Több száz halottja van a Japánt sújtó földrengésnek és szökőárnak [VIDEÓK]

[FRISSÍTETT] Nagyon erős, 8,9-es erősségű földrengés rázta meg pénteken Japán északkeleti partvidékét. A rengés a tengeren hatalmas – a 10 métert is elérő – szökőárt idézett elő, az ország egész csendes-óceáni partjára vonatkozóan kiadták a cunamiriadót. A szökőár a szárazföld belseje felé hömpölygött, elsodort mindent, ami az útjába került, tüzeket okozott. A halottak száma a nap folyamán folyamatosan nőtt, a hatóságok és a média összesítései 90 halottnál tartottak, amikor 200-300 holttestet találtak egy strandon Szendai város térségében. Az eltűnt személyek száma megközelíti a 90 ezret.

Hírösszefoglaló

2011. március 11., 10:532011. március 11., 10:53

Két-háromszáz holttestre bukkantak a japán Mijagi prefektúra székhelyének, Szendainak az egyik strandján a földrengés és az azt követő cunami után. A város közelében található egyik olajvegyipari üzemben nagy erejű robbanás történt.

A japán meteorológiai intézet szerint az első pénteki rengés volt a Japánban valaha mért legnagyobb. A japán intézet az amerikaitól eltérően 8,8-as erősségűnek mérte az elsőt.

Kan Naoto miniszterelnök bejelentette: jelentős károkat okozott Japán északkeleti részén a pénteki nagy erejű földrengés és az azt követő cunami.

Tokióban és környékén négymillió ember otthonában szűnt meg az áramszolgáltatás. Az ország északi részén a vasúti hálózat több szakaszon megrongálódott, leálltak a szuperexpresszek

A földrengés utáni szökőár elsodort egy személyvonatot, a hatóságok egyelőre nem találják a szerelvényt.

Kigyulladt a Tokió melletti Csiba olajfinomító üzem. Automatikusan leálltak az atomerőművek. Bezárt a tokiói Narita repülőtér, az utasoknak el kellett hagyniuk az épületeket. Leálltak a tokiói metrójáratok és a helyi érdekű vasutak is.

A tévéfelvételeken látszik, amint Tokióban a cunami elárasztja a rakpartokat, vidéken pedig hömpölyög végig a földeken, és elsodor mindent, ami az útjába kerül. A hatóságok sok áldozatra számítanak. Volt több utórengés, köztük egy 7,4-es erősségű.

Fukusima prefektúra területén a hatóságok kiürítették egy atomerőmű térségét, a mintegy kétezer lakosnak távoznia kellett a reaktor két kilométeres sugarú körzetéből. Az atomerőművet korábban biztonságosan leállították, de meghibásodást észleltek a hűtőrendszerben. Radioaktív szivárgást nem észleltek.

A hadsereg nyolc katonai gépet riasztott, hogy a levegőből mérjék fel a károkat. A térségben leálltak az atomerőművek, az olajfinomítók, a vasúti közlekedés, nem működnek a telefonhálózatok.

Az NHK állami tévé sűrű füst gomolygását mutatta egy tokiói épületből. Az amerikai földtani intézet (USGS) előbb 7, 9-es erősségű földrengésről számolt be, ezt később módosította. A földmozgás 125 kilométerre a parttól, tíz kilométeres mélységben történt helyi idő szerint délután 2 óra 46 perckor. A szökőár óránként 800 kilométeres sebességgel haladt a part felé, a tévéfelvételek tanúsága szerint a partot elért első hullámok autókat, hajókat és raktárépületeket sodortak el. A beáramló víz hatalmas területeket öntött el, rengeteg hordalékot sodorva magával.

A tokiói parlamentben kilengtek a csillárok, nagy riadalom keletkezett. Ugyancsak tévéfelvételeken lehetett látni, hogy az irodákban a könyvek és iratok leestek a polcokról. A rengés után félórával Tokióban még mindig kilengtek a nagyobb épületek. A metróban az emberek kiabáltak, míg mások egymás kezét fogták meg és így adtak erőt ahhoz, hogy úrrá legyenek a félelmen.

A keletkezett szökőár az oroszországi Szahalin szigetének partjait, valamint az Északi-Mariana-szigeteket is fenyegeti.

A tokiói tőzsdén estek a részvényárak a földrengés bejelentését követően. A központi bank közölte, hogy megtesz mindent a pénzügyi stabilitás érdekében.

Az elmúlt napokban számos nagyobb rengés, szerdán 7,3-as erősségű rázta meg Japánnak ugyanezt a térségét.

Hetvennyolc évvel ezelőtt, 1933-ban egy 8,1-es erősségű rengést követően a térségben háromezer ember halt meg.

Kiterjesztették a csendes-óceáni térségre kiadott cunamiriadó körzetét, ebben már szerepel az Egyesült Államok, Kanada, valamint Mexikó nyugati partvidéke, veszély fenyegeti Alaszka partjait. A korábbi riasztás Ausztráliára, a Fülöp-szigetekre, Oroszországra, Pápua-Új-Guineára, a Hawaii-szigetekre, valamint Dél-Amerika csendes-óceáni partvidékére terjedt ki.

