A teremtett világ és a családok védelméről is beszélgetett Áder János Ferenc pápával

•  Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

A klímaváltozás, a teremtett világ és a magyar családok védelme is szóba került Áder János köztársasági elnök és Ferenc pápa múlt vasárnapi találkozóján.

MTI

2021. szeptember 19., 17:002021. szeptember 19., 17:00

A köztársasági elnök a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában a Szépművészeti Múzeum Román Csarnokában zajlott beszélgetésről elmondta, ez volt az ötödik alkalom, hogy találkozott a szentatyával, és a harmadik olyan találkozó, ahol hosszabb tárgyalást tudtak folytatni. Felidézte:

2013-ban találkoztak először, és már akkor is a teremtett világ védelméről beszélgettek, amikor ez a téma „még nem volt divatos”.

Akkor Ferenc pápa azt mondta, hogy egy pápai enciklikát készül kiadni a témában, ami két évvel később megjelent, magyarul is elérhető – közölte Áder János.

A köztársasági elnök elmondása szerint tájékoztatta a szentatyát arról, hogy Magyarország milyen eredményeket ért el és milyen vállalásokat tett a környezetvédelem területén. Áder János – példákat hozva fel a területről – elmondta, hogy a Magyarországról kilépő folyók tisztább állapotban hagyják el az ország területét, mint ahogy beléptek hozzánk, és hogy az elmúlt száz évben a magyarországi erdőterületek kétszeresésükre nőttek.

korábban írtuk

Az őszödi beszédről, a pápalátogatásról és az oltás fontosságáról is beszélt Orbán Viktor pénteki rádiós interjújában
Az őszödi beszédről, a pápalátogatásról és az oltás fontosságáról is beszélt Orbán Viktor pénteki rádiós interjújában

Az őszödi beszéd kapcsán nemcsak arról van szó, hogy véresre verték az embereket, becsapták őket, és az emberek ellenében kormányoztak, hanem gazdasági lépések is voltak – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió műsorában.

Áder János arról is tájékoztatta Ferenc pápát, hogy Magyarország – elsőként az Európai Unióban – törvénybe foglalta, hogy 2050-re klímasemleges lesz, 2030-ra pedig a magyarországi áramterelés 90 százaléka szén-dioxid-mentes lesz.

 A köztársasági elnök beszámolója szerint a családok védelmében tett intézkedésekről is adott rövid összefoglalót Ferenc pápának.

Rámutatott, hogy Magyarországon 2010-ben demográfiai mélypont volt érzékelhető. A köztársasági elnök három példát hozott fel a családok védelmében tett intézkedések közül: a gyermekek után járó adókedvezményt, a fiatal házasok otthonteremtési támogatását, valamint nagycsaládosoknak adott különböző kedvezményeket.

Áder János szerint ezen intézkedések hatására látható elmozdulás a 2010-es demográfiai helyzethez képest, hiszen nőtt a házasságkötések száma, több gyermek született, és csökkent a terhességmegszakítások száma.

Idézet
Tennivaló még van, a cél még messze van”

– tette hozzá. 

korábban írtuk

Megérintette Ferenc pápát a magyarok ökumenikus szellemisége, családvédelme és környezettudatossága
Megérintette Ferenc pápát a magyarok ökumenikus szellemisége, családvédelme és környezettudatossága

A magyarok „számos értékéről” beszélt Ferenc pápa a Szlovákiából a Vatikánba tartó repülőúton az őt kísérő újságírókkal folytatott kötetlen beszélgetésen, melyen beszámolt a budapesti találkozókról, és hangsúlyozta az oltakozás fontosságát.

Az államfő a szentatyával folytatott beszélgetésben kitért arra is, hogy a családok védelmében az egyházi intézmények jelentős szerepet vállalnak, jelenlétük az egészségügyi, szociális ellátásban vagy az oktatásban megkerülhetetlen.

Arra a kérdésre, miért vállalta a nyilvános tanúságtételt, Áder János azt mondta, erre Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek kérte fel.

„Nem nagyon láttam más esélyt, mint hogy elfogadjam ezt a felkérést” – fogalmazott, hozzátéve: tudatában volt annak, hogy élete egyik legnehezebb beszéde, elmélkedése lesz.

A Ferenc pápának átnyújtott személyes ajándékokról az államfő elmondta, egy 1958-as évjáratú Tokaji Aszút, egy Wisinger Móric ötvösművész által készített díszes keresztet, valamint a 20. századi magyar hősöket bemutató, most megjelent angol nyelvű kötetet adott ajándékként a szentatyának.

korábban írtuk

Ferenc pápa: veletek és értetek mondom, Isten, áldd meg a magyart!
Ferenc pápa: veletek és értetek mondom, Isten, áldd meg a magyart!

