Ferenc pápa az európai politikusoknak: a szolidaritás a populizmus ellenszere

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

Az egységes Európa fő értéke a szolidaritás, amely reményt adhat, ellenszere lehet a populizmusnak és bezárkózás helyett a másik ember felé nyit – mondta Ferenc pápa az Európai Unió és a tagállamok vezető politikusait fogadva a Vatikánban pénteken.

Hírösszefoglaló

2017. március 25., 10:462017. március 25., 10:46

A katolikus egyházfő olaszul mondott beszédében kijelentette, Európa emlékezetkiesésben szenved, elfelejtette, hogy a múltban mennyit fáradozott a „falak és megosztottság” megszüntetésén. A migrációról szólva az MTI szerint megjegyezte, hogy az ettől való félelmet mindenekelőtt Európa kulturális identitásának gyengesége okozza.

A Római Szerződés 60. évfordulójának szombati megünneplésére érkezett politikusokhoz szólva a pápa hangsúlyozta, hogy Európa nem csak követendő szabályokat, jogokat vagy követeléseket jelent, hanem az élet és az emberi méltóság tiszteletét. Hozzátette: a hatvan éve indított európai politikai projekt középpontja kezdettől fogva az ember volt, enélkül a Római Szerződésben foglaltak üres szavak maradtak volna.

Az egyházfő az európai életerő első számú elemének a szolidaritást nevezte, amelyből „a másik felé nyitás képessége ered\". Erre a szellemiségre ma is minél nagyobb szükség van „a középponttól távolodni akaró törekvésekkel szemben, nehogy az Uniót megalapító ideálok termelési, gazdasági és pénzügyi szükséggé redukálódjanak\".

Ferenc pápa emlékeztetett az egységes és nyitott Európáért folytatott fáradtságos küzdelemre, amellyel sikerült lebontani a kontinenst megosztó falat. Úgy vélte, Európa elfelejtette az egykor elválasztott családok, a szegénység és a nyomor tragédiáját: „ott, ahol generációk vágytak a kényszerített ellenségesség ledöntésére, most azon folyik a vita, hogyan zárjuk ki korunk „veszélyeit\": nők, férfiak és gyermekek hosszú sorát, akik háborúk és szegénység elől menekülnek és csak lehetőséget kérnek, hogy saját maguknak és szeretteiknek jövőt biztosítsanak\".

Ferenc pápa kijelentette, a súlyos migrációs válságot nem lehet puszta számként, gazdasági vagy biztonsági kérdéskent kezelni. „A migráció problémája mélyebb kérdést vet fel, elsősorban kulturális kérdést. Milyen kultúrát mutat fel ma Európa? (..) Igazi távlat nélkül annak félelme kerekedik felül, hogy a másik elszakít bevált szokásainktól, megfoszt megszerzett kényelmünktől (..) Európa igazi gazdagságát mindig is lelki nyitottsága képviselte\" – mondta Ferenc pápa.

A katolikus egyházfő szerint a szolidaritás a leghasznosabb ellenszer a populizmussal szemben is: „a populizmus egoizmusból fakad (..) ismét európai módon kell kezdeni gondolkodni, hogy elkerüljük a szürke egyformaságot, az egyéni érdekek diadalát\".

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. február 07., péntek

Eurómilliókat fizethet a holland kormány Romániának, ha nem kerülnek elő a dák műkincsek

A Drents Múzeumból két héttel ezelőtt ellopott négy romániai aranykincs 5,8 millió eurójába kerülhet a holland államnak, ha a műtárgyakat nem sikerül visszaszerezni – jelentette az <a href="https://www.rtvdrenthe.nl/nieuws/17210207/nederland-aansprakelijk-voor-volledige-schade-gestolen-gouden-hel

Eurómilliókat fizethet a holland kormány Romániának, ha nem kerülnek elő a dák műkincsek
2025. február 07., péntek

Egy ember meghalt egy brüsszeli lövöldözésben

Egy ember vesztette életét egy péntek reggel történt, feltehetően rivális drogkereskedő bandák összecsapásához köthető lövöldözésben Brüsszel Anderlecht negyedében – közölte a belga ügyészség.

