Nagyobb lett a Dell profitja

A szakértők által vártnál jobb, a tavalyihoz képest több mint kétszer nagyobb negyedéves adózott eredményt ért el az idei harmadik negyedévben a Dell számítógépgyártó, mert a cégek több pénzt fordítottak elöregedett gépeik cseréjére.

2010. november 23., 09:562010. november 23., 09:56

A világ második legnagyobb számítógépgyártójának adózott eredménye az október 29-ével záródott harmadik negyedévben 822 millió dollár lett az egy évvel korábbi 337 millió után. Az asztali személyi számítógépek eladása 21 , a notebook-értékesítés 16 százalékkal nőtt.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 28., szerda

A magyar kormány már kiírta a pályázatot a Debrecen és Nagyvárad közötti új vasútvonal első szakaszának megtervezésére

A magyar Építési és Közlekedési minisztérium kiírta a Debrecen és Nagyvárad között megépítendő vasútvonal első szakaszának megtervezésére vonatkozó pályázatot.

A magyar kormány már kiírta a pályázatot a Debrecen és Nagyvárad közötti új vasútvonal első szakaszának megtervezésére
2025. május 28., szerda

Miért éri meg a magyarországiaknak Romániában munkát vállalni? Van néhány ok

Több tucat magyarországi álláskereső talált munkát a minap Nagyváradon, ahol nagyszabású állásbörzét tartottak. Békési Csabával, az állásbörzét szervező Bihar megyei munkaerő-elhelyező ügynökség igazgatójával járjuk körül a témát.

Miért éri meg a magyarországiaknak Romániában munkát vállalni? Van néhány ok
2025. május 28., szerda

Roncsautóprogram: előbb az önkormányzatok és közintézmények, majd a magánszemélyek is pályázhatnak

Jövő héten, egészen pontosan június 4-én startol az önkormányzatok és közintézmények számára a Roncsautóprogram 2025-ös kiírása; a magánszemélyek június 19-étől pályázhatnak a gépkocsipark felújítását célzó program keretében nyújtott támogatásokra.

Roncsautóprogram: előbb az önkormányzatok és közintézmények, majd a magánszemélyek is pályázhatnak
2025. május 28., szerda

Ilie Bolojan a Nicușor Dannal folytatott konzultáció után: lehet, hogy növelnünk kell az adókat

Románia nehéz gazdasági helyzetben van, ezért sürgős intézkedésekre van szükség, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) pedig vállalja, hogy része lesz annak a kormánynak, amely meghozza ezeket az intézkedéseket – jelentette ki Ilie Bolojan.

Ilie Bolojan a Nicușor Dannal folytatott konzultáció után: lehet, hogy növelnünk kell az adókat
2025. május 27., kedd

„Fájni fog”: szükség lesz adóemelésekre független szakértők szerint

A költségvetési hiány egy „üszkösödés” a román gazdaság testén – fogalmazott kedden Daniel Dăianu, aki szerint illúzió, hogy a deficitet csupán a kiadások lefaragásával mérsékelni lehet, ezért szerinte bizonyos adóemelések nem kerülhetők el.

„Fájni fog”: szükség lesz adóemelésekre független szakértők szerint
2025. május 26., hétfő

Nagyot esett a ROBOR Nicușor Dan államfői beiktatásának napján

A pénteken jegyzett évi 7,29 százalékról 7,10 százalékra csökkent hétfőn a lej alapú hitelek törlesztőrészletét befolyásoló három hónapos bankközi hitelkamatláb (ROBOR) – közölte a Román Nemzeti Bank (BNR).

Nagyot esett a ROBOR Nicușor Dan államfői beiktatásának napján
2025. május 24., szombat

Kiegészítő nyugdíjak: leszerepelt az Unió a saját ellenőrző intézménye szerint

Az Európai Számvevőszék új jelentése szerint az Unió (saját hatáskörén belül) nem támogatta eredményesen az állami nyugdíjakat kiegészítő és az uniós polgárok megfelelő nyugdíjjövedelméhez hozzájáruló kiegészítő nyugdíjak kifejlesztését.

Kiegészítő nyugdíjak: leszerepelt az Unió a saját ellenőrző intézménye szerint
2025. május 23., péntek

Románia az egyetlen tagállam, amely nem küldte el a költségvetési hiány csökkentéséről szóló jelentést

Románia nem küldte meg az Európai Bizottságnak (EB) a költségvetési hiány csökkentéséről szóló éves előrehaladási jelentést, amelyet április 30-ig kellett volna megküldenie a hétéves költségvetési terv végrehajtásának részeként.

Románia az egyetlen tagállam, amely nem küldte el a költségvetési hiány csökkentéséről szóló jelentést
2025. május 23., péntek

Trump 50 százalékos vámot vethet ki Európára

Donald Trump amerikai elnök pénteken közölte, hogy javasolni fogja kabinetjének: június 1-jétől 50 százalékos vámot vezessenek be az Európai Unióból származó árukra, mert az uniós blokk „nehézkes” volt a kereskedelmi tárgyalások során.

Trump 50 százalékos vámot vethet ki Európára
2025. május 23., péntek

Villanypásztorprogram: több mint 200 pályázatot hagytak jóvá

A Környezetvédelmi Alap (AFM) a nap folyamán több száz pályázatot hagyta jóvá a villanypásztorprogramban, amelyet még 2023-ban hirdettek meg Tánczos Barna akkori környezetvédelmi miniszter kezdeményezésére – tájékoztatott csütörtökön az RMDSZ.

Villanypásztorprogram: több mint 200 pályázatot hagytak jóvá