Hawaiin evakuálást rendeltek el a part menti övezetekből. Megszólaltak a szökőárra figyelmeztető szirénák. John Cummings, a rendkívüli helyzetek szolgálatának vezetője a terület fővárosában, Honoluluban elmondta, hogy négy órájuk van a part menti területek kiürítésére. A hatóságok buszokon menekítik a lakosokat és turistákat.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 26., hétfő

Három bűncselekmény is kiderült a gyorshajtásért Szilágy megyében lebukott sofőrről

Szabadságvesztéssel járó három törvénytelenséget is elkövetett az a Kolozs megyei férfi, akit Szilágy megyében állítottak meg a rendőrök. A jogosítvány nélkül személyautóba ülő gépkocsivezetőről kiderült, hogy a járművével sem volt semmi rendben.

Három bűncselekmény is kiderült a gyorshajtásért Szilágy megyében lebukott sofőrről
2025. május 23., péntek

Ízek a világ körül: falafel

Ínycsiklandozó vegán finomság Egyiptom – és úgy általában a közel-keleti országok – nemzeti étele, a csicseriborsóból készült falafel.

Ízek a világ körül: falafel
Ízek a világ körül: falafel
2025. május 23., péntek

Ízek a világ körül: falafel

2025. január 18., szombat

A választás lenullázásának konkrét hátteréről nem, egy állítólagos orosz szabotázskísérletről tájékoztat a SRI

A romániai kritikus infrastruktúra elleni szabotázsakciót hiúsított meg a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) – erről maga a szolgálat tájékoztatta a nyilvánosságot egy közleményben.

A választás lenullázásának konkrét hátteréről nem, egy állítólagos orosz szabotázskísérletről tájékoztat a SRI
2024. december 19., csütörtök

Ukrán kisebbségpolitika: nyilvános vécét építene a városvezetés Ungváron a Petőfi-szobor tőszomszédságába

Nyilvános vécé borzolja a kedélyeket Kárpátalján: az ungvári városvezetés a Petőfi téren, a költő szobra mellett építené meg az illemhelyet, ami ellen a magyar szervezetek tiltakoznak.

Ukrán kisebbségpolitika: nyilvános vécét építene a városvezetés Ungváron a Petőfi-szobor tőszomszédságába
2024. október 15., kedd

Aradi közreműködéssel fejlesztett, Erdélybe szánt kínai vonatot teszteltek

Próbaútra indult az aradi Astra Vagoane és a kínai Qingdao Sifang gördülőállomány-gyártó vállalat együttműködésében 2021-ben gyártott új elektromos vonat Romániában.

Aradi közreműködéssel fejlesztett, Erdélybe szánt kínai vonatot teszteltek
2024. szeptember 24., kedd

Plágiummal vádolják a román külügyi hírszerzés igazgatóját

Újabb vezető közéleti szereplőt gyanúsítottak meg plágiummal: ezúttal Gabriel Vlase, a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE) igazgatója került célkeresztbe.

Plágiummal vádolják a román külügyi hírszerzés igazgatóját
2024. augusztus 05., hétfő

Ukrán főparancsnok: az amerikai vadászgépekkel több orosz rakétát és repülőt lőhetünk le – Az oroszok menekítik a gépeiket

Az F-16-os vadászrepülőgépek megérkezése Ukrajnába azt jelenti, hogy „több lelőtt rakéta és repülőgép lesz, amelyeket az orosz bűnözők ukrán városok megtámadására használnak” – szögezte le Olekszandr Szirszkij főparancsnok vasárnap este.

Ukrán főparancsnok: az amerikai vadászgépekkel több orosz rakétát és repülőt lőhetünk le – Az oroszok menekítik a gépeiket
2024. június 30., vasárnap

Elhunyt Ileana Stana Ionescu színésznő

Elhunyt vasárnap 87 éves korában Ileana Stana Ionescu színésznő. Halálhírét a Bukaresti Nemzeti Színház jelentette be a Facebook-oldalán.

Elhunyt Ileana Stana Ionescu színésznő
Elhunyt Ileana Stana Ionescu színésznő
2024. június 30., vasárnap

Elhunyt Ileana Stana Ionescu színésznő

2024. április 21., vasárnap

Megesik, hogy ittasan dolgoznak a mozdonyvezetők és vasúti alkalmazottak, a rendőrség ellenőrzéseket folytat

Több vasutast, mozdonyvezetőt is ittasan kaptak el a munkahelyén – derül ki abból a felmérésből, amelyet az év első három hónapjában végzett a Román Rendőrség a Román Vasútbiztonsági Hatóság (ASFR) képviselőivel közösen.

Megesik, hogy ittasan dolgoznak a mozdonyvezetők és vasúti alkalmazottak, a rendőrség ellenőrzéseket folytat
2024. március 27., szerda

FRISSÍTVE – Előzetes letartóztatásba kerültek a verekedős aradi diákok

Egy tanulót kórházba szállítottak, két másikat pedig őrizetbe vett a rendőrség szerda reggel Aradon egy utcai konfliktust követően.

FRISSÍTVE – Előzetes letartóztatásba kerültek a verekedős aradi diákok