Az előző évihez képest közel egymilliárddal több, 13,4 milliárd forintos (44,6 millió euró) forrás áll rendelkezésre a Bethlen Gábor Alapnál a külhoni magyarság támogatására – jelentette be kedden Lélfai Koppány, az alapkezelő vezetője a budapesti Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága előtt.
2013. április 23., 16:352013. április 23., 16:35
2013. április 23., 18:152013. április 23., 18:15
A vezérigazgató kifejtette: oktatási-nevelési célú juttatásokra 10,76 milliárd forintot, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem támogatására 1,38 milliárdot, míg a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola támogatására 500 millió forintot különítettek el. Az alapkezelő működési költségeire 810 millió forint áll rendelkezésre. Az idei évre vonatkozó egyes tételeket részletezve hozzátette, a Határtalanul programra 435 millió forint jut. Tavaly 743 pályázat futott be, és 409 intézmény kapott támogatást. A programban több mint 17 200 anyaországi, 2500 külhoni diák és mintegy 2000 tanár vett részt. A célterületek közül első helyen Erdély áll, amelyet a Felvidék, Kárpátalja és Délvidék követ.
A Magyarság Háza programtámogatása 216 millió forint, a nemzeti jelentőségű intézmények támogatása 3,8 milliárd forint. A magyar kultúráért és oktatásért központi pályázati kerete 600 millió forint, ebből 200 millió forint a kisköltségvetésű programokra fordítható összeg. A régiónként meghatározott keretösszeg Erdély esetében 84 millió forint, míg Felvidékre 46 millió forint, a Vajdaságra 40 millió forint, Kárpátaljára 30 millió forint jut.
Lélfai Koppány elmondta, tavaly összesen 3276 pályázat érkezett be és ebből 1478 kapott támogatást. Idén az eddigi adatok szerint 4076 pályázat futott be, ami 25 százalékos növekedés. Kiemelte: feldolgozásuk az alapkezelőre megnövekedett terheket ró, de szeretnék azt az egyhónapos előnyt – ami a pályázatok korábbi megjelenéséből adódik – tartani. A pályázatok feldolgozása április végére várható, a kollégiumi és bizottsági döntések legkésőbb májusban megtörténnek.
Lélfai Koppány a kereszténydemokrata Gaal Gergely kérdésére válaszolva elmondta: szükség lehet a Szülőföldön magyarul program komplex áttekintésére, és koncepcionális változtatásokra. A program keretében a pályázók 2001 óta változatlan összegű normatív támogatást kapnak, amelynek összege a nevelési-oktatási támogatás esetében 20 ezer forint, a tankönyv és taneszköz támogatásnál 2400 forint, míg a hallgatói támogatásoknál 2800 forint. A programban tavaly mintegy 250 ezer volt a támogatottak száma több mint 5,5 milliárd forint értékben.
Pénteken megindultak a Gázai övezetbe a tengeren szállított segélyek az amerikai hadsereg által kiépített móló segítségével.
Október 20-án népszavazást tartanak Moldovában az Európai Unióhoz csatlakozásról – erről döntött csütörtökön az egykori szovjet köztársaság törvényhozása.
Nem indokolatlan összefüggésbe hozni a szlovák miniszterelnök elleni merényletet a háborúval, erőteljes erőközpontok érdekeltek abban, hogy az orosz-ukrán háború folytatódjon – hangsúlyozta a magyar miniszterelnök pénteken.
Nem tenné orosz célponttá Romániát, ha Kijev kérésének engedve átadna egy Patriot légvédelmi rakétaüteget Ukrajnának vélekedik Mircea Geoană, a NATO román főtitkár-helyettese.
Néhány NATO-tagállam tárgyalja annak lehetőségét, hogy katonai kiképzőket vagy magán biztonsági csoportokat küldjenek Ukrajnába az ukrán csapatok kiképzésére és a felszerelések javításában való segítségnyújtásra – jelentette a New York Times csütörtökön.
Oroszország és Kína atomhatalmi biztonsági övezetek kialakítását szorgalmazza a különböző katonai szövetségek között abban a nyilatkozatban, amelyet a két elnök csütörtökön tett közzé közösen.
Továbbra is súlyos állapotban van Robert Fico szlovák miniszterelnök, akire szerdán délután, Nyitrabányán lőtt rá egy merénylő.
Donald Tusk lengyel miniszterelnök közzétette csütörtökön egy olyan közösségi médiás poszt másolatát, amely őt fenyegeti, miközben a szlovák hivatali kollégája, Robert Fico elleni merénylettel kapcsolatos.
Brüsszel eljárást indított a Meta ellen – vizsgálják, hogy a közösségi platformokat üzemeltető vállalat a Facebook és az Instagram szolgáltatásai esetében megszegte-e a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabály kiskorúak védelmére vonatkozó fejezeteit.
Az orvosoknak sikerült elállítaniuk a vérzést Robert Fico szlovák miniszterelnök hasüregében, azonban gondot okozhat a kormányfő által szedett vérhígító gyógyszer – közölte a pozsonyi Pravda hírportál.
szóljon hozzá!