Egy ember meghalt egy brüsszeli lövöldözésben
2025. február 07., péntek

Rabszolgaként dolgoztatta több tucatnyi honfitársát hat román Spanyolországban

Több tucatnyi honfitársát dolgoztatta rabszolgaként egy románokból álló banda egy spanyolországi farmon.

Rabszolgaként dolgoztatta több tucatnyi honfitársát hat román Spanyolországban
2025. február 07., péntek

Trump szankciókkal sújtotta az „illegitim és részrehajló” Nemzetközi Büntetőbíróságot Netanjahu miatt

A Nemzetközi Büntetőbíróságot (ICC) szankciókkal sújtó rendeletet írt alá Donald Trump amerikai elnök, amelyben „az Amerikát és közeli szövetségesünket, Izraelt célzó törvénytelen és alaptalan intézkedésekkel” vádolja sz intézményt.

Trump szankciókkal sújtotta az „illegitim és részrehajló” Nemzetközi Büntetőbíróságot Netanjahu miatt
2025. február 07., péntek

Zelenszkij elmondta, milyen feltételekkel hajlandó Putyinnal tárgyalni

Volodimir Zelenszkij kész tárgyalni Vlagyimir Putyin orosz államfővel, amint érthetővé válik, miként ér véget a háború Ukrajna számára – ezt maga az ukrán elnök mondta csütörtökön Kijevben újságíróknak.

Zelenszkij elmondta, milyen feltételekkel hajlandó Putyinnal tárgyalni
2025. február 06., csütörtök

Izrael: a védelmi tárca már utasítást is adott a gázai palesztinok önkéntes távozásáról szóló terv kidolgozására

Jiszráel Kac izraeli védelmi miniszter arra utasította az izraeli hadsereget (IDF), hogy készítsen tervet a gázai palesztinok önkéntes távozására – jelentette be csütörtökön a védelmi minisztérium szóvivője.

Izrael: a védelmi tárca már utasítást is adott a gázai palesztinok önkéntes távozásáról szóló terv kidolgozására
2025. február 06., csütörtök

Washington szerint az amerikai hadihajók ingyen használhatják a Panama-csatornát, az üzemeltető szerint nem

Az Egyesült Államok külügyminisztériuma szerdán X-üzenetben jelentette be, hogy az amerikai korm

Washington szerint az amerikai hadihajók ingyen használhatják a Panama-csatornát, az üzemeltető szerint nem
2025. február 06., csütörtök

Államcsíny gyanújával kezdeményezett eljárást Donald Tusk és más személyek ellen az alkotmánybíróság elnöke

Államcsíny elkövetésének gyanújával ügyészségi eljárást kezdeményezett a lengyel alkotmánybíróság elnöke Donald Tusk kormányfő és más vezető lengyel politikusok, bírák és ügyészek ellen – erről maga Bogdan Swieczkowski tájékoztatott.

Államcsíny gyanújával kezdeményezett eljárást Donald Tusk és más személyek ellen az alkotmánybíróság elnöke
2025. február 06., csütörtök

Netanjahu örül Trump javaslatának, de az egyszerű palesztinok nem akarják elhagyni Gázát

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerdán kijelentette, hogy nincs semmi rossz Donald Trump elképzelésében a palesztinok kitelepítéséről a Gázai övezetből, miután az amerikai elnök javaslata nemzetközi bírálatokat váltott ki.

Netanjahu örül Trump javaslatának, de az egyszerű palesztinok nem akarják elhagyni Gázát
2025. február 06., csütörtök

Oroszország szerint az amerikaiaknak kell megtenniük az első lépést a kapcsolatok normalizálása felé

Az Egyesült Államoknak kell megtennie az első lépést az Oroszországgal való kapcsolatok normalizálása felé – jelentette ki Szergej Rjabkov külügyminiszter-helyettes az orosz diplomáciai tárca honlapján szerda este közzétett közleménye szerint.

Oroszország szerint az amerikaiaknak kell megtenniük az első lépést a kapcsolatok normalizálása felé