Van olyan közlekedési ágazat Romániában, amelynél még az autópályahelyzet is jobb

autópálya

Lassan újul meg. A vasútfelújítások ütemét még az autópálya-építések üteme is meghaladja

Fotó: Gazda Árpád

Nem túl rózsás a romániai vasutak helyzete, a rendszerváltoztatás óta meglehetősen kevés szakaszt sikerült felújítani, még a sztrádák tekintetében is jobban áll az ország – mutat rá a Club Feroviar. Tavaly háromszor kevesebb kilométernyi korszerűsített vasútvonal készült el, mint autópálya és gyorsforgalmi út.

Krónika

2025. január 07., 14:442025. január 07., 14:44

A szakportál a megvalósult nagyprojekteket vette számba, és összehasonlította őket az autópálya-hálózat helyzetével az elmúlt 35 évben.

A korszerűsített vasutak kilométerszáma feleannyi, mint az autópályáké és a gyorsforgalmi utaké

– derül ki az elemzésből.

Például 2024-ben mindössze 77 kilométernyi vasutat korszerűsítettek. Ehhez képest csak a tavalyi évben mintegy 195 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adtak át a forgalomnak.

„Valójában, ha őszinték akarunk lenni, akkor csak 54,72 kilométert korszerűsítettek, mivel a többi Quick Wins munkálatokat jelent, ami a vonal építési paramétereinek visszaállítását jelenti, nem pedig korszerűsítését. Egy egyszerű számítás azt mutatja, hogy

Idézet
tavaly háromszor kevesebb kilométernyi korszerűsített vasútvonal készült el, mint autópálya és gyorsforgalmi út”

– írja a Club Feroviar.

Vasút, autópálya, gyorsforgalmi

A kiadvány áttekinti az elmúlt három évtized vasúti korszerűsítési projektjeit is. „Az Országos Vasúttársaság (CFR Rt.) által a Club Feroviar kérésére tavaly októberben szolgáltatott adatok szerint Románia 362,56 kilométernyi szakaszt korszerűsített a Bukarest-Konstanca és a Bukarest-Predeál útvonalon az uniós előcsatlakozási forrásokból.

Idézet
Az EU-csatlakozás utáni pénzeszközökből eddig csak 208,04 kilométert korszerűsítettek: a kürtösi határátkelő és Arad, illetve a Piski és Segesvár közötti szakaszon”

– olvasható a cikkben.

Ezekhez a projektekhez hozzá kell adni a Henri Coandă bukaresti nemzetközi repülőtérhez vezető 2,9 kilométeres, valamint a Golenți és a Calafat-Vidin-i Új Európa-híd közötti közel 5 kilométernyi újonnan épített vasútvonalat.

2024-ben további 54,72 kilométernyi modernizált vasútvonalat adtak át. Így

a teljes, 10 611 kilométeres vasúthálózatból eddig 633,22 kilométernyit korszerűsítettek Romániában.

Összehasonlításképpen: 2024 végén Romániában országszerte 1270 km autópálya és gyorsforgalmi út volt használatban.

Nem véletlen, hogy a vonatok kihasználtsága csökkenőben van. Az Országos Statisztikai Intézet (NIS) kedden közölte, hogy

a vonattal utazók száma 2024 első kilenc hónapjában 53,718 millió fő volt, ami 4,4 százalékos csökkenés az előző év azonos időszakához képest.

Ebből 53,479 millió utas az országon belül utazott, 239 ezer pedig nemzetközi utat tett meg. Az év első kilenc hónapjában a vasúti személyszállítás a teljes személyszállítás 17,5 százalékát tette ki, messze lemaradva a 75,6 százalékos közúti közlekedés mögött.

A vasúti árufuvarozás tekintetében a volumen 11,1 százalékkal csökkent a 2023. január-szeptemberi időszakhoz képest: 32,861 millió tonna árut szállítottak, amelynek 78,6 százaléka belföldi szállítás volt.

Az NSI szerint a vasúti közlekedésben a járműpark kihasználtságának legtöbb műszaki-gazdasági mutatója negatív tendenciát mutatott a január 1. és 2023. szeptember 30. közötti időszakhoz képest. Így az áruszállításra használt mozdonyok átlagos napi megtett útja (km/nap) 13,3 százalékkal csökkent, a CFR hálózatán 12,7 százalékkal kevesebb kocsi közlekedett, a külföldről belépő kocsik 11 százalékkal, a tehervagonok átlagos napi megtett útja (km/nap) 8,8 százalékkal, a tehervonatok átlagos sebessége (km/h) 6,6 százalékkal csökkent.

Az áruszállító kocsik átlagos bruttó tömege (tonna/vonat) 3,6 százalékkal lett kevesebb.

