Budapest: nem tudjuk, hol van Olosz Gergely

Nyoma veszett. Több mint egy hónapja keresik a három év börtönre ítélt volt szenátort

Nyoma veszett. Több mint egy hónapja keresik a három év börtönre ítélt volt szenátort

A magyar Külügyi és Külgazdasági Minisztériumnak nincs információja arról, hogy a korrupció miatt Romániában elítélt volt RMDSZ-es szenátor, Olosz Gergely Magyarországon tartózkodna – közölte a külügyi tárca.

Balogh Levente

2019. január 30., 18:152019. január 30., 18:15

2019. január 30., 18:272019. január 30., 18:27

A minisztérium ezzel a Demokratkus Koalíció országgyűlési képviselője, Vadai Ágnes interpellációjára reagált, aki román sajtóértesülésekre hivatkozva kérdezte meg a minisztériumot, hogy a magyar hatóságok nyújtottak-e valamilyen – akár informális – menedéket Olosznak, tudnak-e arról, hogy Magyarországon tartózkodik, illetve hogy elfognák és kiadnák-e a román hatóságoknak, ha felbukkanna.

Menczer Tamás helyettes államtitkár válaszában leszögezte: a nemzetközi és hazai jogszabályok szerint járnak el, és

Olosz Gergely hollétéről a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak nincs információja.

Arról, hogy Olosz esetleg Magyarországon tartózkodhat, a Mediafax hírügynökség írt meg nem nevezett forrásokra hivatkozva. A hírügynökség annak alapján írt erről, hogy Olosz jó kapcsolatot ápol Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel.

Olosz Gergely esetleges magyarországi tartózkodásáról amúgy a magyar hatóságoknak már csak azért sem lehet tudomása, mivel magyar állampolgárként nem kell vízumot igényelnie a belépéshez.
Mint arról beszámoltunk, január elején nemzetközi körözést adtak ki Olosz ellen, akit három év letöltendő szabadságvesztésre ítéltek korrupció miatt.

A legfelsőbb bíróság december 20-án hozta meg ítéletét, Olosz Gergely azonban nem jelentkezett büntetése végrehajtására, és a rendőrségnek sem sikerült előállítania.

A volt székelyföldi képviselőt és szenátort befolyással üzérkedésben találta vétkesnek a legfelsőbb bíróság. Az ítélet a háromévi letöltendő börtönbüntetés mellett 384 ezer euró és 400 ezer lej értékű vagyonelkobzásról is rendelkezett.

A vádirat szerint 2010-ben az akkor parlamenti képviselő Oloszt négy vállalkozó lefizette mintegy félmillió euróval, hogy előnyös szerződésekhez juttassa cégeiket, kihasználva azt, hogy korábban az energiaár-szabályozó hatóság elnöki tisztségét töltötte be.

3 hozzászólás Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. december 07., szombat

Kibertámadás érte a Krónikát is

Kibertámadás érte a Príma Press Kft. által birtokolt oldalakat – közöttük a Krónikát – pénteken késő este. A szolgáltatónk azonnal közbelépett és leállította a behatolási kísérleteket.

Kibertámadás érte a Krónikát is
Kibertámadás érte a Krónikát is
2024. december 07., szombat

Kibertámadás érte a Krónikát is

2024. december 07., szombat

Ellenszélben épített parkolóházat Kolozsvár belvárosában a református egyház nyugdíjintézete

Jövő héten avatják fel a Romániai Református Egyház Nyugdíjintézetének acélszerkezetre épített többszintes parkolóházát Kolozsváron. A 330 férőhelyes létesítmény építési engedélyére hosszú éveket kellett várni, de a működési engedély is még várat magára.

Ellenszélben épített parkolóházat Kolozsvár belvárosában a református egyház nyugdíjintézete
2024. december 06., péntek

Újabb erdélyi síterepek várják a hétvégétől a téli sportok szerelmeseit

Négy erdélyi síterep jelentette be, hogy december 7-től várják a lesiklás szerelmeseit: a Hunyad megyei Sztrázsa (Straja), a járabányai Buscat, a Brassó megyei Predeal és a Hargita megyei Maroshévíz síterepein csatolhatják fel a léceket a síelők.

Újabb erdélyi síterepek várják a hétvégétől a téli sportok szerelmeseit
2024. december 06., péntek

Belső vizsgálat rendőrök ellen, akik szemtanúk szerint „túlbuzgók” voltak két betörő ártalmatlanításakor

Kényszerítéssel tudtak csak kihallgatásra kísérni két, betöréssel gyanúsított férfit az Arad megyei Lippán a rendőrök, akik ellen belső vizsgálat indult, mert a szemtanúk szerint „aránytalan” eszközöket vetettek be az intézkedés során.

Belső vizsgálat rendőrök ellen, akik szemtanúk szerint „túlbuzgók” voltak két betörő ártalmatlanításakor
2024. december 06., péntek

Soltész Miklós: köszönjük a külhoni magyarok megbocsátását a húsz évvel ezelőtti bűnért

Köszönjük a külhoni magyarok megbocsátását a húsz évvel ezelőtti bűnért és az elmúlt 15 év nagyszerű együttműködését – mondta Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára.

Soltész Miklós: köszönjük a külhoni magyarok megbocsátását a húsz évvel ezelőtti bűnért
2024. december 05., csütörtök

Államfőválasztás: a szélsőségesség elutasítására kérik híveiket az erdélyi magyar egyházfők

Közös felhívást intéztek híveikhez az erdélyi magyar egyházak vezetői a romániai államelnök-választás tárgyában; a megmérettetés második fordulóját december 8-án, vasárnap rendezik.

Államfőválasztás: a szélsőségesség elutasítására kérik híveiket az erdélyi magyar egyházfők
2024. december 05., csütörtök

Referendumot rendeznek az elnökválasztás második fordulójával egy időben Koronkán a lakótelep-építésről

Helyi népszavazást tartanak vasárnap, az elnökválasztás második fordulójával egy időben a Maros megyei Koronkán, ahol a helyi lakosok kifejezhetik véleményüket: akarják-e vagy sem, hogy a tartozó községben lakótelepet építsen egy ingatlanfejlesztő cég.

Referendumot rendeznek az elnökválasztás második fordulójával egy időben Koronkán a lakótelep-építésről
2024. december 05., csütörtök

A fia játszótársát szóváltás miatt bántalmazó férfit vettek őrizetbe

Gyerekének játszótársát verte meg egy felsőbányai férfi, miután a két fiú összeszólalkozott. A bántalmazott fél édesanyja a rendőrségen tett feljelentést, a férfi ellen bűnvádi eljárás indult.

A fia játszótársát szóváltás miatt bántalmazó férfit vettek őrizetbe
2024. december 05., csütörtök

Tucatnyi egyetemi város hallgatói tartanak Európa-párti demonstrációt Kolozsváron

Közös Európa-párti demonstrációt tartanak csütörtök este Kolozsváron a hallgatói szervezeteket tömörítő országos szövetség (ANOSR) tagjai, a filmvetítéssel egybekötött tüntetésre legalább 14 romániai városból várnak küldöttségeket.

Tucatnyi egyetemi város hallgatói tartanak Európa-párti demonstrációt Kolozsváron
2024. december 05., csütörtök

Havazást hoz a Mikulás Erdély egy részén, máshol is csapadékosra fordul az időjárás

Csapadékra, jegesedésre és megélénkülő szélre figyelmeztető előrejelzést adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat Románia egész területére.

Havazást hoz a Mikulás Erdély egy részén, máshol is csapadékosra fordul az időjárás