Bekérették a szlovák külügybe a magyar nagykövetet Szijjártó kettős állampolgárságról szóló kijelentése miatt

Szijjártó Péter Révkomáromban •  Fotó: Facebook/Szijjártó Péter

Szijjártó Péter Révkomáromban

Fotó: Facebook/Szijjártó Péter

Bekérették a szlovák külügyminisztériumba Magyarország pozsonyi nagykövetét csütörtökön, hogy adjon magyarázatot Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdai révkomáromi látogatására – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.

MTI

2021. március 04., 20:322021. március 04., 20:32

2021. március 04., 21:002021. március 04., 21:00

Szijjártó Péter Révkomáromban, miután szlovákiai magyar politikusokkal és a helyi polgármesterrel találkozott, azt mondta, hogy

eddig nem sikerült biztosítani a kettős állampolgárság lehetőségét Szlovákiában, de remélhetőleg egyszer erre is megszületik a megoldás.

Emellett az idei szlovákiai népszámláláson való részvételre, és azon magyarságuk feltüntetésére kérte a felvidéki magyarokat.

Ivan Korcok szlovák külügyminiszter azt mondta: Szlovákiának érdeke a jó kapcsolatok fenntartása Magyarországgal,

de elutasítja a beavatkozást az ország belügyeibe. „Ez nem megfelelő módja a szomszédsági kapcsolatok fejlesztésének”

– jegyezte meg a révkomáromi tárgyalások kapcsán. 

Pozsony magyarázatot vár Szijjártó Péternek a szlovák állampolgársági törvénnyel kapcsolatos révkomáromi eljárására – közölte Juraj Tomaga, szlovák külügyi szóvivő.

Szijjártó Péter „a hét végén tárgyalásokat kért tőlem az állampolgársági törvény módosításáról. Ezt határozottan elutasítottam, mert ez kizárólag a mi szlovákiai ügyünk, és arra kértem, tartózkodjon ettől, mivel nálunk még nem zárult le a törvényalkotási folyamat” – írta Ivan Korcok a közösségi hálózaton megjelent bejegyzésében.

Ivan Korcok szerint a probléma 2010 májusában keletkezett, amikor Magyarország olyan törvényt fogadott el, amely „szándékosan etnikai alapon növeli külföldön élő állampolgárainak számát”.

Robert Fico kormánya akkor a magyar lépésre reagálva úgy változtatott a szlovák állampolgársági törvényen, hogy gyakorlatilag megszüntette a kettős állampolgárság intézményét. Szlovákia most úgy módosította állampolgársági törvényét, hogy aki öt évig egy másik országban él, és felveszi annak állampolgárságát, már nem veszíti el, mint eddig a szlovák állampolgárságát.

A szlovákiai magyarok politikai vezetői szerint ez a módosítás azonban az ő problémájukat a magyar állampolgárság felvételével nem oldja meg. A szlovákiai magyarok ugyanis nem akarnak elköltözni Magyarországra, de érzelmi kötődéseik miatt igényt tartanak a magyar állampolgárságra.

Korcok szerint a külügyminisztérium a törvénymódosítás során szorosan együttműködött Igor Matovic kormányfővel és Roman Mikulec belügyminiszterrel.

„Úgy tűnik azonban, hogy ez a magyar félnek és Gyimesi György képviselőnek (OLaNO) nem elég. Nyilvánvalóan arról van szó, hogy minél több szlovákiai magyar vehessen részt a magyarországi választásokon” – mutatott rá a szlovák külügy irányítója. Korcok szerint Gyimesi, aki Révkomáromban szintén találkozott Szijjártóval, ebben az ügyben megsérti a szlovák kormány programnyilatkozatát is. A miniszter szerint Gyimesi és Szijjártó szerdán „minden határt átléptek, amikor a törvénymódosításról tárgyaltak”, mert a törvénymódosítás nem képezi a kétoldalú kapcsolatok tárgyát, és Gyimesinek nincs megbízatása ilyen tárgyalásokra.

