Zavarja Bukarestet a „túlzott” magyar erdőtulajdon

„Jól meghatározott célja van az erdő- és vadgazdálkodás körül teremtett országos cirkusznak” – véli Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke, aki megfogalmazása szerint „belülről” nyer rálátást a folyamatra. Az RMDSZ háromszéki politikusa pályafutását erdésztechnikusként kezdte 1987-ben az olasztelki erdészeti hivatalban és később, parlamenti képviselőként is részt vállalt az erdőgazdálkodást szabályozó törvények kidolgozásában és elfogadtatásában.

Székelyföldi tapasztalatai alapján visszatetszőnek tartja a bukaresti hírtelevíziók sorozatos hisztériakeltését, amely olyan látszatot kelt, mintha Romániában – és főleg a Székelyföldön – mérhetetlen erdőirtás folyna. „Ha ezek a híresztelések igazak volnának, akkor már rég nem lenne erdő Romániában. A valóságban mindenféle szakmai felmérés ennek az ellenkezőjét bizonyítja.

– jelentette ki lapunknak Tamás. A megyei önkormányzat elnöke elismeri, hogy vannak lopások, mert a fa „sehol nincs megszámlálva”, de ennek mértéke szerinte összehasonlíthatatlanul kisebb, mint ahogyan azt beállítják.

Történelmi csúcson a romániai fakitermelés és feldolgozás, miközben egyre erősebb a famaffia is

Folyamatosan nő az erdőkitermeléssel és fafeldolgozással foglalkozó vállalkozások száma, hiszen ez a fajta tevékenység nincs megfelelőképpen szabályozva Romániában, ahol a döntéshozókat gyakorlatilag nem érdekli a környezetvédelem, a nyersanyagforrások fenntarthatósága. 

Tamás Sándor egyértelműen állítja, hogy az országos hisztériakeltés elsősorban a magyarok bőrére megy ki. Számadatokkal bizonyítja, hogy Székelyföld három megyéjében összesen kétmillió hektárnyi szántóföldet, legelőt és erdőt kaptak vissza a helyi közösségek, ezek 90 százaléka magyar kézbe került. A magyar tulajdonú székelyföldi erdők nagysága mintegy 500 ezer hektár, amelyek zöme közbirtokosságok, történelmi magyar egyházak, községek, oktatási intézmények és magánszemélyek birtokába került vissza.

– fogalmaz a politikus.

Tamás Sándornak tudomása van róla, hogy román körökben egyre gyakrabban fogalmazódik meg az azzal kapcsolatos félelem, miszerint a székelyföldi magyarság többsége a román mellett magyar állampolgársággal is rendelkezik, következésképpen a három megyében közel kétmillió hektárnyi romániai terület van magyar állampolgárok kezében.

A háromszéki politikus szerint ez komoly fejtörést okoz azokban a román körökben, amelyek az erdélyi magyarságot nemzetbiztonsági kockázatként kezelik.

Tamás ezzel magyarázza – a többi visszaszolgáltatás mellett – a biztatóan elindult erdőrestitúció leállítását is, vagy éppenséggel több nagybirtok újraállamosítási kísérletét. „A Bánffyak Maros megyei erdőbirtokait nem adták vissza, a háromszéki Mikes család több ezer hektár erdejét különféle indokkal próbálják elvitatni, sőt az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) kétszer is bűnügyi eljárást indított a tulajdonosok ellen, de hasonló gondok vannak a torjai Apor báró erdeivel is, amit az állam szintén vissza szeretne venni. A közvélemény csak a nagyokról tud, de Erdély-szerte számos ehhez hasonló kísérlet van” – magyarázza az elöljáró.

Miközben a háromszéki közbirtokosságnak a moldvai részen található birtokait nem szolgáltatta vissza a megyei restitúciós bizottság, az ozsdolai közbirtokosság háromezer hektáros Kovászna megyei erdőterületei szintén per tárgyát képezik. Tamás az ozsdolai per kimenetelét szakítópróbának tartja:

ha a bukaresti pénzügyminisztérium által indított per keretében a román államnak sikerül visszaszereznie a háromszéki magyar erdőbirtokot, akkor a többi 250 székelyföldi közbirtokosság sem lehet nyugodt, hiszen mondvacsinált indokokkal újabb perek és újabb kisajátítások várhatók.

