A Moldovai Köztársaságba látogatott Klaus Iohannis államfő

A Moldovai Köztársaságba látogatott Klaus Iohannis államfő

Fotó: moldova.md

Katonai tiszteletadással, valamint kenyérrel és sóval fogadták Klaus Iohannis román államfőt Chişinăuban.

Hírösszefoglaló

2020. december 29., 13:572020. december 29., 13:57

2020. december 29., 14:102020. december 29., 14:10

Iohannis az első magas rangú hivatalos látogató a Moldovai Köztársaságban az új államfő, Maia Sandu december 24-ei beiktatása óta.

A román államfő megérkezésekor elhangzott a két állam himnusza, majd a két elnök katonai díszszemlét tartott.

Az Államelnöki Hivatal tájékoztatása szerint Klaus Iohannis látogatása révén a Moldovai Köztársaság új elnökével szembeni támogatását fejezi ki, egy olyan pillanatban, amely történelmi jelentőségű a szomszédos ország európai irányultsága szempontjából. Az elnöki látogatás egy állásfoglalás a moldovai állampolgárok demokratizálódási erőfeszítései, a jogállamiság visszafordíthatatlan gyakorlatba ültetése, az európai irányultság és a Romániával ápolt különleges viszony megszilárdítása mellett.

A két államfő négyszemközti beszélgetést folytat, majd a hivatalos küldöttségek ülnek tárgyalóasztalhoz. A tervek szerint szó lesz majd Románia Moldovai Köztársaságnak nyújtott támogatásáról a COVID-19 járvány visszaszorítása végett, valamint a szomszédos ország gazdasági és szociális fejlődésének felkarolásáról.

A két államfő közös nyilatkozatot ír alá a kétoldalú stratégiai partnerség megerősítéséről, abból az alkalomból, hogy tíz éve született meg a Moldovai Köztársaság európai integrációját segítő stratégiai partnerséget szentesítő dokumentum.

A Moldovai Köztársaság új elnökének, Maia Sandunak hivatali beiktatása napján közös támogató nyilatkozatot küldött Románia, Csehország, Észtország, Lettország, Litvánia, Lengyelország és Szlovákia elnöke.

„Mi, Románia, a Cseh Köztársaság, Észtország, Lettország, Litvánia, Lengyelország és Szlovákia elnöke gratulálunk Maia Sandunak a Moldovai Köztársaság elnökeként történő beiktatásához. Maia Sandu határozott megbízást kapott a Moldovai Köztársaság polgáraitól, akik változásokra, ambiciózusabb reformtervre, demokráciára és az Európai Unióval ápolt szorosabb kapcsolatokra vágynak” – írták üzenetükben az államfők.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 10., szerda

Jóváhagyta az EU új migrációs és menekültügyi paktumát az Európai Parlament

Az Európai Parlament (EP) szerdán, brüsszeli plenáris ülésén elfogadta az európai uniós migrációs és menekültügyi paktum reformjáról szóló új rendelet valamennyi jogalkotási fejezetét.

Jóváhagyta az EU új migrációs és menekültügyi paktumát az Európai Parlament
2024. április 10., szerda

Harkiv megye kormányzója két település ágyúzásáról, civil áldozatokról számolt be

Az orosz erők a kelet-ukrajnai Harkiv megyében lévő Lipci és Mala Danilivka településeket ágyúzták, valamint két irányított légibombát dobtak Vovcsanszk városra szerda délután.

Harkiv megye kormányzója két település ágyúzásáról, civil áldozatokról számolt be
2024. április 10., szerda

Baska József képzőművész története lesz látható a Felvidékről kitelepítettek emléknapján a Duna tv-csatornán

A Csehszlovákiából kitelepített több ezer magyarnak emléket állító történelmi dokumentumfilmet vetíti április 12-én, a Felvidékről kitelepítettek emléknapján a Duna.

Baska József képzőművész története lesz látható a Felvidékről kitelepítettek emléknapján a Duna tv-csatornán
2024. április 10., szerda

Egy román állampolgár is meghalt, amikor robbanás történt egy olaszországi vízerőműben

Az olasz hatóságok megerősítették, hogy egy román állampolgár is életét vesztette a camugnanói vízerőműben kedd délután történt robbanásban – közölte szerdán a külügyminisztérium.

Egy román állampolgár is meghalt, amikor robbanás történt egy olaszországi vízerőműben
2024. április 10., szerda

Kijev szerint orosz diverzió és provokáció a zaporizzsjai atomerőmű elleni támadás

Orosz diverzió a zaporizzsjai atomerőmű elleni állítólagos dróntámadás, az orosz csapatok távirányítású (FPV) drónokat felhasználva „szimuláltak egy Ukrajnából indított támadást” az oroszok által megszállt létesítmény ellen.

Kijev szerint orosz diverzió és provokáció a zaporizzsjai atomerőmű elleni támadás
2024. április 10., szerda

Washington szerint Netanjahu csak blöfföl Rafah ostromával kapcsolatban – Az izraeli miniszterelnök hajthatatlan

A Biden-kormányzat szerint Benjamin Netanjahu állítása, miszerint kitűzték a Rafahba indítandó szárazföldi offenzíva időpontját, nem több mint olyan hangzatos kijelentést, amelyet nem kis részben az izraeli miniszterelnök gyenge politikai helyzete táplál.

Washington szerint Netanjahu csak blöfföl Rafah ostromával kapcsolatban – Az izraeli miniszterelnök hajthatatlan
2024. április 10., szerda

Terrorizmus finanszírozásával vádol Oroszország nyugati tisztségviselőket, büntetőeljárás indult

Büntetőeljárást indított az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) az Egyesült Államok és más NATO-országok vezető tisztségviselői ellen a terrorizmus finanszírozása címén, orosz parlementi képviselők feljelentése alapján – közölte kedden az orosz hatóság.

Terrorizmus finanszírozásával vádol Oroszország nyugati tisztségviselőket, büntetőeljárás indult
2024. április 09., kedd

A zaporizzsjai atomerőmű kiképzőközpontját találta el egy ukrán drón orosz források szerint

Ukrán drón találta el a zaporizzsjai atomerőmű kiképzőközpontjának tetejét – közölte a két éve orosz ellenőrzés alá került energetikai létesítmény sajtószolgálata kedden a Telegram-csatornáján.

A zaporizzsjai atomerőmű kiképzőközpontját találta el egy ukrán drón orosz források szerint
2024. április 09., kedd

„Öld meg mindet” – BL-meccsek helyszínéül szolgáló stadionokat vett célkeresztbe az Iszlám Állam

Az Iszlám Állam terrorista csoport a Bajnokok Ligáját fenyegeti: az iszlamista szervezet a kommunikációs csatornáin közzétett üzenetében négy stadionra mutatott rá, ahol keddtől a negyeddöntőket játsszák, és mészárlásra szólított fel.

„Öld meg mindet” – BL-meccsek helyszínéül szolgáló stadionokat vett célkeresztbe az Iszlám Állam
2024. április 09., kedd

Fehérházi reakció Ferenc pápa kijelentésére: Biden a jövőben is az LMBTQ+ közösség jogainak szószólója lesz

Joe Biden amerikai elnök a jövőben is az LMBTQ+ közösség – köztük a transznemű emberek – jogainak, biztonságának és méltóságának szószólója lesz – mondta a Fehér Ház szóvivője.

Fehérházi reakció Ferenc pápa kijelentésére: Biden a jövőben is az LMBTQ+ közösség jogainak szószólója lesz