Fél-félmillió áldozatot „számoltak össze” az Ukrajnában háborúban álló felek

•  Fotó: Ukrán katasztrófavédelem

Fotó: Ukrán katasztrófavédelem

Közel 500 ezer embert veszítettek az ukrán fegyveres erők a háború kezdete óta – jelentette ki Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter az általa vezetett tárca keddi vezetőségi ülésén.

Hírösszefoglaló

2024. április 23., 19:402024. április 23., 19:40

2024. április 23., 19:542024. április 23., 19:54

„A különleges hadművelet kezdete óta az ukrán fegyveres erők veszteségei összességében csaknem félmillió katonát tettek ki” – mondta a miniszter. Ezzel egy időben az ukrán vezérkar keddi harctéri helyzetjelentése szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége hozzávetőleg meghaladta a 461 ezret. Sojgu egyúttal kilátásba helyezte az ukrán területen lévő logisztikai központok és a nyugati fegyvereket tároló raktárbázisok elleni csapások intenzitásának növelését, valamint azt, hogy az orosz fél el fogja érni kitűzött céljait. Emlékeztetett rá, hogy az orosz hadsereg az elmúlt napokban „felszabadította” a donyecki régióban lévő Pervomajszke, Bohdanivka és Novomihajlivka települést, és azt mondta, hogy folyamatban van az „ellenőrzési övezet kiterjesztése” Berdicsiben és Heorhijivkában,

miközben a folyamatos orosz tűzhatás megakadályozza az ukrán felet a védelmi vonal megtartásában.

A miniszter beszámolója szerint az orosz lég- és rakétavédelem a háború kezdete óta több mint 22 ezer drónt és mintegy hatezer rakétát semmisített meg, köztük 3549 HIMARS- és 361 Vampire- lövedéket, valamint mintegy kétezer egyéb légi célpontot, köztük 592 repülőgépet, 270 helikoptert, 349 légvédelmi irányított és taktikai ballisztikus rakétát, 329 irányított rakétát, 278 radarelhárító rakétát és 37 léggömböt. Elmondta, hogy az orosz hadsereg idén megkapja az első Sz-500-as légvédelmi rendszereket, valamint további Sz-400-as, Sz-300V4-es, Buk-M3-as és Tor-M2U típusúakkal is ellátják. A Pancir rakéta- és ágyúrendszerek gyártása idén csaknem megkétszereződik.

Sojgub – kitérve az amerikai képviselőház által Kijev számára megszavazott katonai segélyre – kijelentette, hogy Washington ezzel megakadályozni próbálja „az ukrán fegyveres erők összeomlását”, de – mint megjegyezte – „a juttatás nagy részét az Egyesült Államok hadiipari komplexuma kapja”. „Az amerikai hatóságok cinikusan jelentik ki, hogy ukránok fognak meghalni az érdekeikért az Oroszország elleni harcban” – fogalmazott Sojgu. Hangot adott álláspontjának, miszerint Svédország belépése a NATO-ba növelte a feszültséget a nyugati és északnyugati stratégiai irányban, és a szövetség igyekszik növelni tevékenységét az Északi-sarkvidéken is. Közölte, hogy az orosz határok közelében lévő NATO-erősítés csapatainak létszáma akár 33 ezer főt, mintegy 300 harckocsit és több mint 800 egyéb páncélozott harcjárművet számlál. „A nyugati országok ilyen lépései arra kényszerítenek bennünket, hogy megfelelő válaszintézkedéseket foganatosítsunk” – mondta az orosz védelmi miniszter.

Közben Vadim Filaskin, a régió kormányzója közölte: az orosz erők kedd reggel irányított légibombát dobtak a Donyeck megyei Kosztyantinyivka városára, aminek következtében öt helyi lakos megsérült. A közlés szerint egy autó sofőrje és négy utasa sérült meg. Az áldozatoknál többszörös repeszsebeket diagnosztizáltak, ketten súlyos állapotban vannak. Ezen felül lakóházak homlokzata, autók és vezetékek rongálódtak meg. Filaskin a Telegramon arról is hírt adott, hogy két civil életét vesztette Pokrovszk környékén orosz támadások következtében. „Csupán egy nap alatt az oroszok 15 alkalommal lőtték a donyecki régió településeit. 130 embert, köztük 19 gyereket evakuáltak a frontvonalról” – tette hozzá a kormányzó.

korábban írtuk

Több mint 50 ezer orosz katona már biztosan meghalt a háborúban, de a valós szám a százezret is meghaladhatja
Több mint 50 ezer orosz katona már biztosan meghalt a háborúban, de a valós szám a százezret is meghaladhatja

Meghaladta az 50 ezret azon orosz katonák száma, akik igazolhatóan meghaltak az Ukrajna ellen vívott háborúban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 06., vasárnap

Megnevezte a Hezbollah-vezető a fegyverletétel feltételét

A Hezbollah nem szándékozik feladni fegyvereit, amíg Izrael nem hagyja el teljes egészében Dél-Libanont, és nem szünteti meg légicsapásait – mondta Náim Kászem, a libanoni síita Hezbollah radikális szervezet vezetője.