Ferenc pápa azt kívánta a budapesti Hősök terén elmondott Úrangyala imádságban (Angelus), hogy legyen a kereszt a híd a múlt és a jövő között.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 11., péntek

Orosz dróntámadásban megsérült két, ukrán oldalon harcoló román zsoldos

Megsebesült a román zsoldosokból álló, ukrán oldalon harcoló Getica harccsoport két katonája a frontvonalban egy orosz dróntámadásban.

Orosz dróntámadásban megsérült két, ukrán oldalon harcoló román zsoldos
2025. július 11., péntek

Orbán Viktor a Kárpátalján történtekről: agyonvertek egy magyar állampolgárt, és ezt ki kell vizsgálnunk

Az a magyar–ukrán kettős állampolgár, akit Ukrajnában a napokban kényszersorozás közben agyonvertek, egy közülünk, ezt komolyan kell venni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.

Orbán Viktor a Kárpátalján történtekről: agyonvertek egy magyar állampolgárt, és ezt ki kell vizsgálnunk
2025. július 11., péntek

Elhúzódó tűzszüneti tárgyalások közepette haltak meg újabb civilek Gázában

Izraeli légicsapás ért palesztinokat egy gázai egészségügyi központ közelében csütörtökön, tíz gyermek és hat felnőtt meghalt – közölték a helyi egészségügyi hatóságok, miközben a tűzszüneti tárgyalások elhúzódnak, és nem várható azonnali megállapodás.

Elhúzódó tűzszüneti tárgyalások közepette haltak meg újabb civilek Gázában
2025. július 11., péntek

Román külügy: Románia úgy védi a hazai gazdák érdekeit, hogy közben Ukrajnát is támogatja

A romániai mezőgazdasági termelők támogatása együtt jár az Ukrajnának nyújtott támogatással – közölte a román külügyminisztérium az ukrajnai mezőgazdasági termékek európai uniós importja kapcsán.

Román külügy: Románia úgy védi a hazai gazdák érdekeit, hogy közben Ukrajnát is támogatja
2025. július 11., péntek

Trump: Amerika a NATO-n keresztül küld fegyvereket Ukrajnának

Donald Trump elnök csütörtökön az NBC-nek azt mondta, hogy megállapodást kötött a NATO-val arról, hogy az Egyesült Államok a szövetségen keresztül fegyvereket küld Ukrajnának, és hogy a NATO „száz százalékban” fizetni fogja ezeket a fegyvereket.

Trump: Amerika a NATO-n keresztül küld fegyvereket Ukrajnának
2025. július 11., péntek

Cáfolják az ukránok, hogy bántalmazás okozta a kárpátaljai magyar katona halálát

Nem bántalmazástól bekövetkezett tüdőembólia okozta az ukrán hadseregben szolgált Sebestyén József kárpátaljai magyar férfi halálát – közölte az ukrán szárazföldi erők parancsnoksága csütörtökön a hivatalos Facebook-oldalán.

Cáfolják az ukránok, hogy bántalmazás okozta a kárpátaljai magyar katona halálát
2025. július 10., csütörtök

A jogalkotás elindítását kérték az RMDSZ EP-képviselői Brüsszeltől az SZNT régiós kezdeményezése alapján

Az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosának őshonos kisebbségek ügyében tapasztalható tétlenségét bírálta, illetve a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés kapcsán a jogalkotás megindítását sürgette Vincze Loránt.

A jogalkotás elindítását kérték az RMDSZ EP-képviselői Brüsszeltől az SZNT régiós kezdeményezése alapján
2025. július 10., csütörtök

Amerikai külügyi elemzés bírálja Romániát az elnökválasztás miatt és kiáll Magyarország mellett

Bírálja Romániát az elnökválasztás körüli botrányok miatt egy, az Egyesült Államok külügyminisztériumának honlapján olvasható elemzés, amely ugyanakkor Magyarországhoz empatikusan viszonyul.

Amerikai külügyi elemzés bírálja Romániát az elnökválasztás miatt és kiáll Magyarország mellett
2025. július 10., csütörtök

Elbukott az Ursula von der Leyen elleni bizalmatlansági indítvány, az RMDSZ tartózkodott

Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.

Elbukott az Ursula von der Leyen elleni bizalmatlansági indítvány, az RMDSZ tartózkodott
2025. július 10., csütörtök

Belehalt sérüléseibe egy kényszersorozás közben megvert kárpátaljai magyar férfi

Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.

Belehalt sérüléseibe egy kényszersorozás közben megvert kárpátaljai magyar férfi