Fotó: Izraeli védelmi minisztérium
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök vasárnap elutasította a Hamász radikális iszlamista palesztin szervezet feltételei szerinti megállapodást a háború lezárásáról és a Gázai övezetbe hurcolt izraeli foglyok elengedéséről.
2024. január 22., 08:012024. január 22., 08:01
„A túszok szabadon engedéséért cserébe a Hamász a háború végét követeli, valamint csapataink kivonását a Gázai övezetből és a gyilkosok és erőszakolók elengedését” – közölte videóüzenetében az izraeli kormányfő. Hozzátette, mindez magában foglalná a Hamász uralmának meghagyását Gázában.
Azt mondta, hogy éjt nappallá téve dolgozik a Hamász fogságában maradt több mint 130 túsz kiszabadításán.
– jelentette ki Netanjahu.
„Nem vagyok hajlandó ilyen halálos csapást elfogadni Izrael biztonságára” – mondta.
Számi Abu Zuhri, a Hamász egyik magas rangú tisztségviselője szerint az, hogy az izraeli vezető elutasítja a gázai övezeti katonai offenzíva leállítását, „azt jelenti, hogy nincs esélye az izraeli foglyok visszatérésének”.
Netanjahu a palesztin államiság kérdéséről is szót ejtett.
– húzta alá.
Beszélt arról is, hogy nemzetközi és belföldi nyomással is szembesül, hogy megváltoztassa álláspontját.
„Állhatatosságom volt az, ami éveken át megakadályozta a palesztin állam létrehozását, amely egzisztenciális fenyegetést jelentene Izraelre” – hangoztatta Netanjahu.
a vérengzéssel kapcsolatos első nyilvános állásfoglalásában.
A vasárnap közzétett dokumentumban a palesztin szervezet egyben elismerte, hogy az Izrael és a Gázai övezet határán kialakult felfordulásban „lehetséges, hogy történtek hibák”.
– közölte a Hamász a mintegy 1200 halálos áldozatot követelő támadásról, amellyel összefüggésben a túszejtések mellett nemi erőszak és kínzás esetei is ismertté váltak.
Szemtanúk beszámolói szerint a terroristák gyerekeket fejeztek le, nőket erőszakoltak meg, valamint levágták nők melleit.
Kihallgatásuk során az elfogott szélsőségesek elismerték, hogy utasítást kaptak az erőszakoskodásra.
A Hamász-dokumentumból ugyanakkor nem derült ki, hogy a fenti cselekedetek közül melyeket minősítik „lehetséges hibáknak”.
„Amennyiben voltak esetek, amelyek során civilek kerültek célkeresztbe, azok véletlenül történhettek az összecsapásban a megszálló erőkkel” – közölte a Hamász, hozzátéve, hogy az izraeli hadsereg és rendőrség „zavarában” sok izraelit megölt.
A 16 oldalas állásfoglalásban a terrorszervezet „a Gázai övezet elleni izraeli agresszió”, valamint „az etnikai tisztogatás és az egész palesztin nép elleni bűncselekmények” haladéktalan befejezését követelte. Az arab és angol nyelven terjesztett dokumentumban
A terrorszervezet kiemelte, hogy a Gázai övezet sorsáról egyedül a palesztin nép dönthet.
A Hamász október 7-én összehangolt terrortámadást hajtott végre Izrael déli részén. Az offenzívában 1200 ember meghalt, több mint 3000 megsérült.
A terrorszervezet Gázába hurcolt 240 túszt, akik közül sokan még mindig fogságban vannak. Válaszul Izrael hadműveletbe fogott a Hamász felszámolására. A gázai háború palesztin halottjainak száma időközben már meghaladta a 25 ezret.
A NATO adminisztratív területein a Politico című brüsszeli lap információi szerint megkezdődött az eddigi „gender-inkluzív” nyelvhasználat helyett a hagyományos megszólítások, terminológiák visszaállítása.
Jézus keresztútjával a mai világban is naponta szembetalálkozunk Ferenc pápa meditációi szerint, amelyek szövegét a római Colosseumnál felelevenedő stációkon olvassák fel péntek este.
Ha nem jön létre béke az orosz-ukrán háborúban, „akkor azt hiszem, az elnök (Donald Trump) valószínűleg eljut egy olyan pontra, amikor azt mondja: oké, ennyi volt” – közölte Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
Donald Trump amerikai elnök „okos” hozzáállást sürgetett Európában a bevándorláshoz csütörtökön Washingtonban a Georgia Meloni olasz miniszterelnökkel folytatott megbeszélése után tartott sajtóeseményen.
A Hamász egy magas rangú Hamász-tisztségviselő szerint elutasította a hét elején benyújtott izraeli tűzszüneti javaslatot, és helyette egy „átfogó” javaslatot kért a háború befejezésére.
Az Egyesült Államok és Ukrajna a jövő héten megkötheti az ásványkincsek kitermeléséről szóló megállapodást – közölte Donald Trump amerikai elnök csütörtökön.
Egy fiatal férfi csütörtökön két embert megölt, négy másikat pedig megsebesített a Floridai Állami Egyetemen, mielőtt a rendőrök lelőtték és kórházba szállították – közölték a hatóságok.
Az egyházat és az emberiséget térfélválasztásra szólított fel a félelemmel és igazságtalansággal teli világban Ferenc pápa nagycsütörtöki homíliájában, amelyet a Szent Péter-bazilikában bemutatott krizmaszentelő misén olvastak fel.
Tömeges dróncsapás érte Dnyiprót, a délkelet-ukrajnai Dnyipropetrovszki terület székhelyét, miközben az északkelet-ukrajnai Harkiv térségét kombinált támadás sújtotta, a dél-ukrajnai Herszon megyét pedig az orosz tüzérség lőtte csütörtökre virradóra.
Izrael védelmi minisztere kijelentette, hogy az izraeli csapatok a háború befejezése után is a Gázai övezet jelentős területeinek elfoglalásával létrehozott úgynevezett biztonsági zónákban maradnak.
szóljon hozzá!