Új sípálya és termálfürdő Szatmár megyében

Szatmár megye északi és déli részein párhuzamosan fejlesztik azokat az infrastrukturális adottságokat, amelyek a partiumi megye turisztikai vonzerejét erősítik – közölte a tegnapi tanácsülést követően Csehi Árpád, a megyei közgyűlés elnöke.

Végh Balázs

2010. november 30., 10:032010. november 30., 10:03

A képviselő-testület ugyanis tegnap két, egyenként 12,3 millió lejes beruházást hagyott jóvá. Az egyik a már évek óta prioritást élvező Lunaforráson (Luna Şes) létesítendő sípálya. Az Avasfelsőfalu közelében épülő lesikló az első ilyen jellegű létesítmény lesz a megyében, kialakításában pedig a megyei és a helyi önkormányzat vesz részt.

Ha minden a tervek szerint halad, jövő ősszel már birtokba is vehetik a pályát a télisportok szerelmesei. Eddig elkészült a terület ivó- és szennyvízhálózata, valamint az oda vezető utat is sikerült kiépíteni, amelyet már csak aszfaltozni kell.

„A napokban írjuk ki a közbeszerzési eljárást a 2007 óta raktáron lévő felvonószerkezet telepítésére” – részletezte Csehi. Emellett még idén a helyükre kerülnek a hóágyúk, amelyek az 1,9 kilométer hosszú pályaszakasz hóellátását biztosítják majd. „Még meg kell oldani a pálya villamosenergia-ellátását, és ki kell alakítani a lesiklási szinteket, illetve hamarosan telepítik a fából készült menedékházat” – tette hozzá a szatmári elöljáró, aki szerint az eredeti tervekben túl meredek lesiklószakaszok szerepeltek, és ezeket át kell alakítani, hogy a kezdő síelők is élhessenek hobbijuknak.

Együttműködő megyék

Együttműködési szerződést kötött Szatmár és Bihar megye, amely a két megye közötti viszony erősítését szolgálja. „A megállapodás értelmében a két megye együtt védi meg a területén lévő regionális ügynökségek státusát, ahogyan azt nemrég a Szatmárnémetiben működő Regionális Vidékfejlesztési és Halászati Kifizetési Ügynökség (SAPARD) esetében tette” – nyilatkozta lapunknak Csehi Árpád, szatmári tanácselnök.

A politikus szerint az együttműködés továbbá a határon átívelő pályázatok sikeres kivitelezését is segíti, ugyanis Szatmár és Bihar úgynevezett partiumi mikrorégióba kíván tömörülni. Első körben csak Biharral társul Szatmár, ám ezt az együttműködési megállapodást rövid időn belül várhatóan Szilágy és Máramaros megyével is megköti.

A sípálya kialakítása azért fontos kérdés a megyei tanács számára, mivel a téli sportok kedvelőinek jelenleg Máramaros megyébe kell utazniuk, ha ilyen jellegű, megfelelően kivitelezett szolgáltatásra vágynak. Csehi szerint továbbá ugyanilyen fontossággal bír a Krasznabélteki termálfürdő felújítása is, ezért a tanács erre a projektre is 12,3 millió lejt szavazott meg.

A tervek szerint három medence, két termálvizes és egy gyorsúszóknak fenntartott hidegvizes szolgálja majd ki a strandolni vágyók igényeit. A komplexumban helyet kap még egy szálloda is, amelynek alsó részén gyógykezelő központot alakítanak ki. „Az épület falai már megvannak, a tető is rákerült, csak folytatni kell a beruházást.

Amennyiben kedvez a szerencse, 2011 nyarán már lehet ott fürdeni, hiszen készen lesznek a modern felszereléssel ellátott medencék” – reméli Csehi. Az odavezető út kiépítésének finanszírozását várhatóan a Fejlesztési és Turisztikai Minisztériumnál pályázza majd meg a megyei önkormányzat. A bélteki strandot a 80-as években építették ki, és a 90-es évek végén kezdtek hozzá a fejlesztéséhez, de a munkálatok időközben elakadtak.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 24., szombat

Kiegészítő nyugdíjak: leszerepelt az Unió a saját ellenőrző intézménye szerint

Az Európai Számvevőszék új jelentése szerint az Unió (saját hatáskörén belül) nem támogatta eredményesen az állami nyugdíjakat kiegészítő és az uniós polgárok megfelelő nyugdíjjövedelméhez hozzájáruló kiegészítő nyugdíjak kifejlesztését.

