A CIA ál- és magáncégek gépeit használta a fogolyjáratokhoz

Magáncégek, illetve csak papíron létező álvállalatok repülőgépeit használta több száz esetben az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) terrorizmussal gyanúsított őrizetesek titkos szállítására európai, köztük kelet-európai repülőterek érintésével, kikerülendő a repülések jellegének kötelező bejelentését – áll az Amnesty International jelentésében, amelyet ma hoznak nyilvánosságra Londonban.

Gazda Árpád

2006. április 05., 00:002006. április 05., 00:00

A világ legnagyobb emberi jogi szervezetének 41 oldalas, saját megfigyeléseken és tanúvallomásokon alapuló összefoglalója azt írja: az AI-nak csaknem ezer olyan, 2001–2005 között lebonyolított járatról van tudomása, amelyek közvetlenül a CIA fogolyszállító programjához köthetők, és amelyek zöme érintette az európai légteret. Ezeket a gépeket a CIA-nak dolgozó frontcégektől „bérelte” maga az ügynökség, és folyamatosan használta.
Az Amnesty International a jelentés szerint mintegy hatszáz további olyan repülésről őriz feljegyzéseket, amelyeket ideiglenes CIA-használatban lévő repülőkkel hajtottak végre. Az emberi jogi szervezetnek emellett jóval több mint ezer olyan járatról is tudomása van, amelyet a CIA-hoz köthető külső cégek repülőgépei bonyolítottak le, bár a jelentés szerint ezekről nem tudni közvetlenül, hogy valóban kapcsolatuk lett volna bármely ismertté vált fogolyjárattal.
A jelentés szerint a repülőgépek és a vállalatok, amelyektől azokat „bérelték”, folyamatosan „tűnnek el a radarernyőről”, amint túl feltűnővé válik kapcsolatuk a titkos fogolyszállítással. Az Amnesty International mindazonáltal öszszeállított egy listát azokról a hivatalosan magánvállalati tulajdonban lévő gépekről, amelyek valószínűsíthetően „valamilyen szinten” kapcsolatba kerültek a titkos fogolyszállítással. Ezek között szerepel egy Gulfstream V. típusú üzleti repülőgép, amely három különböző bejegyzési számmal tűnt fel, és amely az AI megfigyelései szerint a legtöbb ismertté vált fogolyszállító járatot bonyolította le, 2001–2005 között összesen 590 ilyen repülést hajtva végre. A gép gyakran látogatott kelet-európai repülőtereket: tizenegyszer látták például Prágában és kétszer Varsóban. Hírösszefoglaló
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. április 18., péntek

Donald Trumpot követve szakít a gender-nyelvhasználattal a NATO

A NATO adminisztratív területein a Politico című brüsszeli lap információi szerint megkezdődött az eddigi „gender-inkluzív” nyelvhasználat helyett a hagyományos megszólítások, terminológiák visszaállítása.

Donald Trumpot követve szakít a gender-nyelvhasználattal a NATO
2025. április 18., péntek

Ferenc pápa nagypénteken: az egoizmusnak nagyobb a súlya, mint a keresztnek

Jézus keresztútjával a mai világban is naponta szembetalálkozunk Ferenc pápa meditációi szerint, amelyek szövegét a római Colosseumnál felelevenedő stációkon olvassák fel péntek este.

Ferenc pápa nagypénteken: az egoizmusnak nagyobb a súlya, mint a keresztnek
2025. április 18., péntek

„Oké, ennyi volt?!” Trump megunhatja az elhúzódó ukrajnai béketárgyalásokat – Reagált az elnök is

Ha nem jön létre béke az orosz-ukrán háborúban, „akkor azt hiszem, az elnök (Donald Trump) valószínűleg eljut egy olyan pontra, amikor azt mondja: oké, ennyi volt” – közölte Marco Rubio amerikai külügyminiszter.

„Oké, ennyi volt?!” Trump megunhatja az elhúzódó ukrajnai béketárgyalásokat – Reagált az elnök is
2025. április 18., péntek

Trump az európai bevándorláspolitikát bírálta, miután Melonival egyeztetett

Donald Trump amerikai elnök „okos” hozzáállást sürgetett Európában a bevándorláshoz csütörtökön Washingtonban a Georgia Meloni olasz miniszterelnökkel folytatott megbeszélése után tartott sajtóeseményen.

Trump az európai bevándorláspolitikát bírálta, miután Melonival egyeztetett
2025. április 18., péntek

Elutasította a Hamász terrorszervezet az izraeli fegyverszüneti javaslatot

A Hamász egy magas rangú Hamász-tisztségviselő szerint elutasította a hét elején benyújtott izraeli tűzszüneti javaslatot, és helyette egy „átfogó” javaslatot kért a háború befejezésére.

Elutasította a Hamász terrorszervezet az izraeli fegyverszüneti javaslatot
2025. április 18., péntek

Trump: közelebb vagyunk az ukrajnai fegyverszüneti megállapodáshoz, Washington Moszkvával és az európaiakkal is egyeztetett

Az Egyesült Államok és Ukrajna a jövő héten megkötheti az ásványkincsek kitermeléséről szóló megállapodást – közölte Donald Trump amerikai elnök csütörtökön.

Trump: közelebb vagyunk az ukrajnai fegyverszüneti megállapodáshoz, Washington Moszkvával és az európaiakkal is egyeztetett
2025. április 18., péntek

Ketten meghaltak, amikor egy ámokfutó lövöldözni kezdett egy floridai egyetemen

Egy fiatal férfi csütörtökön két embert megölt, négy másikat pedig megsebesített a Floridai Állami Egyetemen, mielőtt a rendőrök lelőtték és kórházba szállították – közölték a hatóságok.

Ketten meghaltak, amikor egy ámokfutó lövöldözni kezdett egy floridai egyetemen
2025. április 17., csütörtök

Megérkeztek Rómába a harangok, Ferenc pápa üzent a híveknek

Az egyházat és az emberiséget térfélválasztásra szólított fel a félelemmel és igazságtalansággal teli világban Ferenc pápa nagycsütörtöki homíliájában, amelyet a Szent Péter-bazilikában bemutatott krizmaszentelő misén olvastak fel.

Megérkeztek Rómába a harangok, Ferenc pápa üzent a híveknek
2025. április 17., csütörtök

Kijev: az orosz hadsereg rakétákat és drónokat vetett be, többen meghaltak, sokan megsebesültek

Tömeges dróncsapás érte Dnyiprót, a délkelet-ukrajnai Dnyipropetrovszki terület székhelyét, miközben az északkelet-ukrajnai Harkiv térségét kombinált támadás sújtotta, a dél-ukrajnai Herszon megyét pedig az orosz tüzérség lőtte csütörtökre virradóra.

Kijev: az orosz hadsereg rakétákat és drónokat vetett be, többen meghaltak, sokan megsebesültek
2025. április 17., csütörtök

Izrael a háború után sem vonul ki a frissen kialakított gázai biztonsági zónákból

Izrael védelmi minisztere kijelentette, hogy az izraeli csapatok a háború befejezése után is a Gázai övezet jelentős területeinek elfoglalásával létrehozott úgynevezett biztonsági zónákban maradnak.

Izrael a háború után sem vonul ki a frissen kialakított gázai biztonsági zónákból