Idézet
Szlovákia szuverén állam, és a magyar nemzetiségi kisebbség képviselői a mi állampolgáraink”

– mutatott rá Korcok. Ugyanakkor aláhúzta: bízik a szlovákiai magyarok Szlovákia iránti lojalitásában, és tiszteletben tartja büszkeségüket anyanyelvükre és kultúrájukra, amelyet Szlovákia és Magyarország támogatásával ápolnak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 11., péntek

Elhúzódó tűzszüneti tárgyalások közepette haltak meg újabb civilek Gázában

Izraeli légicsapás ért palesztinokat egy gázai egészségügyi központ közelében csütörtökön, tíz gyermek és hat felnőtt meghalt – közölték a helyi egészségügyi hatóságok, miközben a tűzszüneti tárgyalások elhúzódnak, és nem várható azonnali megállapodás.

Elhúzódó tűzszüneti tárgyalások közepette haltak meg újabb civilek Gázában
2025. július 11., péntek

Román külügy: Románia úgy védi a hazai gazdák érdekeit, hogy közben Ukrajnát is támogatja

A romániai mezőgazdasági termelők támogatása együtt jár az Ukrajnának nyújtott támogatással – közölte a román külügyminisztérium az ukrajnai mezőgazdasági termékek európai uniós importja kapcsán.

Román külügy: Románia úgy védi a hazai gazdák érdekeit, hogy közben Ukrajnát is támogatja
2025. július 11., péntek

Trump: Amerika a NATO-n keresztül küld fegyvereket Ukrajnának

Donald Trump elnök csütörtökön az NBC-nek azt mondta, hogy megállapodást kötött a NATO-val arról, hogy az Egyesült Államok a szövetségen keresztül fegyvereket küld Ukrajnának, és hogy a NATO „száz százalékban” fizetni fogja ezeket a fegyvereket.

Trump: Amerika a NATO-n keresztül küld fegyvereket Ukrajnának
2025. július 11., péntek

Cáfolják az ukránok, hogy bántalmazás okozta a kárpátaljai magyar katona halálát

Nem bántalmazástól bekövetkezett tüdőembólia okozta az ukrán hadseregben szolgált Sebestyén József kárpátaljai magyar férfi halálát – közölte az ukrán szárazföldi erők parancsnoksága csütörtökön a hivatalos Facebook-oldalán.

Cáfolják az ukránok, hogy bántalmazás okozta a kárpátaljai magyar katona halálát
2025. július 10., csütörtök

A jogalkotás elindítását kérték az RMDSZ EP-képviselői Brüsszeltől az SZNT régiós kezdeményezése alapján

Az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosának őshonos kisebbségek ügyében tapasztalható tétlenségét bírálta, illetve a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés kapcsán a jogalkotás megindítását sürgette Vincze Loránt.

A jogalkotás elindítását kérték az RMDSZ EP-képviselői Brüsszeltől az SZNT régiós kezdeményezése alapján
2025. július 10., csütörtök

Amerikai külügyi elemzés bírálja Romániát az elnökválasztás miatt és kiáll Magyarország mellett

Bírálja Romániát az elnökválasztás körüli botrányok miatt egy, az Egyesült Államok külügyminisztériumának honlapján olvasható elemzés, amely ugyanakkor Magyarországhoz empatikusan viszonyul.

Amerikai külügyi elemzés bírálja Romániát az elnökválasztás miatt és kiáll Magyarország mellett
2025. július 10., csütörtök

Elbukott az Ursula von der Leyen elleni bizalmatlansági indítvány, az RMDSZ tartózkodott

Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.

Elbukott az Ursula von der Leyen elleni bizalmatlansági indítvány, az RMDSZ tartózkodott
2025. július 10., csütörtök

Belehalt sérüléseibe egy kényszersorozás közben megvert kárpátaljai magyar férfi

Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.

Belehalt sérüléseibe egy kényszersorozás közben megvert kárpátaljai magyar férfi
2025. július 10., csütörtök

Közös elrettentésre készül összehangolt nukleáris haderejével Nagy-Britannia és Franciaország

Nagy-Britannia és Franciaország megteremti annak lehetőségét, hogy szükség esetén összehangolt módon alkalmazhassa önálló nukleáris elrettentő erejét – áll a két kormány csütörtökön ismertetett új nukleáris együttműködési deklarációjában.

Közös elrettentésre készül összehangolt nukleáris haderejével Nagy-Britannia és Franciaország
2025. július 10., csütörtök

Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász

A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet szerdán közölte, hogy beleegyezett tíz túsz szabadon bocsátásába a gázai tűzszünet elérésére tett erőfeszítések keretében.

Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász
Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász
2025. július 10., csütörtök

Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász