Módosította a Nemzetközi Valutaalap a román gazdaság növekedésére vonatkozó előrejelzését

Módosította a Nemzetközi Valutaalap a román gazdaság növekedésére vonatkozó előrejelzését

Képünk illusztráció

Fotó: Facebook/International Monetary Fund

A tavasszal becsült 2,2 százalékról 4,8 százalékra módosította kedden közölt jelentésében a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a román gazdaság növekedésére vonatkozó előrejelzését.

Hírösszefoglaló

2022. október 11., 17:452022. október 11., 17:45

Az IMF ugyanakkor jövőre a tavasszal előrejelzett 3,4 százalék helyett a bruttó hazai termék mérsékeltebb, 3,1 százalékos növekedésére számít.

Az IMF új adatai optimistábbak a Világbank előrejelzésénél. Utóbbi pénzintézet október elején úgy becsülte, hogy a román gazdaság idén 4,6 százalékkal bővül. A jövő évre vonatkozóan azonban a Világbank derűlátóbb az IMF-nél, és 3,2 százalékos gazdasági növekedést prognosztizál.

A legkedvezőbb az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank korábbi előrejelzése, amely szerint a román gazdaság idén 5,4 százalékkal nő.

Az Országos Stratégiai és Előrejelzési Bizottság legutóbbi, júliusi előrejelzése 3,5 százalékos gazdasági növekedést vetített előre erre az évre, míg a költségvetési tervezet 4,6 százalékos idei gazdasági növekedéssel számol.

Keddi jelentésében az IMF a korábban becsült 9,3 százalékról 13,3 százalékosra módosította az idei, és 4 százalékról 11 százalékra a jövő évi éves romániai inflációra vonatkozó előrejelzését. A nemzetközi pénzintézet szerint 2022 végén 14,7 százalékos, 2023 végén pedig 7,7 százalékos lesz az infláció.

Az IMF a globális hazai termék (GDP) 3,2 százalékos növekedését jelzi 2022-re a prognózisában, amit jövőre lassuló, 2,7 százalékos bővülés követ majd. Előző prognózisához képest nem változtatott az idei globális növekedési várakozásán, a jövő évit azonban 0,2 százalékponttal rontotta. A globális GDP tavaly 6 százalékkal nőtt.

korábban írtuk

Jelentősen csökkentette az idei román gazdasági növekedési várakozását az IMF is
Jelentősen csökkentette az idei román gazdasági növekedési várakozását az IMF is

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) jelentősen, 4,8 százalékról 2,2 százalékra csökkentette az idei román gazdasági növekedési várakozását a kedden publikált Világgazdasági kilátások (World Economic Outlook, WEO) című jelentésében.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 13., szombat

A Genius további 300 városba terjeszkedik országszerte

Amikor egyre több ügyfél vásárol online, a Genius szolgáltatás, amely ingyenes kiszállítást, speciális ajánlatokat biztosít több mint 10 millió termék esetén, most kiterjeszkedik 300 új városba, elérhetővé téve az online vásárlást még több ember számára.

A Genius további 300 városba terjeszkedik országszerte
2024. április 12., péntek

Keveseknek emelkedett a bére, rengeteg romániai munkavállaló „állna eperszedőnek”

A romániai alkalmazottak alig 12 százaléka kapott legalább az infláció mértékének megfelelő béremelést 2023-ban, ugyanakkor 58 százalék azt tervezi, hogy külföldön vállal munkát idén.

Keveseknek emelkedett a bére, rengeteg romániai munkavállaló „állna eperszedőnek”
2024. április 12., péntek

Visszaesett a külföldi befektetések értéke az első két hónapban

Éves viszonylatban 8 százalékkal csökkent a külföldi befektetések értéke Romániában az év első két hónapjában – közölte pénteken a Román Nemzeti Bank (BNR).

Visszaesett a külföldi befektetések értéke az első két hónapban
2024. április 12., péntek

A magyar és a román piacnak köszönhetően nőtt egy osztrák cég árbevétele

A magyar és román piacnak köszönhetően nőtt az osztrák SW Umwelttechnik építőipari vállalat értékesítési árbevétele 2023-ban, üzemi eredménye és nyeresége azonban kissé csökkent – derül ki a cég honlapján pénteken publikált éves jelentésből.

A magyar és a román piacnak köszönhetően nőtt egy osztrák cég árbevétele
2024. április 12., péntek

Lejtmenetbe kapcsolt a román deviza, újabb csúcson az arany ára

Újabb rekordot döntött az arany ára: a Román Nemzeti Bank (BNR) árfolyama szerint pénteken a csütörtöki 347,0367 lejről 359,6861 lejre nőtt a hivatalos árfolyam.

Lejtmenetbe kapcsolt a román deviza, újabb csúcson az arany ára
2024. április 12., péntek

Egy hajszálnyival nőtt februárban az átlagbér, óriási a különbség egyes ágazatok között

Februárban januárhoz képest 17 lejjel (0,3 százalékkal) 4876 lejre nőtt a nettó átlagbér – közölte az Országos Statisztikai Intézet. A bruttó átlagbér 7990 lej volt az idei második hónapban, 14 lejjel (0,2 százalékkal) több, mint egy hónappal korábban.

Egy hajszálnyival nőtt februárban az átlagbér, óriási a különbség egyes ágazatok között
2024. április 11., csütörtök

Ismét perrel fenyegetik a napelemszerelők a Környezetvédelmi Alapot

Egy vállalkozás kész beperelni a Környezetvédelmi Alapot, amiért a román állam nem fizet a cégeknek a napelemes áramtermelő rendszerek háztartási telepítését ösztönző Zöldház programban.

Ismét perrel fenyegetik a napelemszerelők a Környezetvédelmi Alapot
2024. április 11., csütörtök

Ciolacu olyan beruházás finanszírozását harangozta be, mely célja az oktatási rendszer összekapcsolása a munkaadók igényeivel

Az uniós forrásokból történő beruházások továbbra is „első számú prioritást” jelentenek, és a kormány kilenc új projektre különít el pénzt az EU helyreállítási alapjából lehívott összegekből – jelentette ki csütörtökön Marcel Ciolacu.

Ciolacu olyan beruházás finanszírozását harangozta be, mely célja az oktatási rendszer összekapcsolása a munkaadók igényeivel
2024. április 11., csütörtök

Egyetlen jelentkező „közül” is nehéz kiválasztani a győztest az egyre csak dráguló kolozsvári körgyűrűn

Sürgős döntéshozatalra szólította fel a kolozsvári hatóságokat a Pro Infrastruktúra Egyesület, amely érthetetlennek tartja, miért kell immár négy és fél hónapja várni a körgyűrű második szakasza ügyében kiírt versenytárgyalás eredményére.

Egyetlen jelentkező „közül” is nehéz kiválasztani a győztest az egyre csak dráguló kolozsvári körgyűrűn
2024. április 11., csütörtök

Bázisállomást hoz létre Nagyváradon a HiSky légitársaság

Nagyváradon hozza létre negyedik bázisát a HiSky moldovai légitársaság – jelentette be a cég vezérigazgatója csütörtökön.

Bázisállomást hoz létre Nagyváradon a HiSky légitársaság