Fotó: Pinti Attila
Az Európai Bizottság legfrissebb jelentése szerint Romániában a legrosszabb az áfabegyűjtés hatékonysága az Európai Unióban, 2021-ben 36,7 százalékos deficitet jegyeztek, ami ugyan 0,5 százalékponttal kevesebb, mint az előző évben, de még mindig igen magasnak számít. Vagyis az Országos Adóhatóság (ANAF) 8,996 milliárd eurónyi általános forgalmi adót (áfa/TVA) nem gyűjtött be két évvel ezelőtt.
2023. október 25., 22:052023. október 25., 22:05
Ez is az egyik oka annak, hogy a Ciolacu-kormány az adóemelések mellett döntött, azon túl, hogy a költségvetés rosszul volt felépítve – húzza alá rövid a brüsszeli testület által kiadott adatsorokat górcső alá vevő elemzésében a Hotnews.ro hírportál.
Az európai bizottsági jelentés szerint más országokkal ellentétben Romániában az elmúlt években tartósan magas volt a be nem gyűjtött áfa aránya: a vizsgált első év, 2000 óta a 30 százalékos küszöbérték felett ingadozott, a 2013 és 2021 közötti időszakban 33,2 és 39,7 százalék között mozgott.
Az Európai Bizottság jelentése ugyanakkor arra is kitér, hogy 2013 és 2021 között a román gazdaság reálértéken 34 százalékkal nőtt.
„Ezen túlmenően a kormány jelentősen csökkentette az áfa-terhet azáltal, hogy 2016 januárjában 4 százalékponttal, 2017-ben pedig további 1 százalékponttal csökkentette az áfa-kulcsot. Az intézkedés ugyanakkor nem volt látható hatással a begyűjtési deficit alakulására” – húzza alá a dokumentum.
A csökkenéshez jelentős mértékben hozzájárulhat, hogy 2022-től a nagyvállalatoknak a SAF-T-rendszerben kell benyújtaniuk az adózási információkat. A rendszert 2023-tól kiterjesztették a közepes vállalkozásokra, 2024-től pedig a kisvállalkozásoknak is így kell adózniuk.
Az OECD által kialakított SAF-T (Standard Audit File for Tax, azaz adózási célú egységes auditállomány), egy olyan digitális adatszolgáltatási követelmény, amely az adózással összefüggő, digitalizált könyvelési adatok leírására, átadására kidolgozott xml-adatformátumú ajánlás. A fő cél az, hogy az így megkapott információk alapján az adóhatóság hatékonyabban tudjon ellenőrzéseket lefolytatni az adózóknál, vagy éppen specifikusabb, az egyes adózókra nézve fókuszáltabb támogatást adni az adózói munkához. A SAF-T adatszolgáltatás célja vagy felhasználási lehetősége ezen túlmenően még a külső és belső ellenőrzés segítése is, illetve az adatok átjárhatóvá tétele a vállalatok és a kormányzati szervek között.
Az Európai Bizottság legfrissebb, az általános forgalmi adó (áfa/TVA) begyűjtését górcső alá vevő elemzése szerint Románia költségvetése 6,133 milliárd eurót veszített 2016-ban azért, mert nem volt hatékony a begyűjtés – számolták ki a PwC Románia szakértői.
A kormány költségvetési csomagjának célja a költségvetési hiány csökkentése, de számos más programra is szükség van a hatékonyság és általában a bevételek növelése érdekében – jelentette ki Jan Kees Martijn, az IMF romániai küldöttségének vezetője.
Ilie Bolojan miniszterelnök szerint fennáll az a veszély, hogy Románia a jövő év közepéig nem tudja lehívni a rendelkezésére álló uniós helyreállítási forrásokat, ezért a kormánynak a megvalósítható beruházásokra kell összpontosítania.
Nicușor Dan kérte, hogy ne legyen áfaemelés, de az államháztartás helyzetének elemzése után a kormány döntése az volt, hogy ezt meg kell lépni – jelentette ki hétfőn este Ilie Bolojan miniszterelnök.
Kétszeresére emelték nemrég a Tarom román légitársaság igazgatótanácsi tagjainak illetményét. A döntést azzal magyarázzák, hogy a cég a 2024-ben profitot termelt, ami „példátlan” az elmúlt tíz évben.
A Romániai Prosumerek és Energiaközösségek Szövetsége (APCE) azzal vádolta meg Diana Buzoianu új környezetvédelmi minisztert, hogy a roncsprogramok és a Zöld ház program 2025-ös programjainak teljes leállítását tűzte ki célul.
Bár a Bolojan-kormány által az óriásira dagadt költségvetési hiány visszaszorítására kidolgozott megszorítások még csak ezután jönnek, a lakosság máris visszafogta a kiadásait.
Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.
A kormány deficitcsökkentő csomagjába foglalt intézkedések ellen tiltakoznak hétfőn a nyugdíjpénztárak, a román vízügyi igazgatóság (ANAR) és a mezőgazdasági minisztérium alkalmazottai.
Félrekezelt súlyos beteghez hasonlította Romániát Radu Miruță gazdasági miniszter .
Kissé nőtt az élelmiszertermékek világpiaci árának referenciaértéke júniusban az előző hónaphoz képest a hús-, a tej- és a növényi olajárak emelkedésének hatására az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapján közzétett adatok szerint.
Felelősséget vállal az Ilie Bolojan vezette kormány a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetért a képviselőház és a szenátus hétfő délutáni együttes ülésén.
szóljon hozzá!