Az ortodox egyház is támogatja az ozsdolai közbirtokossági erdő ügyét

A háromszéki Ozsdola közbirtokosságát erősíti a 2900 hektáros erdővagyon visszaállamosításáért zajló perben a helyi ortodox egyház. A kézdivásárhelyi bíróságon kedden zajló második tárgyalási fordulóban nem történt érdemi előrelépés.

A politikus szerint a követelések hátterében egyértelműen az a törekvés áll, hogy minél több székelyföldi erdő visszakerüljön a Romsilva felügyelete alá. Ekkora kiterjedésű területek nagy hasznot hozhatnának az állami apparátusnak. Eközben azonban a Székelyföldön a legtöbb tulajdonos éppen amiatt szakított az állami erdészetekkel, mert a Romsilva gondozásában levő erdők felügyelete többe került, és a magánerdészeteknél kevésbé hatékony.

A székelyföldi megyék magán- és állami erdészeteit szakmailag a brassói központtal működő Erdőőrség (Garda Forestieră) felügyeli és ellenőrzi. A Maros, Hargita, Kovászna, Brassó és Szeben megye erdő- és vadgazdálkodását ellenőrző állami szerv regionális alapon működik, és a magyarok lakta megyékben számos magyar erdőmérnököt is foglalkoztat. Tamás szerint az erdőőrség és a magánerdészetek kapcsolata jó, kirívó büntetésekről nem tud. A felügyelőség szakemberei mindenhol az előírt erdőgazdálkodási üzemtervet ellenőrzik, beleértve az újratelepítéseket is. A normális munkakapcsolat, a szakmai felügyelet eredményessége eleve azt bizonyítja, hogy a 250 székelyföldi közbirtokosságot és a többi erdőtulajdonost ellátó magánerdészetek hatékonyan és megbízhatóan működnek, tehát szó sincs ellenőrizetlen erdőirtásokról.

A megyei tanácselnök meg­győződése, hogy az elég jól működő erdészeti rendszerben eleve kizárt hatalmas területeket nyomtalanul kiirtani, eltüntetni.

Tamás Sándor szerint ha szakmailag nem tudnak ezekbe az erdészetekbe belekötni, akkor más kiskapukat és más fogódzókat keresnek. Már az jelzésértékű, hogy pár éve gyakorlatilag leállt a restitúció. Kovászna megyében a 170 ezer hektárnyi erdőterületből eddig 140 ezer hektárt juttattak vissza jogos tulajdonosaihoz. Számos vitás ügy a prefektúra hatáskörében működő földosztó bizottságban akadt el. Minden jel szerint a román állam nem nézi jó szemmel a nagyobb magyar erdőtulajdonosokat. Emiatt aki eddig nem kapta vissza jussát, annak ezután nehéz lesz azt visszaszerezni, másrészt a már visszaadott birtokok esetében is fennáll az újraállamosítás veszélye.

– magyarázza a háromszéki önkormányzat vezetője. Tamás úgy látja, az is sok hivatalosságot zavar Bukarestben, hogy nem a minisztériumban döntik el, ki hova mehet vadászni, és a román politikusok kire ruházhatják a vadásztatás jogát. Amióta megjelent a vadászterületek hasznosításáról szóló törvény – amely kimondja, hogy a vadásztatási jogot azok döntik el, akik az adott erdőbirtokon többségben vannak –, megszűnt a székelyföldi vadászterületek fölötti közvetlen bukaresti felügyelet. Ezzel hozható összefüggésbe, hogy a vadásztatás terén is ott tesznek keresztbe az állami hatóságok Székelyföldnek, ahol tudnak. Nem véletlen a medveállomány túlszaporodása és a kilövési engedélyek drasztikus korlátozása sem. Mindez olyan körülmények között történik, amikor a medvék Székelyföld-szerte egyre több kárt okoznak, és egyre gyakrabban veszélyeztetik az emberek életét.

„Amikor Mircea Dușa volt belügyminiszter és a mi jelenlétünkben a Kovászna megyei prefektus elszólta magát, hogy székelyföldi tisztsége a kézifék szerepét tölti be, akaratlanul is tökéletesen rávilágított arra a valóságra, amiben 30 éve élünk” – összegzi a székelyföldi román–magyar viszony lényegét Tamás Sándor.