Izrael: „Teherán égni fog”, tartalékosokat mozgósítanak a határok védelmére

•  Fotó: Israel Defence Forces/Facebook

Fotó: Israel Defence Forces/Facebook

Izrael tartalékosokat mozgósít a libanoni és a szíriai határ védelmére – idézte az izraeli hadsereg (IDF) szombati jelentését az MTI. Izrael szerint „Teherán égni fog”.

Krónika

2025. június 14., 14:122025. június 14., 14:12

„Az iráni diktátor túszként tartja fogva a népét, és olyan helyzetet teremt, amelyben ők, elsősorban a Teheránban élők súlyos árat fizetnek majd az izraelieket ért bántódás miatt” – szögezte le Jiszráel Kac az Irán legfelsőbb vallási és politikai vezetőjére, Ali Hamenei ajatollahra utalva.

Mindeközben az izraeli katonai rádió bejelentette, hogy

újabb légicsapást hajtottak végre iráni területen, ezúttal az északnyugat-iráni Tabriznál – írta az MTI.

A Mehr iráni hírügynökség megerősítette a bejelentést, hozzátéve, hogy a légicsapás a város környékén lévő olajfinomítót érhette, ahonnan helyszíni beszámolók szerint sűrű füst száll fel.

A finomító üzemeltetője ugyanakkor közleményben tudatta, hogy a létesítményt nem érte találat, és a termelés zavartalanul folyik. Iráni híroldalak az ország nyugati részén lévő Aszadábád környékéről is izraeli légitámadásról számoltak be,

a közlések szerint a légicsapás egy aszadábádi rakétaüzemet ért, és két halottról is tudni. Az iráni állami televízió azt közölte, hogy Tabriz mellett aktiválták a légvédelmi rendszert Horramábád, Kermánsáh városok környékén is.

Teherán mindeközben az iráni állami médiában figyelmeztetést intézett az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország felé, hogy a térségben működtetett támaszpontjaik és az ott állomásozó hajóik is az iráni erők célpontjaivá válhatnak, amennyiben akadályt gördítenek Irán Izrael elleni műveletei elé.

Az IDF jelentése szerint tartalékosokkal feltöltött hadosztályokat vezényelnek a határokhoz, valamint az északi közösségekbe. Számos zászlóaljat és néhány helyi védelmi egységet már mozgósítottak.

Szombat hajnalban iráni drónok rajai támadták Izrael északi részét, nem sokkal azután, hogy más drónok Arava régiót, a Holt-tengertől délre eső részeket támadták.

A hadsereg közlése szerint a drónokat lelőtték, sebesültekről nem érkezett jelentés. Az izraeli légierő gépei Teheránban, Irán fővárosában hajtottak végre légicsapásokat az éjszaka, többek között a légvédelmi rakétarendszerek infrastruktúráját támadták.

Az Izrael elleni iráni támadásokban megsérült a tel-avivi horvát konzul és felesége – közölte Gordan Grlic Radman horvát külügyminiszter az X-en.

„Az épület, ahol laknak, megrongálódott. Személyesen beszéltem velük, szerencsére a sérüléseik könnyebbek és nem életveszélyesek” – írta a tárcavezető, aki egyben határozottan elítélte a civilek és diplomáciai létesítmények elleni támadásokat, és azonnali deeszkalációra és önmérsékletre szólított fel.

korábban írtuk

Irán péntek este két hullámban ballisztikus rakétákkal támadta Izraelt
Irán péntek este két hullámban ballisztikus rakétákkal támadta Izraelt

Irán péntek este két hullámban ballisztikus rakétákkal támadta Izraelt- jelentette a helyi média.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 20., vasárnap

Kreml: Putyin hajlandó tárgyalni a békéről, de Moszkva továbbra is el akarja érni céljait Ukrajnában

Vlagyimir Putyin orosz elnök hajlandó elmozdulni egy békés megoldás felé Ukrajna ügyében, de Moszkva számára továbbra is az a prioritás, hogy elérje céljait – mondta Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője az állami televíziónak adott interjúban.

