Fotó: Európai Tanács
Az Európai Unió a maga részéről mindent megtesz, hogy teljesítse Ukrajnának ígért, fegyverszállításra vonatkozó vállalását – jelentette ki Josep Borrell, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője Luxembourgban hétfőn.
2023. április 25., 08:042023. április 25., 08:04
Josep Borrell az uniós tagországok külügyminisztereinek tanácskozását követő sajtótájékoztatóján elismerte, hogy az Ukrajnának védekezésre ígért lőszerszállítás nem az elvárt ütemben halad, pedig – mint kiemelte –
Elmondta, Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter, aki videokapcsolat útján vett részt a tanácskozáson, ismételten felkérte az uniót, hogy tegyen lépéseket a lőszerszállítás előtt álló akadályok orvoslására. Megerősítette: Kuleba a háborúban élők nevében beszélt, majd azt mondta, helyénvalónak tartja, hogy az ukrán külügyminiszter kitartóan újabb és újabb segítséget kér.
Közölte: az EU egymilliárd euróval finanszírozza a lőszerszállítási költségek egy részét, ebből az összegből 600 millió eurót már felhasználtak – tájékoztatott.
Borrell Brazília és Kína által javasolt béketárgyalásokra vonatkozóan kijelentette:
Azt mondta: van egy agresszor, amely az ENSZ Alapokmányát megsértve megszállt egy másik országot. Az agresszort és az áldozatot nem lehet egyenrangúvá tenni, az EU ezért is támogatja Ukrajnát. Ezért szorgalmazza harckocsik és vadászrepülőgépek küldését, valamint az ukrán légvédelem erősítését – tette hozzá az uniós diplomácia vezetője.
Donald Tusk lengyel miniszterelnök közzétette csütörtökön egy olyan közösségi médiás poszt másolatát, amely őt fenyegeti, miközben a szlovák hivatali kollégája, Robert Fico elleni merénylettel kapcsolatos.
Brüsszel eljárást indított a Meta ellen – vizsgálják, hogy a közösségi platformokat üzemeltető vállalat a Facebook és az Instagram szolgáltatásai esetében megszegte-e a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabály kiskorúak védelmére vonatkozó fejezeteit.
Az orvosoknak sikerült elállítaniuk a vérzést Robert Fico szlovák miniszterelnök hasüregében, azonban gondot okozhat a kormányfő által szedett vérhígító gyógyszer – közölte a pozsonyi Pravda hírportál.
Büszke tettére Juraj Cintula, az a férfi, aki szerdán délután Nyitrabányán, a kihelyezett kormányülés után öt lövést adott le közelről Robert Fico szlovák miniszterelnökre.
Hszi Csin-ping kínai és Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtöki pekingi találkozóján a világ stabilitásának tényezőjeként méltatta a két ország közötti kapcsolatot.
Az Egyesült Államok komoly figyelmet összpontosít arra, hogy az ukrán elnök által a héten kért további Patriot rakétarendszereket és egyéb légvédelmi eszközöket előteremtse – közölte az amerikai külügyminisztérium.
Hibáztak Robert Fico szlovák miniszterelnök testőrei a kormányfő ellen szerdán elkövetett merénylet kapcsán – jelentette ki Hamran István volt szlovákiai rendőrfőkapitány.
Az izraeli hadsereg felszólította az ENSZ-t, hogy vizsgálja ki, hogy fegyveresek tartózkodnak-e az ENSZ egyik dél-gázai létesítményében, miután nyilvánosságra hoztak egy videót, amelyen fegyveresek láthatóak a létesítményben.
Elindult csütörtök reggel a 11. Boldogasszony zarándokvonat Budapestről a csíksomlyói pünkösdi búcsúra.
Az ukrán erőknek az elmúlt nap folyamán sikerült stabilizálniuk a helyzetet Harkiv területen az orosz áttörési kísérletek közepette – közölte Volodimir Zelenszkij elnök szerda esti beszédében.
szóljon hozzá!