Előretörés. Az EPP továbbra is a legnagyobb alakulat, de jobboldali pártcsaládok mindegyike növelte képviselői számát
Fotó: X/EPP
Az új összetételű Európai Parlament (EP) képviselőhelyeire vonatkozó frissített mandátumbecslés szerint az Európai Néppárt (EPP) 189, az ötéves mandátumát most befejező EP összetételéhez képest 13 további képviselői hellyel rendelkezik majd a 2024-2029-es törvénykezési időszakban – tájékoztatott az uniós parlament hétfőn hajnalban.
2024. június 10., 08:322024. június 10., 08:32
Roberta Metsola, az Európai Parlament leköszönő elnöke az EP brüsszeli épületében, a rendelkezésre álló előzetes vagy végleges tagállami eredmények alapján ismertette a választás éjszakáján közzétett utolsó mandátumbecslést, miután a szavazás minden tagállamban lezárult.
Elmondta, hogy a következő uniós törvényhozó testületben a második legnagyobb képviselőcsoport minden bizonnyal a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége (S&D) lesz 135 képviselői hellyel, ami néggyel elmarad az előző ciklusban birtokolt helyektől. Az Újítsuk meg Európát (Renew Europe) nevű frakció 19 képviselői helyet vesztett, ezzel 83 képviselője lehet az új EP-ben.
A Zöldek képviselőcsoportjának várhatóan 53 képviselője lesz, 18-cal kevesebb, mint a megelőző ciklusban.
A Baloldalnak kettővel kevesebb, 35 képviselője lehet. Független, illetve az EP-be újonnan bekerült képviselők 33-mal többen, 95-en lesznek. Utóbbiak az új összetételű Európai Parlament megalakulása után csatlakozhatnak majd valamely pártcsoporthoz - közölte az EP leköszönő elnöke.
Kijelentette: mivel a szélsőbal és szélsőjobb a korábbinál nagyobb támogatást szerzett, az Európai Parlamentben Európa-párti többséget kell építeni. Úgy fogalmazott, hogy Európa-párti, Ukrajna-párti és jogállamiság-párti többségre kell törekedni az Európai Parlamentben az Európát gyengíteni, társadalmait destabilizálni kívánó külső és belső erőkkel szemben.
Nicolas Schmit, az európai szocialisták csúcsjelöltje hétfő hajnali nyilatkozatában gratulált az Európai Néppártnak választási győzelméhez, és hangsúlyozta, hogy a képviselőcsoport nyitott arra, hogy együttműködjön a demokratikus erőkkel az uniós parlamentben.
„Nyitottak vagyunk minden demokratikus erő felé, akik osztják az uniós értékeket és egy erősebb Európát akarnak építeni” – jelentette ki.
Schmit elmondta, hogy az Európai Bizottságtól következő testületétől határozott klímapolitikát, az európai gazdaság megerősítését és a társadalmi igazságosság előmozdítását várja.
Hangsúlyozta, hogy
Az új parlamenti ciklus első plenáris ülését július 16-19. között tartják Strasbourgban. Az ülés előtt az újonnan megválasztott képviselők közös politikai elképzelések alapján képviselőcsoportokat alakítanak. Egy képviselőcsoportban legalább 23 európai parlamenti képviselőnek kell lennie hét uniós országból. Minden képviselő csak egy képviselőcsoporthoz tartozhat, illetve független maradhat.
Oroszország egy hét leforgása alatt mintegy harminc darab különböző típusú rakétát, több mint nyolcszáz irányított légibombát és csaknem háromszáz csapásmérő drónt vetett be Ukrajna ellen – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
Újabb, feltehetően szeméttel teli léggömböket indított Észak-Korea Dél-Korea területe felé szombaton – közölte a dél-koreai hadsereg.
Visszaállíthatják Szerbiában a kötelező sorkatonai szolgálatot, az erről szóló jóváhagyást Aleksandar Vucic szerb elnök már alá is írta, de a kormánynak is jóvá kell hagynia.
Heves orosz dróntámadás érte Kijevet és más ukrán városokat szombatra virradóan, ami arra késztette Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, hogy újabb felhívást intézzen a légvédelem és a nagy hatótávolságú rakéták képességének növelésére.
Az Egyesült Államok jóváhagyta az F-35-ös típusú lopakodó vadászrepülőgépek eladását Romániának, a szerződés értéke 7,2 milliárd dollár – derült ki a külügyminisztérium pénteki közleményéből.
Papp Zsolt Györgyöt választotta elnöknek a magyar Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) pénteki közgyűlése. Augusztus végén Győrffy Balázs addigi elnök lemondott, miután ittasan megütött egy nőt.
Péntekig 6199 külföldön élő román állampolgár regisztrált az Állandó Választási Hatóság (AEP) platformján, hogy levélben vagy külföldi szavazóhelyiségben szavazhasson az idei államelnök-választáson.
Románia hamarosan Kijev rendelkezésére bocsátja a Patriot légvédelmi rendszert.
A külügyminisztérium tájékoztatja a Belgiumban tartózkodó, oda készülő vagy az országon átutazó román állampolgárokat, hogy a Charleroi repülőtéren csütörtökön kitört sztrájk pénteken is folytatódik.
A nyugati nagy hatótávolságú precíziós fegyverek Oroszország elleni bevetése a NATO-országok közvetlen részvételét jelentené az ukrajnai harci cselekményekben – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön a Rosszija 1 televíziónak nyilatkozva.
szóljon hozzá!