Kreml: Putyin hajlandó tárgyalni a békéről, de Moszkva továbbra is el akarja érni céljait Ukrajnában
2025. július 20., vasárnap

Trump: mindhárom iráni atomlétesítmény teljesen megsemmisült, és ha újakat épít, azokat is megsemmisítjük

Donald Trump amerikai elnök szombaton a Washington és Teherán közötti növekvő feszültségek közepette arra figyelmeztetett, hogy Irán minden új nukleáris létesítményét teljesen megsemmisítik.

Trump: mindhárom iráni atomlétesítmény teljesen megsemmisült, és ha újakat épít, azokat is megsemmisítjük
2025. július 20., vasárnap

Román külügyminiszter: Ukrajna ellenállásának segítéséről át kell térnünk arra, hogy segítünk neki megnyerni a háborút

Romániának át kell térnie Ukrajna ellenállásának segítéséről arra, hogy segítsen Ukrajnának megnyerni a háborút – jelentette ki Oana Țoiu külügyminiszter szombaton.

Román külügyminiszter: Ukrajna ellenállásának segítéséről át kell térnünk arra, hogy segítünk neki megnyerni a háborút
2025. július 20., vasárnap

Trump pert indított egy lap ellen az Epstein-ügyben, húszmilliárd dolláros kártérítést követel

Donald Trump elnök rágalmazási pert indított a Wall Street Journal kiadója és azok ellen a riporterek ellen, akik cikket írtak egy levélgyűjteményről, amelyet Jeffrey Epsteinnek ajándékoztak az 50. születésnapjára 2003-ban.

Trump pert indított egy lap ellen az Epstein-ügyben, húszmilliárd dolláros kártérítést követel
2025. július 20., vasárnap

Tűz ütött ki Moszkva mellett egy ukrán dróntámadás után, ukrán szabotőrök az orosz vasutat támadták

Tűz ütött ki a Moszkvai területen vasárnapra virradóra, miután Ukrajna újabb dróntámadást indított az orosz főváros ellen – jelentették helyi Telegram-csatornák.

Tűz ütött ki Moszkva mellett egy ukrán dróntámadás után, ukrán szabotőrök az orosz vasutat támadták
2025. július 19., szombat

Zelenszkij tűzszünetet szorgalmaz, újabb tárgyalási fordulót javasolt Moszkvának

Újabb tárgyalási fordulót javasolt Moszkvának a jövő hétre Ukrajna – jelentette be szombaton Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Zelenszkij tűzszünetet szorgalmaz, újabb tárgyalási fordulót javasolt Moszkvának
2025. július 19., szombat

Több tucatnyian meghaltak, miután felborult egy turistahajó Vietnamban

Legkevesebb 34 ember meghalt és tíznél többen eltűntek szombaton, amikor hajótörést szenvedett egy turistákat szállító hajó a vietnami Ha Long-öbölben, Hanoitól mintegy 200 kilométerre északra – jelentette a vietnami állami média.

Több tucatnyian meghaltak, miután felborult egy turistahajó Vietnamban
2025. július 19., szombat

Kilőttek egy gyilkos medvét Japánban, és kiderült, hogy négy évvel korábban is ölt már embert

Egy négy évvel ezelőtti emberölést is rábizonyítottak Japánban egy agresszív barnamedvére, amelyet a múlt héten lőttek ki Hokkaidó tartomány déli részén, miután halálra marcangolt egy férfit.

Kilőttek egy gyilkos medvét Japánban, és kiderült, hogy négy évvel korábban is ölt már embert
2025. július 19., szombat

Lőszereket gyártó német–román cég létrehozását tervezik Erdélyben

Előrehaladott tárgyalások folynak a német Rheinmetall és a medgyesi Romarm fegyvergyár között egy lőszerekkel kapcsolatos román–német vállalat létrehozásáról – jelentette be Nicușor Dan román államfő pénteken Berlinben.

Lőszereket gyártó német–román cég létrehozását tervezik Erdélyben
2025. július 19., szombat

Tömegbe hajtott egy autó Los Angelesben, többen súlyosan megsérültek

Tömegbe hajtott egy autó szombat hajnalban Los Angeles East Hollywood városnegyedében, több mint húsz ember megsérült, köztük négyen-öten „minimum válságos állapotban” vannak.

Tömegbe hajtott egy autó Los Angelesben, többen súlyosan megsérültek