Fotó: Pixabay.com
Csak az 50 ezer euró fölötti éves üzleti forgalmat lebonyolító vállalkozásoknak teszik kötelezővé egy frissen elfogadott törvénytervezet által, hogy lehetőséget biztosítsanak ügyfeleiknek a bankkártyás fizetésre. Eközben egyre többen fizetnek bankkártyával – igaz, teljesen eltérőek a trendek a városok és a vidék között, nem reprezentatív közvélemény-kutatásunk szerint a községekben egyáltalán nincs igény a modern fizetési eszközökre.
Valósággal „kiherélte” a parlament a bankkártyák széles körben való használatát lehetővé tevő törvényt, amikor a legutóbbi módosításkor egyetlen tollvonással
Bár az országban 16 millió bankkártya van használatban, a kisebb kereskedőknek, vendéglőknek továbbra sem lesz kötelező elfogadniuk a bankkártyát, így ezentúl is sokszor kell vadászni a legközelebbi bankautomatát, ha egy vendéglőben fizetni akarunk. A számítások szerint ugyanis a romániai kereskedelmi és szolgáltatói egységek bő háromnegyedére nem lesz kényszerítő hatással a jogszabály, amely jelenleg csak Klaus Johannis aláírására vár ahhoz, hogy megjelenjen a Hivatalos Közlönyben és hatályba lépjen.
Az indoklás szerint azért volt szükség a most meghozott módosításra, mivel sok kereskedő panaszkodott a POS-szel járó költségekre. A kártyaleolvasót ugyan a bank ingyen biztosítja az igénylőknek, ám használata már nem ingyenes. Az Adevărul napilap internetes kiadásának nyilatkozó bankpiaci illetékesek elmondták,
Ugyanakkor van az egyszeri használati illeték is, ami a bank függvényében a kifizetett összeg 0,6 és 1 százaléka között váltakozhat, de olyan bank is akad, amely elveszi a 2 százalékot. Ezek az illetékek különben az Adevărul információi szerint alkudhatók a havi forgalom függvényében.
Várhatóan egyébként a bankkártyás ügyfelek mellett a pénzintézetek lesznek a legnagyobb vesztesei a mostani módosításnak, az Elektronikus Fizetésekért Egyesület (APERO) ügyvezető igazgatója nemrég a sajtónak úgy nyilatkozott, hogy az ágazat képviselői tavaly 12 millió eurót fektettek be kártyaleolvasókba és a szükséges infrastruktúrába, ez az összeg pedig a mostani körülmények között egyhamar nem fog megtérülni.
Pedig egyre népszerűbbé válik a bankkártyás fizetés országos szinten, az így elköltött összeg 2013-ban még 24 milliárd lej, tavaly viszont már 63 milliárd lejt tett ki – derül ki a témában végzett kutatásokból, arra azonban nem adnak választ, hogy mennyivel nőne még a POS-ek közvetítésével elköltött összeg, ha szélesebb körben lehetne használni a kártyákat. Ezzel párhuzamosan ugyanakkor a Román Nemzeti Bank (BNR) statisztikái szerint a bankautomatákból kivett pénzösszeg is folyamatosan emelkedett az elmúlt években:
– ez összefüggésben állhat azzal, hogy egyre több embernek van bankkártyája, ám még mindig sokan ódzkodnak a kártyás fizetéstől, vagy egyszerűen nincs is erre lehetőségük. Tény viszont, hogy a bankokból kivett összeg még mindig szinte háromszor magasabb, mint amennyit kártyás fizetéssel költenek a romániaiak
A statisztikák és a tapasztalatok egyaránt azt mutatják, hogy teljesen eltérő trendeket tapasztalhatunk városon és vidéken – minél nagyobb egy település, annál nagyobb eséllyel tudunk kártyával fizetni. Ezt erősítette meg a lapcsaládunk munkatársa által végzett, nem reprezentatív csíkszéki közvélemény-kutatás is. Kiderült, Csíkszeredában nagy igény van a kártyás fizetésre, és azokból a kis boltokból, ahol erre nincs lehetőség, gyakran átmennek a vásárlók olyan üzletekbe, ahol van.
Mint az egyik Tudor lakótelepi kisbolt tulajdonosa kérdésünkre elmondta, elviekben nekik „nem éri meg” a modern fizetési lehetőségek megteremtése, de lassan akkora igény van rá, hogy muszáj lesz mindenkinek bevezetnie, hiszen gyakran már nem is tartanak készpénzt maguknál a megyeszékhely lakosai.
