Fotó: Barabás Ákos
Ismét elnapolta hétfőn a szenátus gazdasági, illetve erdészeti bizottsága a jelentés elfogadását a tűzifa árának korlátozásáról szóló 2022/134-es sürgősségi rendeletről, hogy az illetékes minisztériumok tanulmányozhassák a benyújtott módosító indítványokat.
2022. október 31., 17:572022. október 31., 17:57
Az erdészeti bizottság elnöke, Liviu Mazilu elmondta, akadt olyan módosító indítvány, amelyet a két testület hétfői együttes ülésén terjesztettek be. Emellett nem ismert még az árkompenzációt finanszírozó pénzügyminisztérium álláspontja, és konzultálni kell az európai alapok minisztériumiával és az energiaügyi tárcával is a tervezetről.
– tette hozzá az Agerpres szerint a szenátor.
A kormány október 5-én fogadta el a sürgősségi rendeletet, amely szerint tűzifa és a fűtésre használt faapríték, faforgács, fűrészpor esetében köbméterenként 400 lejben korlátozták a végső felhasználóknak számlázható árat. A jogszabály ársapkát vezet be a fűtéshez használt brikettre és pelletre is. A brikett tonnánkénti árát 1500 lejben, a pellet tonnánkénti árát pedig 2000 lejben korlátozzák. Ha a szenátus november 3-ig nem szavaz a rendeletről, hallgatólagosan elfogadottnak nyilvánítják. A döntő ház a képviselőház.
Amint arról beszámoltunk, a faanyaggal tüzelők fűtés nélkül maradhatnak, a tüzelőanyagot gyártó és forgalmazó helyi vállalkozások pedig csődbe juthatnak, ha az érintettek nem találnak megoldást a bukaresti kormány által bevezetett árplafon miatt kialakult, tarthatatlannak bizonyuló helyzetre.
A faanyaggal tüzelők fűtés nélkül maradhatnak, a tüzelőanyagot gyártó és forgalmazó helyi vállalkozások pedig csődbe juthatnak, ha az érintettek nem találnak megoldást a bukaresti kormány által bevezetett árplafon miatt kialakult helyzetre.
Kétszeresére emelték nemrég a Tarom román légitársaság igazgatótanácsi tagjainak illetményét. A döntést azzal magyarázzák, hogy a cég a 2024-ben profitot termelt, ami „példátlan” az elmúlt tíz évben.
A Romániai Prosumerek és Energiaközösségek Szövetsége (APCE) azzal vádolta meg Diana Buzoianu új környezetvédelmi minisztert, hogy a roncsprogramok és a Zöld ház program 2025-ös programjainak teljes leállítását tűzte ki célul.
Bár a Bolojan-kormány által az óriásira dagadt költségvetési hiány visszaszorítására kidolgozott megszorítások még csak ezután jönnek, a lakosság máris visszafogta a kiadásait.
Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.
A kormány deficitcsökkentő csomagjába foglalt intézkedések ellen tiltakoznak hétfőn a nyugdíjpénztárak, a román vízügyi igazgatóság (ANAR) és a mezőgazdasági minisztérium alkalmazottai.
Félrekezelt súlyos beteghez hasonlította Romániát Radu Miruță gazdasági miniszter .
Kissé nőtt az élelmiszertermékek világpiaci árának referenciaértéke júniusban az előző hónaphoz képest a hús-, a tej- és a növényi olajárak emelkedésének hatására az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapján közzétett adatok szerint.
Felelősséget vállal az Ilie Bolojan vezette kormány a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetért a képviselőház és a szenátus hétfő délutáni együttes ülésén.
Az idei első negyedévben 2024 hasonló időszakához képest az Európai Unióban 5,7 százalékkal, az euróövezetben 5,4 százalékkal emelkedtek a lakásárak, miután tavaly 4,9, illetve 4,1 százalékos növekedést regisztráltak.
Nagyváradon nyit termelési központot a közel 17 000 alkalmazottat foglalkoztató és évente mintegy 5 milliárd eurós forgalmat bonyolító finn ipari gépgyártó, a Metso – közölte a Profit.ro gazdasági portál.
szóljon hozzá!