ugyanakkor a NATO kapcsán, ahogy jól tudják, nem mondok semmit” – válaszolta újságíróknak az Európai Tanács csütörtöki ülése előtt Mark Rutte.

korábban írtuk

Elemző a Krónikának: Iohannis nem alkalmas NATO-főtitkárnak, indulása hatalmi játszmák része lehet
Elemző a Krónikának: Iohannis nem alkalmas NATO-főtitkárnak, indulása hatalmi játszmák része lehet

Klaus Iohannis román elnök nem lenne alkalmas NATO-főtitkárnak – jelentette ki a Krónikának Pászkán Zsolt, a Magyar Külügyi Intézet elemzője. A Románia-szakértő szerint Iohannisnak a tisztség megpályázásáról tett bejelentése hatalmi játszma része lehet.

korábban írtuk

Iohannis „tízparancsolata”: a román elnök bemutatta, hogyan képzelné el a NATO jövőjét főtitkárként
Iohannis „tízparancsolata”: a román elnök bemutatta, hogyan képzelné el a NATO jövőjét főtitkárként

Tízpontos tervet vázolt fel Klaus Iohannis román államfő a NATO jövőjével kapcsolatosan, miután kedden hivatalosan is bejelentette, hogy harcba száll a katonai szövetség főtitkári tisztségéért.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 31., csütörtök

Moszkva szerint az orosz gazdaság már immunis a nyugati szankciókra

Az orosz gazdaság sikeres a nyugati szankciók dacára, mondhatni, az ország már immunis lett az ilyen korlátozásokkal szemben – jelentette ki szerdai moszkvai sajtótájékoztatóján Dmitrij Peszkov.

Moszkva szerint az orosz gazdaság már immunis a nyugati szankciókra
2025. július 30., szerda

„8 milliméter megoldaná” – Orbán Viktor megölésével fenyegetőzött egy nő, órákon belül elfogták

Internetes agresszió gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség egy 48 éves debreceni nő ellen, aki a közösségi médiában, nyilvános bejegyzés alatt fenyegető kommentet írt Orbán Viktor miniszterelnöknek.

„8 milliméter megoldaná” – Orbán Viktor megölésével fenyegetőzött egy nő, órákon belül elfogták
2025. július 30., szerda

Trump: ha Putyin nem lép a fegyverszünet felé, tíz nap múlva jönnek a vámok

Donald Trump amerikai elnök kedden kijelentette, hogy az Egyesült Államok „10 nap múlva” vámokat és egyéb intézkedéseket fog bevezetni Oroszország ellen, ha Moszkva nem mutat előrelépést az Ukrajnában több mint három éve dúló háború befejezése felé.

Trump: ha Putyin nem lép a fegyverszünet felé, tíz nap múlva jönnek a vámok
2025. július 30., szerda

Rendkívül erős földrengés történt az orosz partoknál, szökőár fenyegeti a Csendes-óceán menti országokat

Heves földrengés következett be a Csendes-óceán partján fekvő orosz Kamcsatka-félszigeten, a földmozgás miatt cunamiriadót rendeltek el az óceán partjai mentén.

Rendkívül erős földrengés történt az orosz partoknál, szökőár fenyegeti a Csendes-óceán menti országokat
2025. július 30., szerda

London a palesztin állam elismerésével fenyegetve próbál nyomást gyakorolni Izraelre

Nagy-Britannia azon terve, hogy elismeri a palesztin államot szeptemberben, a radikális iszlamista Hamászt jutalmazza és csak árt a tűzszüneti törekvéseknek a Gázai övezetben – írta kedden az izraeli külügyminisztérium az X-en.

London a palesztin állam elismerésével fenyegetve próbál nyomást gyakorolni Izraelre
2025. július 30., szerda

New York-i lövöldözés: eltéveszthette kiszemelt áldozatait a négy embert meggyilkoló férfi

Két biztonsági őr és két irodai alkalmazott halt meg a New York-i felhőkarcolóban hétfő este történt fegyveres támadásban – derül ki az erőszakos cselekménnyel kapcsolatban kedden nyilvánosságra hozott részletekből.

New York-i lövöldözés: eltéveszthette kiszemelt áldozatait a négy embert meggyilkoló férfi
2025. július 29., kedd

Közlekedési biztos: az európai utak, hidak és vasutak akadályozzák a gyors reakciót orosz támadás esetén


Az európai utak, hidak és vasutak nem alkalmasak a harckocsik, csapatok és katonai ellátmányok gyors szállítására a kontinensen egy Oroszországgal vívott háború esetén – figyelmeztetett az európai közlekedési biztos.

Közlekedési biztos: az európai utak, hidak és vasutak akadályozzák a gyors reakciót orosz támadás esetén
2025. július 29., kedd

Zelenszkij jubilál, miután Trump lerövidítette a Putyinnak adott ultimátum határidejét

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn üdvözölte Donald Trump amerikai elnök eltökéltségét, aki súlyosabb szankciók kilátásba helyezésével „10-12 napos” határidőt szabott meg Vlagyimir Putyin orosz elnöknek az ukrajnai háború megállítására.

Zelenszkij jubilál, miután Trump lerövidítette a Putyinnak adott ultimátum határidejét
2025. július 29., kedd

Palesztin Hatóság: a Hamász tegye le a fegyvert és adja át a hatalmat Gázában!

A Hamásznak le kell tennie a fegyvert és át kell adnia a Gázai övezet feletti ellenőrzést – jelentette ki Mohammad Musztafa, a Palesztin Hatóság miniszterelnöke hétfőn.

Palesztin Hatóság: a Hamász tegye le a fegyvert és adja át a hatalmat Gázában!
2025. július 29., kedd

Több embert megölt, majd magával is végzett egy fegyveres férfi New Yorkban

Több embert megölt, majd öngyilkos lett egy fegyveres New Yorkban egy irodaházként működő belvárosi felhőkarcolóban hétfőn.

Több embert megölt, majd magával is végzett egy fegyveres férfi New Yorkban