Tényleg elkészülhet idén az Aranyosgyéres és Maroskece közötti sztrádaszakasz, de ehhez jó idő is szükséges a miniszter szerint

•  Fotó: Facebook/Sorin Grindeanu

Fotó: Facebook/Sorin Grindeanu

Év végéig átadhatják a forgalomnak az észak-erdélyi autópálya Maroskeceés Aranyosgyéres közötti, 15,7 kilométeres szakaszát – jelentette be a közlekedési miniszter.

Krónika

2023. augusztus 09., 14:082023. augusztus 09., 14:08

2023. augusztus 09., 16:472023. augusztus 09., 16:47

Sorin Grindeanu munkalátogatást tett szerdán a sztrádaszakasz építőtelepén. A helyszínen adott nyilatkozatában emlékeztetett, az építési munkálatok eredetileg 2016-ban kezdődtek el,

de nem haladtak a megfelelő ütemben, ezért szerződést bontottak a kivitelezővel,

és újabb versenytárgyalást írtak ki az autópálya-szakasz megtervezésére és kivitelezésére. Ezt a Strabag-Geiger társulás nyerte meg, amely tavaly ősszel látott munkához. „Azóta nagyon jó ütemben haladnak a munkálatok, és optimisták vagyunk, hogy az év végére át tudjuk adni a forgalomnak ezt a sztrádaszakaszt” – fogalmazott a miniszter. Hozzátette, ehhez kedvező időjárásra is szükség van,

mert ha sokat esik, lassul a munkatempó.

A Maroskece és Aranyosgyéres közötti, 15,7 kilométer hosszú sztrádaszakaszt a Strabag Kft. és a Geiger Transilvania Kft. alkotta cégtársulás építi a közúti infrastruktúrát kezelő országos társasággal (CNAIR) kötött, mintegy 420 millió lej értékű szerződés alapján. A szerződést tavaly októberben írták alá, a kivitelezés határideje 2024 augusztusa. A korábbi építővel, a Stracóval kötött szerződés felmondásáig a munkálatok 39 százaléka készült el.

Szeptember 15-e körül adják át a forgalomnak az észak-erdélyi autópálya Berettyószéplak és Szilágynagyfalu közötti szakaszát – ezt már Bihar megyében jelentette be Sorin Grindeanu. A szállításügyi miniszter azt mondta, a munkálatok az ütemtervnek megfelelően haladnak, a több mint 13 kilométeres szakaszt körülbelül szeptember közepén adják át a forgalomnak.

„Ezzel a szakasszal a romániai autópályák és gyorsforgalmi utak hosszának összege eléri az 1000 kilométert. Jóval kevesebb, mint amennyire szükségünk lenne” – ismerte el a miniszter. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy őszre elkészül az erdélyi autópálya valamennyi kiírása; a Meszes-alagút kivitelezésére augusztus 28-áig lehet benyújtani az ajánlatokat.

Jövőre elkészülhet a Magyarzsombor és Vaskapu közötti sztrádaszakasz
Sorin Grindeanu közlekedési miniszter szerdai szemleútján ellátogatott a sztrádának a Kolozs megyei Magyarnádas és a Szilágy megyei Vaskapu között épülő, 42,3 kilométeres szakasza építőtelepére is. A tárcavezető közösségi oldalán jónak nevezte a munkatempót, és megjegyezte: tájékoztatták a földcsuszamlások jelentette problémáról, amely miatt az eredetitől eltérő nyomvonal megtervezésére kellett közbeszerzési eljárást kiírni a Magyarnádas és Nádasszentmihály közötti szakaszon. A miniszter szerint a jelenlegi tempó alapján jók az esélyek arra, hogy jövőre átadják a Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,2 kilométeres szakaszt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 07., hétfő

Állami roncshoz irányítanák a lakosságnak szánt milliárdokat?

A Romániai Prosumerek és Energiaközösségek Szövetsége (APCE) azzal vádolta meg Diana Buzoianu új környezetvédelmi minisztert, hogy a roncsprogramok és a Zöld ház program 2025-ös programjainak teljes leállítását tűzte ki célul.

Állami roncshoz irányítanák a lakosságnak szánt milliárdokat?
2025. július 07., hétfő

Máris visszafogta a költekezést a lakosság, elemzők szerint a recesszió sem zárható ki

Bár a Bolojan-kormány által az óriásira dagadt költségvetési hiány visszaszorítására kidolgozott megszorítások még csak ezután jönnek, a lakosság máris visszafogta a kiadásait.

Máris visszafogta a költekezést a lakosság, elemzők szerint a recesszió sem zárható ki
2025. július 07., hétfő

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz

Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz
2025. július 07., hétfő

Újra utcára vonultak a megszorításokat ellenző a közalkalmazottak

A kormány deficitcsökkentő csomagjába foglalt intézkedések ellen tiltakoznak hétfőn a nyugdíjpénztárak, a román vízügyi igazgatóság (ANAR) és a mezőgazdasági minisztérium alkalmazottai.

Újra utcára vonultak a megszorításokat ellenző a közalkalmazottak
2025. július 07., hétfő

Gazdasági miniszter: Románia olyan, mint egy intenzív osztályon fekvő beteg

Félrekezelt súlyos beteghez hasonlította Romániát Radu Miruță gazdasági miniszter .

Gazdasági miniszter: Románia olyan, mint egy intenzív osztályon fekvő beteg
2025. július 07., hétfő

Drágultak az élelmiszerek, történelmi csúcson a hús ára

Kissé nőtt az élelmiszertermékek világpiaci árának referenciaértéke júniusban az előző hónaphoz képest a hús-, a tej- és a növényi olajárak emelkedésének hatására az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapján közzétett adatok szerint.

Drágultak az élelmiszerek, történelmi csúcson a hús ára
2025. július 07., hétfő

Deficitcsökkentés felelősségvállalással: hétfőn délután ül össze a parlament

Felelősséget vállal az Ilie Bolojan vezette kormány a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetért a képviselőház és a szenátus hétfő délutáni együttes ülésén.

Deficitcsökkentés felelősségvállalással: hétfőn délután ül össze a parlament
2025. július 04., péntek

Tovább nőttek a lakásárak Romániában

Az idei első negyedévben 2024 hasonló időszakához képest az Európai Unióban 5,7 százalékkal, az euróövezetben 5,4 százalékkal emelkedtek a lakásárak, miután tavaly 4,9, illetve 4,1 százalékos növekedést regisztráltak.

Tovább nőttek a lakásárak Romániában
Tovább nőttek a lakásárak Romániában
2025. július 04., péntek

Tovább nőttek a lakásárak Romániában

2025. július 04., péntek

Újabb jelentős finn cég épít gyárat a Partiumban

Nagyváradon nyit termelési központot a közel 17 000 alkalmazottat foglalkoztató és évente mintegy 5 milliárd eurós forgalmat bonyolító finn ipari gépgyártó, a Metso – közölte a Profit.ro gazdasági portál.

Újabb jelentős finn cég épít gyárat a Partiumban
2025. július 04., péntek

Enyhén nőtt a külföldi turisták száma

Májusban 7 százalékkal nőtt a külföldi turisták száma Romániában éves összevetésben – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Enyhén nőtt a külföldi turisták száma
Enyhén nőtt a külföldi turisták száma
2025. július 04., péntek

Enyhén nőtt a külföldi turisták száma