A személyszállító kocsik átlagos napi menetideje (km/nap) és a személyszállító vonatok átlagos sebessége (km/h) szintén 3,4 százalékkal, a mozdonyok menetideje 3,2 százalékkal, a vonatok menetideje 3 százalékkal, a vasúti kocsik menetideje pedig 1,3 százalékkal csökkent.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. január 07., kedd

Uniós statisztika: a román mezőgazdaság termelékenysége a leggyengébb a tagországok közül

Lesújtó képet fest a román mezőgazdaság tavalyi helyzetéről az Eurostat. Románia uniós kullogó, a mezőgazdaság termelékenysége 2024-ben 17 százalékkal zsugorodott. A megkérdezett szakpolitikus szerint sok jóra ebben az esztendőben sem számíthatunk.

Uniós statisztika: a román mezőgazdaság termelékenysége a leggyengébb a tagországok közül
2025. január 06., hétfő

Óvások miatt késik a szerződés a Nagyvárad és Arad közötti gyorsforgalmi út egyik szakaszának építőjével

Egyelőre nem írhatja alá a román útügyi hatóság a szerződést a Nagyvárad és Arad közötti gyorsforgalmi út megépítésére kiírt pályázaton győztesként kihirdetett konzorciummal, mivel két török cég óvást nyújtott be az eredmény ellen.

Óvások miatt késik a szerződés a Nagyvárad és Arad közötti gyorsforgalmi út egyik szakaszának építőjével
2025. január 04., szombat

Továbbra is veszteséges a Romaero román állami repülőgépgyártó

Közel 25 millió lejes veszteséget könyvelt el 2024 első hat hónapjában a Romaero, a polgári és katonai utasszállító és teherszállító repülőgépek gyártására, szolgáltatásaira, valamint kutatás-fejlesztésére szakosodott román állami tulajdonú vállalat.

Továbbra is veszteséges a Romaero román állami repülőgépgyártó
2025. január 04., szombat

Rekordot döntött, de még mindig igen alacsony a kötelező lakásbiztosítással rendelkező otthonok aránya

Bár 2010. július 15-e óta valamennyi romániai lakásnak kötelező biztosítással kellene rendelkeznie, még mindig nem érte el a 25 százalékot a bebiztosított otthonok aránya. Úgy tűnik viszont, hogy tavaly megnőtt és rekordot döntött a lakásbiztosítási kedv.

Rekordot döntött, de még mindig igen alacsony a kötelező lakásbiztosítással rendelkező otthonok aránya
2025. január 03., péntek

Idén is 100 ezer külföldi munkavállaló érkezhet

A tavalyi évhez hasonlóan 2025-re is 100 000, a romániai munkaerőpiacra újonnan belépő külföldi munkavállalóból álló kvótát állapít meg a bukaresti munkaügyi minisztérium honlapján elérhető határozattervezet.

Idén is 100 ezer külföldi munkavállaló érkezhet
2025. január 03., péntek

„Takarékoskodjatok!” A megszorítások csak a kezdet elemzők, munkáltatók szerint

Észszerű költekezésre, a kiadások csökkentésére, takarékoskodásra intik a romániai lakosságot elemzők, vállalkozók, akik szerint a második Ciolacu-kormány által foganatosított megszorítások sem lesznek elegendőek az államháztartási hiány pótlására.

„Takarékoskodjatok!” A megszorítások csak a kezdet elemzők, munkáltatók szerint
2025. január 02., csütörtök

Agrometeorológia: tartós hidegre lenne szükség a kártevők számának csökkenéséhez

Komolyabb fagyokra, tartós hidegre lenne szükség a kórokozók, kártevők számának csökkenéséhez – közölte agrometeorológiai elemzésében a HungaroMet. A következő 8-10 napban nincs kilátás tartós lehűlésre, így a kártevők túlélik az enyhe időjárást.

Agrometeorológia: tartós hidegre lenne szükség a kártevők számának csökkenéséhez
2025. január 02., csütörtök

Bár még nincs gond, sok a bizonytalansági tényező az orosz gáz ukrajnai tranzitjának leállítása után

Szerda óta nem érkezik több orosz gáz Ukrajnán keresztül Európába. Ez egyelőre nem okoz problémát, azonban a jövő még bizonytalan, a legnagyobb bizonytalansági tényezőt pedig az árak jelentik – mutat rá elemzésében az olasz Avvenire című lap.

Bár még nincs gond, sok a bizonytalansági tényező az orosz gáz ukrajnai tranzitjának leállítása után
2025. január 01., szerda

Üzemanyag-drágulás: 8-10 lejjel kerül többe a teletank

Jelentős mértékben megdrágult az üzemanyag az új év beköszöntével, Románia valamennyi töltőállomásánál megemelték a gázolaj és a benzin árát. Az üzemanyag-drágulás megannyi termék árának emelkedését vonja maga után.

Üzemanyag-drágulás: 8-10 lejjel kerül többe a teletank
2025. január 01., szerda

Drágulással, kedvezmények megvonásával indult az új év

Drágul a bukaresti metró, a jövedéki adó emelése miatt nő az üzemanyagok ára, illetve bizonyos adók is módosulnak idén január elsejétől – írja az Agerpres.

Drágulással, kedvezmények megvonásával indult az új év