Kiegészítő nyugdíjak: leszerepelt az Unió a saját ellenőrző intézménye szerint
2025. május 23., péntek

Románia az egyetlen tagállam, amely nem küldte el a költségvetési hiány csökkentéséről szóló jelentést

Románia nem küldte meg az Európai Bizottságnak (EB) a költségvetési hiány csökkentéséről szóló éves előrehaladási jelentést, amelyet április 30-ig kellett volna megküldenie a hétéves költségvetési terv végrehajtásának részeként.

Románia az egyetlen tagállam, amely nem küldte el a költségvetési hiány csökkentéséről szóló jelentést
2025. május 23., péntek

Trump 50 százalékos vámot vethet ki Európára

Donald Trump amerikai elnök pénteken közölte, hogy javasolni fogja kabinetjének: június 1-jétől 50 százalékos vámot vezessenek be az Európai Unióból származó árukra, mert az uniós blokk „nehézkes” volt a kereskedelmi tárgyalások során.

Trump 50 százalékos vámot vethet ki Európára
2025. május 23., péntek

Villanypásztorprogram: több mint 200 pályázatot hagytak jóvá

A Környezetvédelmi Alap (AFM) a nap folyamán több száz pályázatot hagyta jóvá a villanypásztorprogramban, amelyet még 2023-ban hirdettek meg Tánczos Barna akkori környezetvédelmi miniszter kezdeményezésére – tájékoztatott csütörtökön az RMDSZ.

Villanypásztorprogram: több mint 200 pályázatot hagytak jóvá
2025. május 23., péntek

Nicușor Dan: szóba sem jöhet a kedvezményes áfakulcsok kivezetése

Szóba sem jöhet a kedvezményes áfakulcsok kivezetése a következő időszakban – jelentette ki pénteken Nicușor Dan megválasztott államfő.

Nicușor Dan: szóba sem jöhet a kedvezményes áfakulcsok kivezetése
2025. május 22., csütörtök

Boloș szerint megvalósítható Nicușor Dannak a kampányígérete

Megvalósíthatónak tartja az európai beruházások és projektek minisztere Nicușor Dan megválasztott elnöknek azt a javaslatát, hogy az állami kiadásokat az áfa (TVA) emelése nélkül csökkentse a kormány.

Boloș szerint megvalósítható Nicușor Dannak a kampányígérete
2025. május 22., csütörtök

Nyugdíjak újraszámítása: még várni kell, egyelőre csak tesztelik a rendszert

Mintegy 463 000 nyugdíjas már hónapok óta várja nyugdíjának újraszámítását, amely a bónuszok és a nem állandó jövedelmek figyelembevételével magasabb jövedelmet hozna számukra.

Nyugdíjak újraszámítása: még várni kell, egyelőre csak tesztelik a rendszert
2025. május 22., csütörtök

Kedvezményes gazdahitelprogramot hirdet meg a mezőgazdasági minisztérium

Kedvezményes gazdahitelt hirdet meg a bukaresti mezőgazdasági minisztérium, egy agrárvállalkozás legfeljebb 50 000 eurónak megfelelő lej kölcsönt igényelhet. Az állam a 3 hónapos ROBOR-ral egyenértékű kamatrészt vállalja át a gazdahitelből.

Kedvezményes gazdahitelprogramot hirdet meg a mezőgazdasági minisztérium
2025. május 22., csütörtök

Hamvába holt: nem épül meg Nagyváradon az amerikai közreműködéssel tervezett akkumulátorgyár

Bár tavaly nagy garral jelentették be, hogy a helyi Sinteza gyár az amerikai Lockheed Martinnal közösen egy fenntartható és stabil energia előállítását támogató, szén-dioxid-kibocsátásmentes akkumulátorgyárat épít Nagyváradon, a terv végül meghiúsult.

Hamvába holt: nem épül meg Nagyváradon az amerikai közreműködéssel tervezett akkumulátorgyár
2025. május 22., csütörtök

Kormánypénzekkel akadályoznák meg, hogy vissza kelljen fizetni repülőterek felújítására kapott uniós finanszírozást

Négy repülőtér – köztük három erdélyi – felújítási munkálatára biztosítanak a tartalékalapból 484 millió lejt – döntött csütörtökön a kormány.

Kormánypénzekkel akadályoznák meg, hogy vissza kelljen fizetni repülőterek felújítására kapott uniós finanszírozást