Donald Tusk kormánya nem ismeri el az alkotmánybíróságot, és a testület átalakítását tervezi
Fotó: Facebook/Donald Tusk
Államcsíny elkövetésének gyanújával ügyészségi eljárást kezdeményezett a lengyel alkotmánybíróság elnöke Donald Tusk kormányfő és más vezető lengyel politikusok, bírák és ügyészek ellen – erről maga Bogdan Swieczkowski tájékoztatott szerdai sajtóértekezletén.
2025. február 06., 10:312025. február 06., 10:31
Az elnök elmondta, hogy már január végén aláírta a 60 oldalt számláló bejelentést, melyben bűncselekmény elkövetésével gyanúsította meg Donald Tuskot, kormányának minisztereit, Szymon Holownia szejm- és Malgorzata Kidawa-Blonska szenátusi elnököt, a kormánykoalíció alsó- és felsőházi képviselőit, valamint egyes bírákat és ügyészeket is.
A felsorolt személyeknek felrótt bűncselekmény Swieczkowski szerint abban áll, hogy
az alkotmánybíróság és más alkotmányos szervek, ezen belül az országos igazságügyi tanács (KRS) és a legfelsőbb bíróság működésének megszüntetése.
„Államcsíny bűntettének elkövetéséről beszélünk” – húzta alá Swieczkowski.
– tette hozzá. Közölte, az ügy súlya miatt, valamint azért, hogy ebben Donald Tusk kormányfő és Adam Bodnar igazságügyi miniszter, főügyész is érintett, azt kérvényezte, hogy az ügyészségi eljárást Michal Ostrowski, a főügyész egyik helyettese folytassa. Ostrowski kedden meg is hallgatta Swieczkowskit, és szerda reggel értesítette őt az ügyészségi eljárás elindításáról – közölte az alkotmánybíróság elnöke.
Michal Ostrowski egyike azon főügyészhelyetteseknek, akiket az előző kormány idején neveztek ki. Az ügyészség vezetése fegyelmi eljárást indított ellene, mert Andrzej Duda elnökhöz és az ellenzéki politikusokhoz hasonlóan kétségbe vonta a kormányváltás után az intézményben végrehajtott személyi változtatások törvényességét.
Bogdan Swieczkowski alkotmánybírósági elnököt decemberben nevezte ki Andrzej Duda elnök, miután lejárt a taláros testület előző elnökének hivatali ideje. Swieczkowski 2022 óta tagja az alkotmánybíróságnak. Korábban az államügyész tisztségét töltötte be (2016-2022), és irányította a lengyel nemzetbiztonsági ügynökséget (ABW) is (2006-2007).
Swieczkowski közlésére reagálva Donald Tusk egy rövidfilmet tett közzé az X-en, amelyen asztaliteniszt játszik. Közben a kamera mögött álló személy azt kérdezi: „azt mondják, államcsínyt követtetek el?”. „Hagyjál békén, most komoly ügyek zajlanak itt, később foglalkozunk vele” – vetette oda Tusk.
Utalva arra, hogy a film végén Tusk nevető arca jelenik meg, Kaczynski megjegyezte: az ügy „egyáltalán nem nevetséges”, és remélhetőleg „eljön az ideje, hogy az urak abbahagyják a nevetést”.
Swieczkowski lépését a PiS elnöke „rendkívüli súlyúnak” nevezte. A bejelentés „megfelelő reagálás az országban fennálló helyzetre” – fogalmazott. Lengyelországban „erőszakosan vették át” az állami intézményeket, köztük a közszolgálati televíziót, az ügyészséget – fejtette ki, majd hozzátette: „olyan helyzettel van dolgunk, hogy a jog igazából nem érvényesül”.
Kétnapos nagyszabású hajtóvadászat ért véget az 57 éves Vance Boelter letartóztatásával, aki a hatóságok szerint rendőrnek kiadva magát megölte a minnesotai állami képviselőház korábbi elnökét és férjét – közölte hétfőn Tim Walz kormányzó.
Nagyobb nyomást kell gyakorolni Oroszországra az ukrajnai tűzszünet érdekében – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke vasárnap, és sürgette a G7-országokat, hogy a cél elérése érdekében fokozzák a szankciókat.
Megtalálták az Air India Ahmedabadban szerencsétlenül járt 171-es járatának második fekete dobozát is, a pilóták és a légiforgalmi irányítók közötti kommunikációt rögzítő készüléket.
Hétfőre virradóra is folytatódtak a katonai műveletek Izrael és Irán között: három ember halt meg az Irán által indított legutóbbi csapásokban – közölte az izraeli nemzeti mentőszolgálat, a Magen David Adom (MDA).
Tömeges járattörlést jelentettek be mind az izraeli, mind a külföldi légitársaságok vasárnap a Tel-Aviv melletti Ben Gurion nemzetközi repülőtér és az izraeli légtér lezárása miatt.
Kaja Kallas Európai Uniós főképviselő kijelentette, Iránnak soha nem szabad megengedni, hogy nukleáris fegyverhez jusson.
Portland-ben több rendőr megsérült, amikor a szövetségi bevándorlási hatóság ellen tiltakozók megtámadták a szervezet helyi létesítményét szombaton, míg Salt Lake City-ben lövöldözés volt a kitoloncolások elleni tüntetésen.
Tízen meghaltak, kétszázan megsebesültek, és mintegy húsz embert keresnek a romok között az éjjeli iráni rakétatámadások után Izraelben – jelentette a helyi mentőszolgálat vasárnap reggel.
Telefonon beszélt egymással szombaton Vlagyimir Putyin orosz államfő és Donald Trump amerikai elnök – tudatta Jurij Usakov orosz elnöki tanácsadó a RIA Novosztyi orosz hírügynökséggel.
Izrael tartalékosokat mozgósít a libanoni és a szíriai határ védelmére – idézte az izraeli hadsereg (IDF) szombati jelentését az MTI.
szóljon hozzá!