A felvidéki magyarok és németek történelmének egyik legsötétebb, egyszersmind legkevésbé feltárt szakaszának feltérképezését néhány évvel ezelőtt Dunajszky Géza közíró Szabó Józseffel, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tanácsosával együtt kezdte el, viszonylag kevés rendelkezésükre álló dokumentum és korabeli tanúvallomások alapján.

A többéves kutatás eredményeképpen az idén sikerült odáig jutni, hogy a hetven évvel ezelőtti tragédia helyszínén, a tömeges kivégzések áldozatainak egyik tömegsírja közelében emléktáblát tudtak avatni az ott legyilkoltak emlékére.

Deportálás mondvacsinált okokból

A ligetfalui tömeges kivégzések néhány héttel a második világháború befejezése után, 1945. június 20. körül kezdődtek, azt követően, hogy megérkezett Pozsonyba a csehszlovák hadsereg Prágából odavezényelt 17-dik gyalogezrede, és a Ligetfaluban már májustól működő gyűjtőtáborban, a zsidó munkaszolgálatosok számára korábban épített fabarakkok helyén egy haláltábort hoztak létre a megbízhatatlannak vagy bármely mondvacsinált okból gyanúsnak minősített – túlnyomó többségükben magyar és német nemzetiségű – személyek számára. A gyanúsnak minősítéshez sok esetben az is elég volt, ha valaki nem értett jól szlovákul vagy a szelekciót végzők megkívánták az érintett vagyontárgyait.

Ezt a haláltábort szintén a 17-dik gyalogezred működtette, amelynek tagjai útban Pozsonyba, a csehországi Prerov határában 265, bányászmunkákról hazafelé tartó németet és magyart, köztük 71 gyermeket végeztek ki egy éjszaka leforgása alatt. A prerovi tömeges kivégzést a korompai (Krompachy) származású Karol Pazúr hadnagy, az ezred vizsgálótisztje és a pozsonyi Bedrich Smetana, eredeti nevén Friedrich Smitzer ideológiai tiszt rendelte el a Benes-dekrétumokra hivatkozva.

A 17-dik gyalogezred egy az akkori legfelsőbb vezetéstől, konkrétan Eduard Benes elnöktől származó parancs alapján indult el Pozsonyba, a történteket kutató Dunajszky Géza szerint azért, hogy a várost \"megtisztítsa\" a magyaroktól és a németektől. Ennek a parancsnak az eredetijét ugyan megsemmisítették, ám a parancs kiadójának és címzettjének személyét is tartalmazó kísérőlevele fennmaradt. Ez a kísérőlevél azt a felszólítást tartalmazza, hogy az iratot a parancs elolvasása után azonnal meg kell semmisíteni. \"Azt, hogy mi lehetett a parancs tartalma, elárulja Benes egyik sokat idézett beszéde, amelyben azt mondta: tüntessétek el a magyarokat és a németeket az országból\" – idézte fel Dunajszky Géza.

Miután a 17-dik gyalogezred megérkezett Pozsonyba, a Vörös Hadsereg ott tartózkodó helyi katonai vezetése – amely tudomást szerzett a prerovi mészárlásról – letartóztatta Karol Pazúrt és helyére Eduard Kozmelt nevezte ki táborparancsnoknak, ugyanakkor a prerovi és a későbbi ligetfalui vérengzések tulajdonképpeni lebonyolítóját, Bedrich Smetanát meghagyták posztján.

Smetana és Kozmel előélete, a tábor létrehozását megelőző \"karrierje\" önmagában is rendkívüli, és az összefüggések értelmezése miatt fontos történet - mutatott rá Dunajszky Géza, a sötét történelmi időszak kutatója. Annak dacára, hogy Smetana zsidó származású volt, 1938-ban evangélikus hitre konvertált és beállt a Tiso-féle szlovák állam hadseregébe. Később fogságba esett, Moszkvában titkosszolgálati kiképzést kapott, majd miután kitört a Szlovák Nemzeti Felkelés, ejtőernyősként visszaküldték Szlovákiába, később pedig a reguláris csehszlovák hadsereg tisztje lett. A tragédia idején hasonló karriert tudhatott a háta mögött Eduard Kozmel is, aki miután elvégezte a Tiso-államban a katonai akadémiát, a hadsereg tagja lett, ugyancsak szovjet fogságba esett, majd partizánként tért vissza Szlovákiába.