Megnevezte a Hezbollah-vezető a fegyverletétel feltételét
2025. július 06., vasárnap

Hősi halált haltak többen, mikor gyerekeket próbáltak kimenteni az áradó folyóból Texasban

Legkevesebb 51 ember halt meg, és 27 lányt továbbra is eltűntként tartanak nyilván a közép-texasi áradások miatt, amelyek péntek hajnalban sújtották Texas déli részét.

Hősi halált haltak többen, mikor gyerekeket próbáltak kimenteni az áradó folyóból Texasban
2025. július 05., szombat

Újabb halálos áldozatok, gyerektábor sok eltűntjét keresik a texasi villámáradások nyomán

Texas déli részén a villámáradás halálos áldozatainak száma szombatra meghaladta a húszat, miközben további több mint húsz embert, főként egy gyerektábor lakóit változatlanul keresték.

Újabb halálos áldozatok, gyerektábor sok eltűntjét keresik a texasi villámáradások nyomán
2025. július 04., péntek

Bekérették az ukrán külügyminisztériumba a magyar nagykövetet

Az ukrán külügyminisztériumba bekérették Magyarország kijevi nagykövetét, Heizer Antalt, a Budapestről érkező „barátságtalan nyilatkozatok” miatt – közölte a Kárpáthír portál.

Bekérették az ukrán külügyminisztériumba a magyar nagykövetet
2025. július 04., péntek

Nagy Csodálatos Törvény: adó- és kiadáscsökkentésről szóló jogszabályt fogadott el az amerikai képviselőház

Az amerikai képviselőház maratoni vita után elfogadta az adócsökkentésről, egyben kiadáscsökkentésről szóló átfogó törvényjavaslatot csütörtökön, ami szinte azonnal Donald Trump elnök elé kerülhet aláírásra.

Nagy Csodálatos Törvény: adó- és kiadáscsökkentésről szóló jogszabályt fogadott el az amerikai képviselőház
2025. július 04., péntek

Trump: nem szüneteltetjük teljesen az ukrajnai fegyverszállításokat, de túl sok fegyvert adtunk

Az Egyesült Államok nem állítja le teljesen az ukrajnai fegyverszállításokat, de gondoskodnia kell arról, hogy neki is maradjon elegendő fegyvere – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Trump: nem szüneteltetjük teljesen az ukrajnai fegyverszállításokat, de túl sok fegyvert adtunk
2025. július 03., csütörtök

Putyin–Trump-telefonbeszélgetés: Oroszország nem enged ukrajnai céljaiból

Donald Trump és Vlagyimir Putyin közel egy órán át telefonáltak az ukrajnai rendezésről, de Oroszország nem enged a céljaiból – közölte a The Guardian szerint Putyin külpolitikai tanácsadója, Jurij Usakov.

Putyin–Trump-telefonbeszélgetés: Oroszország nem enged ukrajnai céljaiból
2025. július 03., csütörtök

Többen meghaltak Chicagóban, miután autóból lövöldözni kezdett az utcán egy fegyveres

Autóból az utcán tartózkodókra nyitott tüzet egy fegyveres Chicagóban, négyen meghaltak, és 14-en megsebesültek – közölték az amerikai nagyváros hatóságai csütörtökön.

Többen meghaltak Chicagóban, miután autóból lövöldözni kezdett az utcán egy fegyveres
2025. július 03., csütörtök

Román kezdeményezés nyomán nézhet szembe bizalmatlansági szavazással von der Leyen az Európai Parlamentben

Jövő heti plenáris ülésének hétfői munkanapán vitát tarthat, csütörtökön pedig szavazhat az Európai Parlament Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke ellen beadott bizalmatlansági indítvány ügyében – közölte az RTBF

Román kezdeményezés nyomán nézhet szembe bizalmatlansági szavazással von der Leyen az Európai Parlamentben
2025. július 03., csütörtök

A Hamász elutasítja a fegyvernyugvási tervet

A Hamász nyitott a gázai tűzszünetre, de egyelőre nemet mondott az Egyesült Államok által támogatott fegyvernyugvási tervre, mivel a születendő megállapodásnak a háború teljes lezárását kell eredményeznie – közölte az iszlamista fegyveres szervezet.

A Hamász elutasítja a fegyvernyugvási tervet
A Hamász elutasítja a fegyvernyugvási tervet
2025. július 03., csütörtök

A Hamász elutasítja a fegyvernyugvási tervet