Az amerikai lakosság több mint fele megkapta legalább az egyik oltást

Az amerikai lakosság több mint fele megkapta legalább az egyik oltást

Joe Biden elnök szerint az Egyesült Államok nemzeti ünnepéig, a július 4-i függetlenség napjáig a felnőtt lakosság 70 százalékának legalább egy adag vakcinát beadnak

Fotó: Joe Biden/Facebook

Az Egyesült Államok teljes lakosságának több mint fele megkapta a koronavírus elleni oltásnak legalább az egyik adagját – derült ki az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) pénteken közzétett adataiból.

MTI

2021. május 29., 11:202021. május 29., 11:20

2021. május 29., 11:302021. május 29., 11:30

A CDC legfrissebb jelentése szerint az amerikai lakosság 50,1 százaléka kapott legalább egy Covid-19 elleni oltást, és 40,2 százaléka a védettséghez szükséges összes vakcinát megkapta. Az Egyesült Államokban a Pfizer amerikai és a BioNTech német gyógyszeripari vállalatok által közösen kifejlesztett, valamint a Moderna amerikai biotechnológiai vállalat által forgalomba hozott oltások második adagjának beadása, illetve a Johnson and Johnson amerikai cég egydózisú vakcinájának beadása után két héttel tekintik az embereket „teljesen beoltottnak.”

Egy héten belül már a második mérföldkőhöz érkezett ezzel az Egyesült Államok, ugyanis kedden a Fehér Ház arról számolt be, hogy az országban élő felnőttek 50 százaléka megkapta a koronavírus elleni védettséghez szükséges összes oltást.

Joe Biden elnök május elején jelentette be legújabb, a koronavírus elleni védekezéssel kapcsolatos célját, amely szerint július 4-éig 160 millió felnőtt amerikai a koronavírus elleni védettséghez szükséges minden oltását megkapja.

Biden akkor azt is elmondta, hogy az Egyesült Államok nemzeti ünnepéig, a július 4-i függetlenség napjáig a felnőtt lakosság 70 százalékának legalább egy adag vakcinát beadnak. „Természetesen az amerikaiak július 4-e után is kaphatnak oltást, de senki ne várjon! Próbáljuk meg elérni ezt a 70 százalékos határt e nap előtt, legalább egy oltással!” – mondta az elnök. „Két hónap múlva ünnepeljük nemzetünk függetlenségét, és egyben függetlenségünket a vírustól is!” – tette hozzá.

Szakemberek szerint a mostani adatokból arra lehet következtetni, hogy egyre több fiatal is felveszi az oltást Amerikában. Az Egyesült Államokban a 12 éves vagy annál idősebb gyermekeket is oltják már a Pfizer-BioNTech vakcinájával. Kedden a Moderna is bejelentette, hogy oltása hatékonynak és biztonságosnak bizonyult a 12 és 17 év közötti fiatalok körében, és elindítják az engedélyeztetési folyamatot. Ugyanakkor egy csütörtöki felmérés szerint figyelmeztető jelek jelentek meg az országban azzal kapcsolatban, hogy egyre több az úgynevezett „tétovázó” állampolgár, aki még nem döntötte el, hogy beoltatja-e magát. Az adatok szerint a múlt hónaphoz képest májusban öt százalékkal csökkent az Egyesült Államokban azok száma, akik minél hamarabb szeretnék megkapni a Covid-19 elleni vakcinát.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. július 03., szerda

Fehér Ház: Biden azért szerepelt le az elnökjelölti vitán, mert rossz estéje volt

A Fehér Ház értékelése szerint Joe Bidennek „rossz estéje volt” múlt héten csütörtökön, amikor az idei elnökválasztási kampány első elnökjelölti televíziós vitáját tartották – ezzel reagált Karine Jean-Pierre elnöki szóvivő a történtekre.

Fehér Ház: Biden azért szerepelt le az elnökjelölti vitán, mert rossz estéje volt
2024. július 03., szerda

Ismét több mint kétmilliárd dolláros katonai segélycsomaggal támogatja Kijevet az Egyesült Államok

Az Egyesült Államok több mint 2,3 milliárd dollár értékű katonai támogatási csomagot állított össze Ukrajna számára – közölte Lloyd Austin védelmi miniszter kedden, amikor a Pentagonban találkozott Rusztem Umerov ukrán védelmi miniszterrel.