Tömeges kivégzések

Ez a két tiszt és a 17-dik gyalogezred első szakaszának válogatott katonái voltak a ligetfalui táborban elkövetett tömeges kivégzések gyakorlati kivitelezői. A tömeges kivégzések legtöbbje a tábor létrehozása utáni hónapokban történt, de a vérengzések egészen 1947 tavaszáig folytatódtak.

A több szakaszban zajló tömegmészárlásnak eddig fellelt dokumentumok bizonysága szerint legkevesebb 530-an, ám becslések szerint valószínűleg több ezren estek áldozatául. Ez utóbbira a táborba bejáró orvos vallomása enged következtetni, aki szerint 1945 augusztusában a tábornak már 2900 lakója volt. A tragédiasorozat áldozatai legalább hat tömegsírban nyugszanak.

A kivégzéseket az esetleges későbbi vizsgálatok megtévesztése miatt német gépfegyverekkel és lőszerrel hajtották végre. Többnyire 15-ös csoportokban lőtték le az embereket, hajnalban - mondta el Dunajszky, aki szerint ezt azoknak a környéken lakóknak a tanúvallomásai is bizonyítják, akik panaszkodtak amiatt, hogy az ismétlődő hajnali fegyverropogás miatt nem tudnak aludni.

Az internáltak, majd kivégzettek között nők, férfiak, gyerekek és idősek egyaránt voltak, nem egyszer teljes családokat irtottak ki. \"A csecsemőket az egyik kezükkel a levegőbe emelték, úgy lőtték agyon őket\" - idézte Dunajszky Géza a szörnyűségek egyik szemtanújának egy későbbi - a vérengzésekkel csak közvetve összefüggő - perben tett vallomását.

Lakosságcsere után táborzárás

„A kivégzésekkel akkor álltak le, amikor 1947 áprilisában megkezdődött a lakosságcsere” – mutatott rá Dunajszky Géza, hozzátéve: a tábor vezetése és a halálosztagként működő első szakasznak az összetétele végig csaknem teljesen változatlan maradt, az évek alatt csupán egy katonát, Smetana „jobb kezét”, egy bizonyos Jancsó Józsefet távolítottak el, egy titkos katonai bírósági eljárás keretében, amely a táborban zajlott megerőszakolások miatt indult.

Az 1945-ben megnyitott, s később hivatalosan már munkatábornak minősített ligetfalui tábor bezárásáról 1948. szeptember 30-án – már Klement Gottwald hatalomátvétele után – döntött Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága, ám egyes adatok szerint a tábort csak hónapokkal később szüntették meg.

Kiderült az igazság

A vérengzések felelősei az áldozatokat jelöletlen tömegsírokba ásatták el, s egy ideig úgy tűnt, hogy a tömeggyilkosságok emlékét is sikerül eltemetniük. Hogy ez végül mégsem így alakult, az csaknem a véletlennek, egy általuk elkövetett másik, hármas gyilkosságnak köszönhető.

Az etnikai tisztogatás végrehajtói, a 17-dik gyalogezred egy járőrének tagjai a \"tisztogatások\" idején Pozsonyban elfogtak és letartóztattak egy Ernest Bakusan nevű férfit és a barátnőjének fiát. Bakusannál, aki a Tiso-féle állam idején az állami nyugdíjpénztár egyik pozsonyi fiókjának vezetője volt, s mint utóbb kiderült ezzel egyidejűleg a partizánmozgalom titkos pénztárosa, több kiló aranyat és nagy mennyiségű készpénzt találtak. A nagy értékű vagyon megpecsételte a férfi sorsát. Bakusant és a fiatal fiút, később pedig annak édesanyját is a táborba vitték, ahol mindnyájuknak nyoma veszett, a náluk talált arannyal együtt. A holttestek ugyan nem kerültek elő, de az ügyben később indult vizsgálat vezetői arra jutottak, hogy mindhármukat meggyilkolták.