Egészen más a helyzet viszont vidéken, ahol a bankkártyás fizetési mód megteremtésének hiánya leginkább azzal magyarázható, hogy a lakók nem is igénylik azt.
Ha lenne rá igény, már rég bevezettem volna ezt a lehetőséget az üzleteimben. Akad néha egy-egy átutazó, aki megkérdi, hogy lehet-e bankkártyával fizetni, ezért gondolkodom azon, hogy a legforgalmasabb helyen lévő boltba beszerzem a kártyás fizetéshez szükséges eszközöket, a többibe azonban nem, mert egyszerűen nincs értelme” – hangsúlyozta az egyik általunk megkérdezett vállalkozó, aki Csíkszépvízen, Csíkszentmiklóson és Csíkvacsárcsiban összesen hét kis boltot működtet.
Hozzátette, mivel Szépvíz nagyon közel van Csíkszeredához, a fiatalabbak általában autóba ülnek, és a nagyobb áruházakban intézik el a bevásárlást. „A vidéki kis boltok az idősebb generációból élnek, a nyugdíjasok pedig csakis készpénzzel fizetnek. A jelenlegi helyzet azonban a jövőben változni fog, ugyanis a következő nemzedéknek már igénye lesz a bankkártyás fizetésre vidéken is” – emelte ki.
Egy csíkszentkirályi bolt tulajdonosa is megerősítette, hogy vidéken nincs igény a kártyás fizetésre, illetve egy másik problémára is rámutatott. „A könyvelés szempontjából a kis boltoknak nagy megterhelést jelentene ez az újítás, hiszen mi bankon keresztül nem fizetünk, nem állunk semmilyen kapcsolatban a pénzintézetekkel, ezért folyamatosan kellene utazni, a bankból kivenni a pénzt, és azt megint levásárolni. Ez a könyvelést nagyon megbonyolítja, és rengeteg pluszmunkát jelent. Ennek ellenére a legtöbben nem is ezért nem vezetik be, hanem mert egyszerűen nincs rá igény, az én boltomból még egyetlen vásárló sem ment el azért, mert nem tudott kártyával fizetni” – hangsúlyozta a szentkirályi vállalkozó.
A világ eddig kitermelt aranykészlete több ezer tonna, de elosztva csupán néhány gramm fejenként.
Jelentős összegű támogatást hirdetett meg a kormány erdőtelepítésre. Egy hektár tölgyfaerdő telepítése esetén az elérhető teljes támogatás közel húszezer euró, a programban résztvevők húsz éven át évi 640 euró támogatásban részesülnek.
A megismételt romániai elnökválasztás első fordulójának eredménye sokkolta a pénzpiacot, az egyre fokozódó aggodalmak erős érzelmi reakciókat váltottak ki a befektetők és a megtakarításokkal rendelkező lakosság körében is.
Úgy tűnik, péntekre valamelyest mérséklődött az elnökválasztás vasárnapi első fordulójának eredménye, majd az abból eredő kormányválság által okozott sokkhatás.
Az energiaügyi minisztérium ragaszkodik az országos helyreállítási terv újratárgyalásához és a széntüzelésű hőerőművek bezárásának elhalasztásához, mert a létesítmények leállása még nagyobb nyomást gyakorolna az energiaárakra – írta Sebastian Burduja.
Megjelent az ENSZ idei jelentése az emberi fejlettségi szintről, mely a hagyományos statisztikai mutatóknál komplexebb, pontosabb módon hivatott számszerűsíteni az emberi jólét mértékét egy index segítségével.
Az Európai Parlament csütörtökön elfogadta az új autók és kishaszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátási teljesítményszabványaira vonatkozó célzott módosítást.
Marcel Boloș európai beruházásokért és projektekért felelős miniszter úgy véli, szóba se jöhet egy hitelmegállapodás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), ami szerinte az országos helyreállítási tervben foglaltaknál „fájdalmasabb” reformokat vonna maga után.
Az év első három hónapjában 2,496 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), alig 1 százalékkal többet a 2024 januárja és márciusa között jegyzettnél.
Csütörtökön is folytatta lejtmenetét a román fizetőeszköz: a Román Nemzeti Bank (BNR) által 13 órakor kiközölt referencia-árfolyam 5,12 lej/euró volt a szerdai 5,0991 után, ami 0,0231 százalékos növekedést jelent.
szóljon hozzá!