Három évtizedes a partiumi műemlékvédelem – Dukrét Géza helytörténetről, honismeretről, az önkormányzatok nemtörődömségéről

– Milyen előzményei voltak a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság 1993 tavaszi megalakulásának?

– Földrajz- és biológia szakos tanárként a nagyváradi 10-es számú általános iskolában dolgoztam, de már évtizedek óta helytörténeti és néprajzi kutatásokkal foglalkoztam. Akkoriban Bihar megyében nem működött ilyen egyesület. A Kolozsváron megalakult Kriza János Néprajzi Társaságnak és az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek a Partiumban nem voltak fiókszervezetei, ezért lépnünk kellett. Megkerestem Tőkés László református és Tempfli József római katolikus püspököt, akik felkarolták az ötletemet. Igaz, a királyhágómelléki református püspökkel volt némi vitám a névválasztás kapcsán, mert úgy vélte, a nagyközönség alig ismeri a Partium megnevezést – azt mondta, ez a történészek felségterülete –, de végül belátta, hogy igazam van. Onnantól fogva ő lett a partiumi identitás szószólója, ő honosította meg a Partium történelmi örökségének fontosságát.

– Hogyan sikerült megnyerni az ügynek a magyar szakembereket?

– Eleve úgy indultunk, hogy minden érintett megyéből összehívtam azokat a tanárokat, tanítókat, orvosokat, mérnököket és papokat, akikről hallottam, hogy érdekli a téma. Szép csapat állt össze, akiket ugyanaz az elv vezérelt: bepótolni a több évtizedes kimaradást a honismeret terén. A nagyobb városokat leszámítva nagy fehér foltok fogadtak mindenhol. Sokat segített munkámban, hogy alapító tagja voltam az Erdélyi Kárpát-Egyesületnek – én hoztam létre a Bihar megyei fiókot –, és 1994-1998 között betöltöttem az EKE országos elnöki tisztéségét. Elnökségem alatt a két szervezet párhuzamosan működött. A „bakancsos” egyesületbe bevittem a honismeretet is. A műemlékvédő és emlékhely társaságban

– Milyen foganatja volt a helytörténeti kutatások fellendítését célul kitűző egyesületi munkának?

– Jó példával jártam elöl, amikor elkezdtem a Hegyköz településeinek a történetét kutatni. Nagy horderejű munkának bizonyult – két évtizedig jártam a falvakat –, míg 2016-ban megszületett a Hegyköz történeti monográfiája című könyvem, amely az alapoktól mutatja be a tájegység helytörténetét, néprajzát és műemlékeit.

amelyben megjelentek tagjaink tanulmányai, beszámolói, a több napos őszi konferenciák előadásainak szövege, illetve minden olyan információ, ami társaságunk életéről szólt. A szakmai tevékenység, a kutatások azonban meghaladták a honismereti folyóirat kereteit, ezért 2018-ban Partiumi füzetek címmel elindítottuk a könyvkiadást is. A név annyiban „megtévesztő”, hogy kiadványaink meghaladják egy füzet keretét: száz oldal fölötti, vagy sok esetben több száz oldalas könyvekől van szó. Egy-egy település monográfiáját, helytörténetét vagy kiemelkedő személyiségének életútját mutatjuk be.

– Kezembe került az ön honismerei írásait tartalmazó 93. partiumi ,,füzet”, egy 330 oldalas könyv hegyközi települések érdekességeiről és híres embereiről. Hol tart most a könyvkiadásuk?

– A helytörténeti könyvem tavaly jelent meg, azóta már kijött a nyomdából a 94. kiadványunk, közben készül a sorozat 95. darabja is. Örülök, hogy sok az értékes kézirat, amivel felszínre hozzuk a Partium és a Bánság rejtett értékeit, történelmi kincseit, műemlékeinek részletes leírását.

Minden kiadványunkat eljuttatjuk a líceumok és a Partiumi Keresztény Egyetem könyvtárába is.

– A Partiumban és a Bánságban önöket tartják a magyar műemlékvédelem lelkiismeretének. Milyen támogatást kapnak a helyi és a megyei hivatalosságoktól?

– Ha őszinte akarok lenni, szinte semmit. Annyit tehetünk, hogy részletesen feltárjuk és leírjuk az elfeledett, vagy elpusztult magyar műemlékeket abban a reményben, hogy valamikor lesz pénz a helyreállításukra. Nem látok segítő szándékot a helyi és a megyei önkormányzatok, vagy az állami szervek részéről. Néhány községi polgármester biztosított támogatásáról, amikor arra jártunk.

Ki kell emelnem a félixfürdői Petőfi-szobor és a szilágysomlyói turulmadaras emlékmű restaurálását, és folyamatban van egy Ady-szobor felújítása is.

– Részt vettem a márciusi partiumi honismereti találkozójukon, Nagyváradon. Meglepő volt, hogy egy ilyen értékes és izgalmas szakmai műhelyben jórészt idős emberekkel találkoztam. Kinek tudják átadni a stafétabotot?

– Ez valóban gond, mert a közel száz tagunk zöme idős, nyugdíjas ember. A fiatalokat nem érdekli a helytörténet, ez a fajta kutatómunka, amely egy-egy falu, város vagy nagyobb tájegység történelmi értékeit próbálja feltárni és megmenteni. Nagyváradi találkozónkra jelentkezett egy doktorandusz fiatalember, aki örömünkre bemutatta frissen megjelent könyvét. Korábban kiadott könyveink alapján több iskolában történelmi versenyt szerveztünk diákok számára. Kezdeményezésünk egy ideig jól működött, de a történelemtanárok úgy gondolták, jobb, ha ők veszik kézbe a versenyszervezést. Az lett a vége, hogy a versenyek rendre mindenhol megszűntek.

Amelyik diák fiatal korban megkapja a szükséges alapokat, később is érdeklődni fog honismereti témák iránt.

– Gazdag helytörténeti, szakírói munkájával a háta mögött ön mindig általános iskolai osztályokban oktatott. Nem érezte hiányát annak, hogy pedagógusi munkáját magasabb szinten is kiteljesítse?

– Talán az akasztott meg, hogy amikor 1991-ben a siteri iskolából meghívtak a nagyváradi Ady-líceumba középiskolai tanárnak – a hatvanas évek elején ötéves tanárképzőt végeztem –, a megyei tanfelügyelőségnek nem tetszett, mert a hegyközi iskolában nagyon aktív tanári munkám volt. A vidéki iskolák közül mi kirándultunk a legtöbbet, bejártuk az egész országot: minden érdekességet megmutattam, elmagyaráztam a diákoknak.

ezért olyan feltételeket szabtak, hogy ne jöhessek át az Ady-líceumba. Szerencsémre bekerültem a 10-es számú általános iskolába, ahol egy megértő igazgató asszonynak köszönhetően a tanári munkám mellett folytathattam helytörténeti kutatásaimat és az egyre több feladattal járó egyesületi életet, amíg 2000-ben nyugdíjaztak. Örülök, hogy harminc év alatt olyan tudományos műhellyé váltunk, melyre Erdélyben és az anyaországban egyaránt figyelnek. Bizonyítják ezt a tagjainknak megítélt kitüntetések, díjak és a rengeteg cikk, tanulmány, amelyet a Partium mellett a különböző magyar nyelvű szaklapokban, kiadványokban közlünk.