„Kedves Maszk! Viszontlátásra!” – Magyarországon feloldották a köztéri maszkivelés kötelezettségét

„Kedves Maszk! Viszontlátásra!” – Magyarországon feloldották a köztéri maszkivelés kötelezettségét

Fotó: Orbán Viktor/Facebook

Megvan az ötmilliomodik beoltott magyar állampolgár is, ezért az operatív törzs úgy döntött, hogy szombattól nem kell többé maszkot viselni a közterületeken – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Facebookon közzétett videoüzenetében.

MTI

2021. május 22., 20:212021. május 22., 20:21

2021. május 22., 20:482021. május 22., 20:48

A kormányfő úgy fogalmazott, ez a döntés azt jelenti, hogy „búcsút inthetünk a maszkunknak, elköszönhetünk tőle. Itt a vége, fuss el véle”. A miniszterelnök emlékeztetett, hónapok óta mondják, hogy „ha vissza akarjuk kapni a normális, egészséges, derűs életünket, akkor a vírussal szemben az oltással védekezhetünk sikeresen”.

„Ezt a célt most elértük!” – jelentette ki Orbán Viktor, majd köszönetet mondott mindenkinek, aki beletette ebbe a munkáját, köztük azoknak is, akik vállalták, hogy beoltatják magukat.

A miniszterelnök arra kérte azokat, akik még nem oltatták be magukat, hogy az eredmények megőrzése érdekében vegyék fel az oltást. „Kedves Maszk! Viszontlátásra! Goodbye!” – zárta videoüzenetét Orbán Viktor.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. június 28., péntek

A NATO-országokat teszi felelőssé a Fekete-tenger fölötti drónokért az orosz védelmi tárca

Arra utasította az orosz vezérkart Andrej Belouszov védelmi miniszter, hogy tegyen javaslatokat azonnali válaszintézkedésekre a Fekete-tenger feletti amerikai ,,provokációkra”, a megszaporodott drónok jelenlétére.

A NATO-országokat teszi felelőssé a Fekete-tenger fölötti drónokért az orosz védelmi tárca
2024. június 28., péntek

Mindennaposak a hatósági fegyveres emberrablások Ukrajnában, rettegésben élnek a hadköteles férfiak

Minden eddiginél nagyobb méreteket öltött Ukrajnában a kényszersorozás azután, hogy Kijev megkezdte a csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval. Az országban mára mindennapossá váltak a hatósági fegyveres utcai emberrablások.

Mindennaposak a hatósági fegyveres emberrablások Ukrajnában, rettegésben élnek a hadköteles férfiak
2024. június 28., péntek

Egymást vádolták csütörtök esti első tv-vitájukon Donald Trump és Joe Biden

Az őszi amerikai elnökválasztás két jelöltje egymást támadta a CNN által szervezett csütörtök esti első televíziós vitán olyan témákban, mint az infláció, a bevándorlás és az ukrajnai háború.

Egymást vádolták csütörtök esti első tv-vitájukon Donald Trump és Joe Biden
2024. június 27., csütörtök

Autóbusszal ütközött a Prága–Budapest-vonat, többen meghaltak Szlovákiában

Autóbusszal ütközött össze csütörtökön Szlovákia déli részén egy Prágából Budapestre tartó gyorsvonat, a balesetben öten meghaltak, öten pedig megsérültek – közölte a szlovák mentőszolgálat operációs központja (OSZZS).

Autóbusszal ütközött a Prága–Budapest-vonat, többen meghaltak Szlovákiában
2024. június 27., csütörtök

Uniós csúcstalálkozó vezetőválasztásokkal, Magyarország nem támogatja a régi EB-elnököt

Megkezdődött csütörtök délután az európai uniós csúcstalálkozó Brüsszelben, az Európai Tanácsot alkotó vezetők értekezletének középpontjában a központi EU-intézmények új vezetőinek kiválasztása szerepel.

Uniós csúcstalálkozó vezetőválasztásokkal, Magyarország nem támogatja a régi EB-elnököt
2024. június 27., csütörtök

Az izraeli hadsereg rajtaütést hajtott végre Gázában és Ciszjordániában

Az izraaeli hadsereg (IDF) rajtaütéseket hajtott végre a Gázai övezetben és Ciszjordániában, a túszalkut és tűzszünetet követelő civilek pedig több helyen megbénították a forgalmat az izraeli főutakon csütörtökön.

Az izraeli hadsereg rajtaütést hajtott végre Gázában és Ciszjordániában
2024. június 27., csütörtök

Állataik metánkibocsátása után kell adózniuk az európai gazdáknak 2030-tól

Európában elsőként 2030-tól Dánia megadóztatja az állattenyésztőket a teheneik, sertéseik és juhaik által kibocsátott üvegházhatású gázok után.

Állataik metánkibocsátása után kell adózniuk az európai gazdáknak 2030-tól
2024. június 27., csütörtök

Josep Borrell szerint kisebb sikerek születtek a szerb-koszovói kapcsolatok normalizálásában, de áttörés nem történt

Nem történt előrelépés az egy évvel ezelőtt kötött, Szerbia és Koszovó közötti kapcsolat rendezését célzó megállapodás megvalósításában – jelentette ki Josep Borrell az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben.

Josep Borrell szerint kisebb sikerek születtek a szerb-koszovói kapcsolatok normalizálásában, de áttörés nem történt
2024. június 26., szerda

Jelentősen lerövidíti az átkelési időt a víz alatti alagút Németország és Dánia között

Mindössze hét perc alatt át lehet jutni Németországból Dániába a most készülő víz alatti alagúton, amelynek első építési elemeit nemrég felavatta X. Frigyes dán király.

Jelentősen lerövidíti az átkelési időt a víz alatti alagút Németország és Dánia között
2024. június 26., szerda

Mark Ruttét választották új főtitkárukká a NATO-tagországok

A NATO döntéshozó szerve, az Észak-atlanti Tanács szerdán úgy határozott, hogy Mark Rutte leköszönő holland miniszterelnököt nevezi ki a NATO következő főtitkárának.

Mark Ruttét választották új főtitkárukká a NATO-tagországok