Fotó: Vatican Media
Ferenc pápa a római Gemelli kórházban folytatja gyógyulását és a műtét utáni rehabilitációt a szentszéki sajtóközpont keddi közleménye szerint, amely nem adta meg a pontos időpontot arról, hogy mikor tér vissza az egyházfő a Vatikánba.
2021. július 13., 16:402021. július 13., 16:40
A délben kiadott, szokás szerint pársoros közlemény hangsúlyozza, hogy Ferenc pápa folytatja a sebészi beavatkozás után előírt kezeléseket, valamint a rehabilitációt annak érdekében, hogy „mielőbb visszatérhessen a Vatikánba”.
A szentszéki sajtóközpont hozzátette, hogy Ferenc pápa az utóbbi napokban találkozott a Gemelli kórház más betegeivel. Az egyházfő „elsősorban azokat kíséri gondolataival, akik ágyban betegeskednek, és nem tudnak hazatérni:
és legyenek nyitottak és gyengédek a szomszéd ágyon fekvő testvéreik iránt, akikkel megosztják az emberiség egyforma törékenységét” – olvasható a közleményben. A 84 éves Ferenc pápán július 4-én este tervezett műtétet hajtottak végre divertikuláris vastagbélszűkület miatt.
A betegség idős embereknél nem ritka, fájdalmat, felfúvódást, gyulladást és elégtelen bélmozgást okozhat. A háromórás sebészi beavatkozást teljes altatással végezték.
A Gemelli kórház tizedik emeletén található pápai kórterem balkonjáról mondta el vasárnapi beszédét. Sajtóértesülések szerint Ferenc pápa kórházi tartózkodását eredetileg néhány naposra tervezték, de hosszabbá vált, és valószínűleg a következő napokban térhet vissza a Vatikánba.
Első hivatalos programja augusztus 4-re van kitűzve, amikor az addig felfüggesztett szerdai általános audienciákat kell újraindítania.
Mindössze hét perc alatt át lehet jutni Németországból Dániába a most készülő víz alatti alagúton, amelynek első építési elemeit nemrég felavatta X. Frigyes dán király.
A NATO döntéshozó szerve, az Észak-atlanti Tanács szerdán úgy határozott, hogy Mark Rutte leköszönő holland miniszterelnököt nevezi ki a NATO következő főtitkárának.
A jelenlegi nehéz idők ellenére Ukrajna meghozta a szükséges reformintézkedéseket és teljesítette a csatlakozási tárgyalások hivatalos megkezdéséhez szükséges elvárásokat – jelentette ki Várhelyi Olivér bővítésért felelős uniós biztos.
Tavaly 83 százalékkal nőtt az antiszemita incidensek száma Németországban, főleg az izraeli-palesztin között háború kitörése óta – idézte kedden a RIAS megfigyelő szervezet adatait a Reuters hírügynökség.
Egy máltai bíróság alapfokon elrendelte Pál Fülöp herceg kiadatását Romániának – jelentette be kedden a Facebook-oldalán Alina Gorghiu igazságügyi miniszter.
Öt év vizsgálati fogság után szabadon engedték a brit hatóságok Julian Assange-t, a WikiLeaks kiszivárogtató portál alapítóját, akinek kiadatásáról az amerikai hatóságok vádalku alapján lemondtak.
Bekérette Lynne Tracy amerikai nagykövetet hétfőn az orosz külügyminisztérium, és tiltakozását fejezte ki nála az amerikai rakétákkal Szevasztopol ellen végrehajtott, civil áldozatokat követelő vasárnapi rakétacsapás miatt.
Már hat halálos áldozata van a görögországi kánikulának, három eltűnt személyt keresnek a hatóságok.
Az Európai Unió Külügyek Tanácsa az Ukrajna ellen folytatódó háborúra tekintettel elfogadta tizennegyedik szankciós csomagját.
A rendfenntartó erők több mint 15 tagja, valamint több civil vált terrortámadás áldozatává Dagesztánban – jelentette be Szergej Melikov, a régió vezetője hétfőre virradóra a Telegram-csatornáján közzétett videófelhívásban.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)