Önálló standdal van jelen a három székely megye – Hargita, Kovászna és Maros – a budapesti Utazás 2017 kiállításon, amelyre a Nagyvárad és Környéke Turizmusát Népszerűsítő Egyesület (APTOR) is önálló standdal érkezett, és a Körös-parti város látnivalóit, kikapcsolódási, szórakozási lehetőségeit – köztük a Szent László Napokat is – népszerűsíti.
2017. március 02., 17:562017. március 02., 17:56
2017. március 02., 18:042017. március 02., 18:04
Magyarország legjelentősebb turisztikai seregszemléje csütörtökön nyitotta meg kapuit a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban, ahol vasárnapig 23 országból több mint 300 kiállító kínálatából válogathatnak a látogatók. Az Utazás kiállítást idén 20 ezer négyzetméteren rendezik meg, a rendezvénynek tavaly 35 ezer látogatója volt, az idén ennél nagyobb érdeklődésre számítanak.
Ganczer Gábor, a Hungexpo vezérigazgatója a megnyitón elmondta: a kiállítás idén negyvenéves, története hűen tükrözi az utazási szokások változását és kicsit Magyarország történetét is. A kiállítás belföldi díszvendége idén az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált (EYOF) rendező Győr, a külföldi Oroszország, a kulturális díszvendég pedig Pannonhalma. Idén mintegy 40 ezer látogatót várnak. Borkai Zsolt, Győr polgármestere elmondta: a nyugat-magyarországi városnak fontos ágazata az idegenforgalom, az idei év különös jelentőségű, mivel itt rendezik majd az olimpiai fesztivált, 50 ország 3600 fiatalja részvételével.
Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát kiemelte, hogy a bencés kolostor egyik küldetése a látogatók fogadása, mindenkit nyitott kapukkal várnak, hívőket és nem hívőket egyaránt. Az idei év jelmondata „a közös ház\", amire közel 70 rendezvénnyel készülnek. Valerij Vladimirovics Ljahov, az Oroszországi Föderáció követtanácsosa arról beszélt, hogy a külföldi díszvendég, Oroszország standján a turisztikai kínálat mellett ételkülönlegességeket is lehet kóstolni.
Bővült a romániai turizmus
A tavalyihoz hasonló ütemben bővült januárban a romániai idegenforgalom, a vendégéjszakák száma 8,5 százalékkal nőtt – közölte csütörötkön az Országos Statisztikai Intézet (INS). Az idei év első hónapjában 13,4 százalékkal több, 659 ezer turistát fogadtak a kereskedelmi szálláshelyeken, akik 1,242 millió vendégéjszakát töltöttek el. Ez utóbbi adat 8,5 százalékos bővülésnek felel meg a tavalyi januárhoz mérten. A vizsgált időszakban a külföldi turisták száma is 9,2 százalékkal, 135 500-ra nőtt. Tavaly 7,8 százalékkal, 25,275 millióra nőtt a vendégéjszakák száma Romániában a 2015-ös évvel összevetve. A kereskedelmi szálláshelyeket tavaly 10,4 százalékkal több, 10,917 millió turista kereste fel, amiből 2,471 millió volt a külföldi turista. Mint ismert, a romániai idegenforgalom fő hajtóereje a belföldi turizmus, a hazai turisták száma több mint 10 százalékkal, 8,446 millióra nőtt tavaly egész évben.
Az Európai Parlament csütörtökön elfogadta az új autók és kishaszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátási teljesítményszabványaira vonatkozó célzott módosítást.
Marcel Boloș európai beruházásokért és projektekért felelős miniszter úgy véli, szóba se jöhet egy hitelmegállapodás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), ami szerinte az országos helyreállítási tervben foglaltaknál „fájdalmasabb” reformokat vonna maga után.
Az év első három hónapjában 2,496 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), alig 1 százalékkal többet a 2024 januárja és márciusa között jegyzettnél.
Csütörtökön is folytatta lejtmenetét a román fizetőeszköz: a Román Nemzeti Bank (BNR) által 13 órakor kiközölt referencia-árfolyam 5,12 lej/euró volt a szerdai 5,0991 után, ami 0,0231 százalékos növekedést jelent.
Nincs pozitív szcenárió, gazdasági szempontból az idei egy sötét év lesz – vetítette elő derűlátásra nem túl sok okot adóan a Krónika megkeresésére Rácz Béla Gergely, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának docense.
Magyarországon és Horvátországban terjeszkedik a román fogászati vállalat, a Dental Holding – írja az economedia.ro a cég közleménye alapján.
Indoklással ellátott véleményt küldött az Európai Bizottság (EB) Romániának, amiért korlátozza a gáztermelők szabadságát a földgáz nagykereskedelmi árának megállapításában.
Miután kétévnyi viszonylagos stabilitás után az elmúlt 5 évben tapasztalt legnagyobb, 2,5 százalékos ugrással kedden az árfolyam átlépte az 5 lej/eurós lélektani határt, szerdán is tovább gyengült a román deviza az európai fizetőeszközzel szemben.
Bár Románia továbbra is az Európai Unió alacsonyabb átlagbéreket kínáló országai közé tartozik, a vásárlóerő-paritás (PPS) alapján már nem szerepel a sereghajtók között – derül ki az Euronews elemzéséből.
Nagyváradon nyitott üzemet a finn Amer Sports – írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.
szóljon hozzá!