Fotó: Veres Nándor
Kárpát-medencei óvodafejlesztési program indul – jelentette be Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár szerdán Budapesten. A 17,2 milliárd forintos fejlesztés keretében legalább 68 új óvoda épülhet, és további 215 fejlesztésére, valamint több mint 1500 magyar sarok kialakítására lesz lehetőség.
2017. március 01., 17:162017. március 01., 17:16
2017. március 01., 18:052017. március 01., 18:05
Potápi Árpád János a sajtótájékoztatón elmondta, az óvodafejlesztési program részét képezik, ahol szükséges, a bölcsődék is. A 17,2 milliárd forintos (55,3 millió euró) keretből 7,5 milliárddal részesül Erdély, amelyet 6,2 milliárddal követ Felvidék, illetve Muravidék, Horvátország és Kárpátalja. „A cél, hogy a gyerekeket első pillanatban megfogják a magyar ügynek, magyar intézményrendszernek és magyar identitású embereknek megtartsák őket. Ehhez az óvodai nevelés kiemelten fontos\" – rögzítette az államtitkár, aki hangsúlyozta: a program semmilyen módon nem veszélyezteti a magyarországi óvodák felújítását, építését.
Grezsa István kormánybiztos elmondta: a határon túli magyar óvodások száma jelenleg 48 ezer, a cél, hogy ez a szám legalább 60 ezerre duzzadjon. Azt szeretnék, ha a vegyes házasságokból származó gyermekek is nagyobb eséllyel kerüljenek magyar intézményekbe.
Az MTI-hez eljuttatott háttéranyag szerint a program első üteme az egyházi intézményekre terjed ki, az óvodafejlesztésben részt vállaló egyházak 2016 decemberében közel 9 milliárd forintot kaptak, a világi intézmények részére pedig további 8 milliárdot biztosít a program. Minden beruházás esetében az év végéig meg kell történnie a telekvásárlásoknak, az építési engedélyek elkészítésének, az engedélyek beszerzésének, a kivitelezés elkezdésének. Az építési és felújítási programok lezárásának határideje 2018. december 31-e, az elszámolásokat a Miniszterelnökség felé legkésőbb 2019. június 30-ig be kell nyújtani. A szakmaikompetencia-fejlesztésre – a központi programcsomag részeként – 551 millió forintot lehet fordítani.
Az épületek és a környezet megújítása mellett a program a humánerőforrás-fejlesztésre is fókuszál. A hátrányos helyzetű diákokkal foglalkozó szakemberek külön tréningeken vehetnek részt egy fejlesztőpedagógus képzés keretein belül. Grezsa István elmondta még: jelentős óvodakutatási program indul, hat külhoni magyar régióban mérik fel az óvodák jelenlegi helyzetét, vizsgálják a szülői attitűdöket. Speciális tananyag készül a programba bevont intézmények számára. Valamennyi külhoni magyar óvodapedagógus számára elérhető lesz egy virtuális óvoda honlap, s szeretnék kialakítani a külhoni magyar gyermekpszichológusok, logopédusok hálózatát is. Szeretnék eljuttatni továbbá a Magyarországon megújuló bölcsőde-program hasznosítható elemeit a külhoni magyar lelkészfeleségek számára.
A tervek között szerepel még a Biztos Kezdet Gyerekház kiterjesztése a külhoni magyar régiókra, illetve képzést szerveznek Kárpát-medencei szülésznőknek, a gyermekorvosok, szülésznők, védőnők számára pedig online felületet biztosítanak majd – jelezte Grezsa István, aki az 1500 magyar sarokról elmondta: ezek készségfejlesztés mellett a magyar jellegre is kiemelten koncentrálnak majd. Hangsúlyozta: nagyon fontos, hogy olyan szolgáltatásokat is be tudjanak vezetni, amelyek Magyarországon megszokottak.
A magyar kormány semmilyen elszigetelést, retorziót nem támogat Romániával szemben – jelentette ki pénteken Orbán Viktor.
Az Európai Parlament, az Európai Tanács és az Európai Bizottság elnöke közös nyilatkozatban emlékezett meg az 1950. május 9-i Schuman-nyilatkozat 75. évfordulójáról. Az ünnepséget Robert Schuman szülőhelyén, Luxemburgban tartották.
Magyarország kiutasított két, Ukrajna budapesti nagykövetségén diplomáciai fedésben dolgozó kémet, ugyanis a kormány nem tűri tovább a Magyarországgal szembeni folyamatos lejárató akciókat Kijev részéről – jelentette be Szijjártó Péter.
A romániai államfőválasztás második fordulójának napján, május 18-án tartják XIV. Leó pápa beiktatási szertartását. A beiktatási misét a hagyományokhoz híven a római Szent Péter téren tartják, helyi idő szerint délelőtt 10 órakor.
Választ kell adni arra, hogy Európa miként fogja kezelni az Ukrajna elleni háborút, ugyanakkor világossá kell tenni, hogy hol áll Európa: mégpedig Ukrajna oldalán – jelentette ki Friedrich Merz német kancellár Brüsszelben pénteken.
A magyar kormány eddig is az együttműködésre törekedett Romániával, ezután is így lesz – jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken a román elnökválasztás apropóján.
A krisztusi tanítást képviselő egyház missziójára ott van a legsürgetőbb szükség, ahol a mai társadalom drámái zajlanak az élet értelmének elvesztésétől a család válságáig – mondta homíliájában XIV. Leó pápa.
Új szintre lépett az Ukrajna és Magyarország között a Kárpátalján élő őshonos magyar közösség jogfosztása nyomán kialakult konfliktus: az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) pénteken azt állította, hogy magyar „kémhálózatot” leplezett le Kárpátalján.
Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új fejének, aki XIV. Leó pápa néven fog uralkodni. De mit is lehet tudni az új egyházfőről?
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök fogadkozott, hogy Izrael egyedül is megvédi magát a jemeni húszi lázadók ellen, miután Donald Trump amerikai elnök megállapodást kötött az Irán által támogatott csoporttal.
szóljon hozzá!