Fotó: Twitter/ZOKA
Az oroszokok 68 százaléka helyesnek tartja az orosz elnök döntését az ukrajnai „különleges hadművelet” elindításáról – derült ki az állami finanszírozású orosz Közvélemény Alapítvány (FOM) felméréséből.
2022. március 15., 10:442022. március 15., 10:44
A közvélemény-kutatást március 5-én és 6-án 53 oroszországi régióban, 1500 ember körében végezték el. Egy, a február 25–27. között elkészített, hasonló közvélemény-kutatásban 65 százalékos volt a támogatottság.
Oroszország céljaival kapcsolatban 62 százalék (korábban 60 százalék) az ország „határainak biztosítását”, 59 százalék (korábban 58 százalék), a donyecki és luhanszki „népköztársaság” lakosságának védelmét, 39 százalék (korábban 37 százalék) pedig Ukrajna NATO-csatlakozásának és a területén bázisok elhelyezésének megakadályozását nevezte meg támogatása magyarázataként.
Az új kutatásban válaszolók 16, az előzőben a 17 százalék gondolta úgy, hogy a harc az ukrajnai politikai rendszer megváltoztatásáért és az oroszbarát erők hatalomra juttatásáért folyik.
Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium hivatalos szóvivője a hétfő este ismertetett hadijelentésben azt mondta, hogy az orosz fegyveres erők nagypontosságú fegyverekkel semmisítette meg a Fedorivkában, Vinarivkában és Antopilban található kommunikációs központot, valamint a kijevi Antonov repülőgyár területén található nagy lőszerraktárt.
Hétfőn a donyecki „népi milícia” légvédelme a szakadár „népköztársaság” székvárosa fölött lelőtt egy kazettás robbanótöltetet hordozó Tocska-U típusú rakétát, amelynek darabjai így is 20 ember életét oltották ki, 36-at pedig megsebesítettek. Konasenkov a támadás elkövetésével az ukrán hadsereget vádolta meg. A tábornok azt mondta, hogy a rakétát az ukrán ellenőrzés alatt álló Krasznoarmijszkból indították, és az ilyen típusú fegyver bevetéséről a döntést minimum hadseregcsoport-parancsnoksági szinten kellett meghozni, az ukrán fegyveres erők kijevi vezetésének jóváhagyását követően.
Felfüggesztették keddig az Ukrajna és Oroszország közötti béketárgyalásokat – közölte a Twitteren Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki iroda vezetőjének tanácsadója, aki maga is részt vesz a tárgyalásokon.
Konasenkov azzal fenyegette meg őket, hogy nem lesz számukra kegyelem.
Legkevesebb húsz ember életét vesztette és 26 megsebesült Donyeck belvárosában egy lelőtt, Tocska-U típusú ukrán rakéta szilánkjainak becsapódása következtében.
A RIA orosz állami hírügynökség pénteken közzétett egy videofelvételt, amelyen egy orosz állampolgár beismerte, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) megbízásából robbantotta fel a héten Moszkvában egy katonatiszt gépkocsiját.
Az Európai Unió átutal pénteken másfél milliárd eurót Ukrajnának a befagyasztott orosz állami vagyonból származó bevételekből, védelmi és újjáépítési célokra – jelentette be az Európai Bizottság.
További négy rendőrt hallgatott ki gyanúsítottként az ügyészség az ártándi határrendészek vesztegetési ügyében – tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-t.
Néhány órával a párizsi olimpia megnyitója előtt ismeretlenek több helyszínen is gyújtogattak a francia gyorsvasút-hálózaton.
Helyi lakosok robbanásokat hallottak, ezt követően tüzet jelentettek a megszállt Krím nyugati részén, Novofedorivka városában lévő Szaki katonai repülőtéren – jelentette a Krími szél Telegram-csatorna péntekre virradóra.
A gázai tűzszüneti tárgyalások felgyorsításáról, a túszok kiszabadításáról és a konfliktus kiszélesedésének megelőzéséről tárgyalt Joe Biden amerikai elnök és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a Fehér Házban csütörtökön.
Hollandia és Dánia a nyár végéig 14 felújított Leopard 2A4 típusú harckocsit küld Ukrajnának – jelentette be a holland védelmi minisztérium csütörtökön.
Kína megerősítette, hogy nem fog fegyvereket szállítani Oroszországnak – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerda esti beszédében.
Amerika és Izrael összetartását, és a katonai segítség felgyorsítását sürgette Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az amerikai kongresszus két házának tagjai előtt mondott beszédében szerdán.
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai elnök a nemzethez intézett szerdai beszédében.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)