Az eset valószínűleg feledésbe merült volna, ha történetesen Ernest Bakusan bátyja nem éppen irodavezetőként dolgozik az akkori  szlovák belügyi megbízottnál, Gustáv Husáknál, aki később Csehszlovákia Kommunista Pártjának főtitkára és államfője lett. Bakusan bátyjának feljelentése alapján 1947 áprilisában bűnvádi per indult a hármas gyilkossággal gyanúsított személyek, egyebek mellett Bedrich Smetana és Eduard Kozmel ellen.

A per során az azt vezető bíró kihantolásokat rendelt el az áldozatok feltételezett sírjainál és ötven tanút rendelt be kihallgatásra. A ligetfalui tömeggyilkosságok néhány éve indult kutatása jórészt éppen ennek a pernek a részben fennmaradt irataira, valamint a tanúk vallomásaira és a korabeli sajtó beszámolóira támaszkodik.

„A tanúk ugyan vallomásaikban beszámoltak a táborban történt szörnyűségekről, elmondták azt is, hogy a vizsgálat helyszínén még több százan fekszenek a földben, de a bíró vallomásaikat peren kívül helyezte és így a tömeggyilkosságok ügyében nem indult vizsgálat sem” – idézte fel a történteket Dunajszky Géza.

A per fő vádlottjait a hármas gyilkosság ügyében elítélték, Smetana 12, Kozmel 9, Jancsó pedig 6 év szabadságvesztés büntetést kapott. Az érintettek azonban egyáltalán nem vagy csak részben töltötték le büntetésüket. A kutatók úgy tudják, hogy a prerovi öldöklésért elítélt Karol Pazúr, akárcsak Kozmel és Jancsó különböző elnöki amnesztiáknak köszönhetően kerültek szabadlábra még büntetésük letöltése előtt.

Pazúr később katonai karriert futott be, Kozmel pedig a nyitrai egyetem katonai katedrájának, majd a prágai Károly Egyetemnek a tanára lett. A tömeggyilkosságok kivitelezői közül egyedül Bedrich Smetana volt az, aki szinte semmit sem töltött börtönben, mivel a hármas gyilkosságért kiszabott elsőfokú ítéletet követő fellebbviteli eljárás idején ismeretlen körülmények között szabadlábra helyezték, majd megszökött az országból.

„Bakusan bátyja felháborodott a szökésen és személyes nyomozásba kezdett, aminek eredményeképpen kiderült, hogy Smetana Magyarországon keresztül ottani barátai segítségével Izraelbe szökött” – mondta el Dunajszky. Hozzátette: Bakusan bátyja nem tudott tovább nyomozni, mert Izraelbe nem engedték be és hasonlóan sikertelen volt a prerovi múzeum igazgatójának későbbi ilyen irányú kezdeményezése is. A múzeumigazgató kutatása alapján 2007-ben Csehország nemzetközi elfogatóparancsot adott ki Smetanára, ám erre Izrael azóta nem reagált.

A tömeggyilkosságok ügye 1965-ben még egyszer a felszínre került, amikor a nyitrai egyetem rektorhelyettese a tömeggyilkosságok ügye miatt vizsgálatot indíttatott az akkor ott tanító Eduard Kozmel ellen. A vizsgálat anyaga Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága elé jutott, a KB tagjai azonban többségi döntéssel a vizsgálat lezárását, valamint a vizsgálati anyag megsemmisítését rendelték el.

„Ebben az időben Jozef Lenárt volt a párt főtitkára, róla annyit kell tudni, hogy édesapja tagja volt annak a kivégzőosztagnak, amely elkövette a prerovi vérengzést” – mondta el Dunajszky Géza, és hozzátette, hogy az 1965-ös pártdöntés után a vizsgálat kezdeményezőit félreállították, a rektorhelyettes különös körülmények között meghalt, a tömeggyilkosságok témája pedig egészen a rendszerváltozásig tabu maradt.