Ismét több mint kétmilliárd dolláros katonai segélycsomaggal támogatja Kijevet az Egyesült Államok
2024. július 03., szerda

Elnöki hivatal: elutasítja Zelenszkij Orbán tűzszünetre vonatkozó javaslatát

Elutasította Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Orbán Viktor magyar miniszterelnök azon javaslatát, hogy Ukrajna minél hamarabb kössön határidőhöz kötött tűzszünetet Oroszországgal – közölte a kijevi elnöki hivatal.

Elnöki hivatal: elutasítja Zelenszkij Orbán tűzszünetre vonatkozó javaslatát
2024. július 02., kedd

A Kreml is megszólalt Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij találkozója kapcsán

A Kreml nem vár semmit Orbán Viktor magyar miniszterelnök kijevi látogatásától, de nem is dolga azt kommentálni – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő kedden újságíróknak.

A Kreml is megszólalt Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij találkozója kapcsán
2024. július 02., kedd

Halálos áldozata is van a Herszon elleni újabb támadásnak, sok a sebesült az ukrán források szerint

Az orosz erők heves tüzérségi tüzet zúdítottak a dél-ukrajnai Herszon városára kedden déltájban, a támadás következtében életét vesztette egy 54 éves nő, és tíz ember megsebesült – közölte Olekszandr Prokugyin, a megye kormányzója a Telegramon.

Halálos áldozata is van a Herszon elleni újabb támadásnak, sok a sebesült az ukrán források szerint
2024. július 02., kedd

Orbán tűzszünet megfontolására kérte Zelenszkijt, aki ukrán iskolát kért a magyar kormányfőtől

Határidőhöz kötött, a béketárgyalások felgyorsítására lehetőséget adó tűzszünet megfontolását kérte Orbán Viktor miniszterelnök keddi kijevi látogatásán Volodimir Zelenszkijtől. Az ukrán elnök bejelentése szerint kidolgoznak egy kétoldalú megállapodást.

Orbán tűzszünet megfontolására kérte Zelenszkijt, aki ukrán iskolát kért a magyar kormányfőtől
2024. július 02., kedd

Az F-16-os vadászgépek állomásoztatására alkalmas ukrán repülőtereket támadják az oroszok

Moszkva keddi állítása szerint öt ukrán Szu-27-es vadászrepülőgépet megsemmisített és két másikat megrongált egy orosz Iszkander-M rakéta a poltavai Mirhorod repülőtéren.

Az F-16-os vadászgépek állomásoztatására alkalmas ukrán repülőtereket támadják az oroszok
2024. július 02., kedd

Elítélte Biden a legfelsőbb bíróság Trumpnak kedvező döntését, amellyel gyakorlatilag korlátlan hatalmat biztosít az elnöknek

Joe Biden elnök hétfőn elítélte a legfelsőbb bíróság döntését, amely kimondta, hogy az elnököknek abszolút mentelmi joguk van a büntetőeljárás alól a hivatalos minősőgükben végrehajtott tetteik kapcsán.

Elítélte Biden a legfelsőbb bíróság Trumpnak kedvező döntését, amellyel gyakorlatilag korlátlan hatalmat biztosít az elnöknek
2024. július 02., kedd

Netanjahu szerint közel a Hamász gázai haderejének felszámolása

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök hétfőn kijelentette, hogy az ország hadserege „a Hamász gázai hadseregének felszámolásához” vezető szakasz végéhez közeledik.

Netanjahu szerint közel a Hamász gázai haderejének felszámolása
2024. július 02., kedd

FRISSÍTVE - Kijevbe érkezett és Zelenszkijjel találkozik Orbán Viktor

Orbán Viktor magyar miniszterelnök kedden meglepetésszerű látogatást tesz Kijevben – közölte három forrásra hivatkozva a Guardian.

FRISSÍTVE - Kijevbe érkezett és Zelenszkijjel találkozik Orbán Viktor